A tudat szubjektív evolúciója
Ez a világ néha kiterjedt, és néha összehúzódik. Az egész univerzum kiterjed és összehúzódik, ahogyan a szív. Néha visszatér az egybe, máskor megnyilvánul, mint sok – az egy és a sok – így történik az anyagi világ evolúciója és felbomlása. Az egész univerzum megnyilvánul és visszavonul, ahogyan a szív kiterjed, és összehúzódik.
Egy régi indiai írás, a Manu-szamhitá a teremtés leírásával kezdődik. Ez a könyv azt írja, hogy mielőtt a kreatív mozgás elkezdődött, az Úr tatasztha energiája egyensúlyban volt. Tatasztha egyensúlyt jelent. Minden sötétségben volt, teljesen beburkolta a tudatlanság. Fel sem lehetett becsülni; semmi jele nem létezett a valóságnak, amelynek alapján ki lehetett volna alakítani egy feltételezést, vagy le lehetett volna vonni valami következtetést a valóság természetéről, és ez a létállapot megismerhetetlen: a tudomány nem képes megvizsgálni ennek a létállapotnak a természetét. Csak azt mondhatjuk, mintha mélyen aludt volna. A mély alvás analógiája mond valamit arról az időszakról. Olyan volt akkor az anyagi létezés, mint ami mélyen alszik.
Egyszer csak a lelki síkon belül megindult a mozgás, és megjelent a fény. A fényt meglátták a hirtelen fölébredt látnokok, a bölcsek, akik jelen voltak a teremtés pillanatában. A fény már előbb is létezett, de a fölébredt bölcsek abban a pillanatban nyerték el a látást, hogy lássák a fényt. Látni kezdtek. A fény után az anyagi világ első megjelenése a víz volt. A fény feltárt egy mozgó anyagot, amit a bölcsek olyannak láttak, mint a vizet.
Ezt az ősi fényt a személyiséghez lehet hasonlítani. Ez a fény, vagy személyiség először nézőket szült – olyanokat, akik érzik az anyagi természetet – és aztán egy objektív valóságot, amilyen a víz. A tudatos világot a fény képviseli, és az első objektív valóságot a víz. A tudat magvait az okozati vízben vetik el, amely annak a fénynek az árnyéka. Bár a tényleges víz-elem teremtése jóval ez után történt, az anyag első megjelenését a vízhez hasonlítják, mert a víz befogadó, mozgó oldat. Szanszkritul a víz ápa, ez azt jelenti, alacsonyabb megjelenés. Az alacsonyabb megjelenés így kezdődik.
A tudat magvai kapcsolatba kerültek az ősi vízzel, és a következő alkotás a mahat-tattva lett; a fény által képviselt tudat-energia vízzel elvegyülve, mint egy tömeg. Amikor a víztömeget áthatja a fény-tudat energiája, azt nevezik mahat-tattvának.
További fejlődés után ez az entitás számos ego-egységgé oszlott. Először egy tömeg-ego van, mint egész. Az egyesített egok elemét nevezik mahat-tattvának, és abból az egyesített dologból fejlődik ki egy vizes, objektív szubsztancia, a tudat hatására. Ez az objektív szubsztancia öt fő módon fejeződik ki: mint látható, szagolható, érinthető, ízlelhető és hallható anyag. Ez az öt elemi szubsztancia az anyagi létezés őselemei, vagyis tűz, föld, víz, levegő és ég (éter, tér).
Az „én vagyok” tudat felébredése
Az ősállapotban az egyéni egok mind együtt vannak, mint közös egész, ez az egyesített hamis ego, primitív éntudat az egyensúly állapotából keletkezik. Fejlődik, megszámlálhatatlanul sok, lokalizált tudattal rendelkező, egyéni egységgé válik. Ahogyan az atomot fel lehet bontani szubatomi részecskékre, elektronokra, protonokra, neutronokra, stb., az egyesített ego fokozatosan szétbomlik egyéni egokra, dzsívákra (lelkekre). Helyzetük tatasztha; határhelyzet, és észlelhetetlen. A határenergia e finom, észlelhetetlen síkjából a tudat először észlelhető síkká lesz, mint egész, majd abból az ego-tömegből, vagy mahat-tattvából számtalan lelki egység nyilvánul meg. Fokozatosan a teremtés többi eleme is kifejlődik ezen a negatív síkon belül – negatív, mert minden élőlény mások testével táplálkozik.
Mindent a tudat hoz létre. A tudat örök; ez a világ nem örök. A nap, a föld és a naprendszerek nagyon sokszor eltűnnek, aztán megint megjelennek. Ebben a gondolatban vagyunk, az öröklétben. A nap, a hold, a bolygók megjelennek és eltűnnek, meghalnak, és aztán újra megteremtődnek. A bölcsek, akik elbeszélték a Védákat, azt mondják nekünk, hogy a dolgokat ebből a szempontból szemléljük: nemcsak ez az élő test, amely most az enyém, hanem az emberi faj, az állatok, fák, föld, még a nap is mind el fognak tűnni, és aztán ismét megjelennek. Teremtés, felbomlás, teremtés, felbomlás – ez így folytatódik örökre a téves felfogás területén. Ugyanakkor van egy másik világ, amely örök – Sri Krsna országa. Arra kérnek minket, hogy lépjünk be oda, azon a síkon legyen az otthonunk, amely sose lép be a halál torkába, és nem szenved változást.
Vrndávanában, Sri Krsna földjén minden tudatos, bár néhány dolog passzívan viselkedik. De mind tudatos: a Jamuná folyó, a tehenek, a fák, a gyümölcsök – minden tudatos, lelki; csak különféle módokon jelennek meg. Mindent azt jellemez, hogy kapcsolatba képes lépni a tudattal, az árják az egész természetet tudatosnak és személyesnek látták, és mindent úgy szólítottak meg, mint tudatos lényeket.
Az árják, a régebbi korok lelkileg fejlett emberi mindent tudatnak láttak. Minden személy. A nagyon fejlett gondolkodású rsik bármit találjanak a környezetükben, úgy szólítják meg, mintha személyek lennének. A Védákban, India ősi lelki örökségében azt találjuk, hogy a bölcsek mindig megannyi személy között vannak a természeti környezetükben; a háttérben minden, amit tapasztalunk, egy személy. Minden személyes. És ezzel a valóságlátással a rsik mindent úgy szólítanak meg, mint személyeket: fákat, hegyeket, a napot, a holdat, az óceánt. Tudatos személyek valamilyen kevert tudatszinten; karmát szenvedő személyek. Jelenleg nem teljesen fejlett lelki személyek, kevert, világi állapotban vannak.
Brahmá, az univerzum elképzelője, felébred
Az anyagi világban a lélek első helyzete olyan, mint Brahmáé, a teremtőé. Aztán a karmája elviheti egy állat, mondjuk egy tigris testébe, ahol tigris-mentalitás veszi körül, vagy egy fa, egy folyondár testébe, ahol másféle benyomások veszik körül. Ilyen módon hatások és visszahatások érik. Ez nagyon bonyolult; egy adott atom történetének részleteit elemezni szükségtelen. Minket az általános érdekel: hogyan jön létre az anyagi felfogás átalakulása a tiszta tudatból.
Minden tudatos. A mai tudósok azt mondják, minden anyag, nekünk azonban minden okunk megvan arra, hogy azt gondoljuk, minden tudatos.
Az anyag nem fejlődik emberi formává és aggyá, hogy aztán kialakítsa a lélek ideáját; a lélek az, amely már tartalmazza az anyagi felfogást, egészen elhanyagolható mértékben. Ez egy betegség, mint az ekcéma. Az anyagi világ felfogása úgy létezik a különben egészséges testben, mint az ekcéma.
Ezt a megértést közvetítik a Védák, a régi India írásai. Bizonyára nagy csoda lenne, ha egy kő lelket tudna teremteni; számunkra könnyebb és ésszerűbb azt gondolni, hogy a lélek teremtette meg a kő elképzelését. A lélekben nagyon sok elképzelés van, és ezek egyike a kő.
A tudatos világ nagyon közel van, és az anyagi világ nagyon távol. Próbálják ebben az értelemben felfogni a valóságot: a lélek, szellem, tudat vannak közelebb, és mi ennek a talajnak a gyermekei vagyunk. Az anyag nagyon, nagyon távol van tőlünk. De amikor meg akarjuk figyelni az „objektív valóságot,” az árnyékszerű világi tudat megszakító síkjai olyan közel vannak egymáshoz, hogy nem látjuk a lelki valóság természetét. Amikor a szemünkre tesszük a kezünket, nem látjuk. De ha a kezünk egy arasznyira van, akkor látjuk, nagyon világosan.
Bár a buddhisták és az ateisták azt állítják, hogy a tudat anyagi dolog, én azt mondom, hogy anyagi dolog nincs. Ha azt a kérdést kell megválaszolnom, hogy a tudat az anyagból jött-e létre, vagy nem, akkor azt fogom mondani, hogy semmi sem anyagi. Bármit érzek, az csak a tudat egy része. Minden egy idea. Tapasztalatunk kezdetétől a végéig csak a tudattal vagyunk kapcsolatban. Nem is tudunk tovább menni, mint a tudat. Minden idea: a kő, a fa, a ház, a test – ezek mind ideák. A tudat síkja sokkal közelebb van hozzánk, mint ahogyan észleljük. Mi csak ideákkal foglalkozunk. Tapasztalatunkon belül minden csak az elménk része.
Az ideák világa
Vrndávanban, Krsna földjén minden Krsna-tudatos. Minden fa, folyondár és bokor. A tudatukat így érthetjük meg: ha egy meditáló ember meg sem mozdul, és nem árt senkinek, ez nem azt jelenti, hogy megbénult; csak passzív hangulatban van. Az Urat passzív hangulatban is lehet szolgálni Vrndávanban. A Jamuná folyó elmélyülten, bár passzív hangulatban végzi a szolgálatát. Aztán ott van a Góvardhan hegy. Ez is egyfajta tartás. Ezt akkor érthetjük meg, ha egy színdarabra gondolunk. A színházban, egy színdarabban lehet, hogy egy színész halott embert játszik. A testét ide-oda viszik, nem mondhat semmit, meg sem mozdulhat – de ez nem jelenti azt, hogy halott. A meditáló bhakta is játszhat passzív szerepet, mint folyondár, bokor vagy fa Vrndávanban; így járul hozzá Krsna mindennapos kedvteléseihez.
Itt ebben az anyagi világban egy homokszem semmi; nem törődnek vele. Ott azonban minden fontos. Vrndávanban nincs olyan, hogy valakivel nem törődnek. Ott mindenki érdekeit figyelembe veszik, minden harmonizált Krsna isteni kedvteléseiben, és ezért Vrndávan Krsna-tudatos felfogása a legmagasabb felfogás a teizmusban. A régi szentírás, a Srimad Bhágavatam mondja: „Amikor Krsna leteszi lótuszvirág lábát a földre Vrndávanában, a megszemélyesített földistennő azt gondolja: Beteljesült a sorsom, elértem a legnagyobb szerencsét.” Mert Vrndávanban a föld, még a por is a házastársi szerelem legnagyobb örömét tapasztalja, elég, ha Krsna megérinti lótuszvirág lábával. Ha Krsna ott hagyja a lábnyomait, a föld öröme nem ismer határokat. Krsna érintésére a legintenzívebb extázist tapasztalja.
Adatlap
Fordította:
Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2005. szeptember
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Subjective Evolution of Consciousness
by Sri Bhakti Rakshak Sridhar Goswami
www.indiadivine.org
Bhaktipédia felelős:
B.A. Késava szvámí
