Csaitanja Maháprabhu konyhája

Mindannyian szeretnénk tudni, hogy a bhakták mit ajánlottak fel az Úr Krisnának és Csaitanja Maháprabhunak, amikor megjelent ezen a földön. Vajon mi készült a konyhájukban?

Hogyan lehetséges ez? Nem leshetjük ki a kulcslyukon, hogy mit főztek a gopík, vagy mit tálaltak fel a bhakták ötszáz évvel ezelőtt Navadvípban vagy Dzsagannáth Puríban. De mégis nagyon sokat megtudunk ezekről a nektári ételekről, ha elolvassuk a Csaitanja-csaritámrtát. Krsnadász Kavirádzs Goszvámí olyan kegyes volt, hogy nemcsak az Úr Csaitanja életének történetét írta le, hanem még azt is, hogy milyen ételeket fogadott el bhaktáitól. Nagy szakértelemmel beszél ezekről az ételekről, hiszen nemcsak kiváló költő volt, hanem kiváló szakács is.

Az Úr Csaitanja Advaita Ácsárja házában

„Miután az Úr Csaitanja belépett a szannjásza rendbe, elhatározta, hogy Vrndávanba megy, és egy elhagyatott helyen szolgálja Krsnát.” (CC Madhja-lílá 3.9) Közeli társainak és bhaktáinak azonban egyáltalán nem tetszett ez az elhatározás. Hogyan is élték volna túl, ha el kell szakadniuk attól, akit a világon a legjobban szeretnek, és soha többé nem láthatják viszont? Az Úr Csaitanja persze nem más, mint maga Krsna, és teljesen függetlenül cselekszik. Senki nem tarthatja vissza, senki nem kötözheti meg, kivéve a bensőséges szeretet kötelével. Ki csomózhatja szorosra ezt a kötelet, hacsak nem Jasodá mama és Nitjánanda Prabhu, aki annak idején Vrndávanban az Úr Balarámaként jelent meg, és ebben a kedvtelésben is testvéreként szereti az Urat?

Nitjánanda Prabhu tudta, hogy az érvelés semmit nem segít, ezért cselhez folyamodott. Látszólag belenyugodott a változtathatatlanba, sőt Csandrasekharával és Mukunda Prabhuval együtt maga is elkísérte az Urat. Aztán, amikor erre jó alkalom kínálkozott, kioktatott néhány tehénpásztor fiút. „Ha az Úr Csaitanja megkérdezi, melyik út vezet Vrndávanába, a Gangesz partján vezető ösvényt mutassátok meg Neki!” (CC Madhja-lílá 3.17) Amikor aztán odaértek a Gangeszhez, Nitjánanda Prabhu elhitette az Úrral, hogy a Jamunát pillantották meg. Titokban üzenetet küldött Advaita Ácsárjának Sántipurába, hogy készüljön fel a vendégségre.

Az Úr gyorsan beletörődött abba, hogy meghiusították a tervét. Ki hinné, hogy nem ismeri meg két csodálatos bhaktáját, éppen Ő, aki Vrndávanban ezer meg ezer tehenet a nevükön szólított? Kegyesen elfogadta Advaita Ácsárja meghívását, aki persze nagyon szerényen viselkedett, és szabadkozott, amiért nem tudja mással megkínálni, mint egy marék rizzsel, egy kis zöldséglevessel és spenóttal.

Advaita Ácsárja a legkiválóbb minőségű sáli-rizst szolgálta fel, mégpedig annyit, hogy púposan állt a tányérként használt banánlevélen. Eszébe sem jutott, hogy olcsóbb kalama, fehér vagy fekete sasztika, nivárá, basmatti fajtát, vagy piros rizst tálaljon. A rizsszemek teljesen épek voltak; a töredezett szemeket csak olyan édességek készítéséhez lehet felhasználni, ahol a rizst mindenképpen péppé kell törni. A rizshalmot aranylóan sárga ghível kell leönteni, mégpedig se nem takarékosan, se nem jelképesen. Krsna konyhájában a rizs nem mellékes köret, hanem a fő étel, amelyet különböző zöldségek vagy főzelékek kísérnek.

Nagyon szerencsések vagyunk, hogy nem Ekadasin történt ez a vendégség. Így aztán gazdag lakomát rendeztek, és Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámí avatott vezetésével mi is pontos képet kapunk arról, hogy a bhakták hogyan főztek 500 évvel ezelőtt Bengálban.

Az étkezést általában sukhtával vagy szukutával kezdték, ez a mi leveseinkre emlékeztet, és nimbalevélből készül. A nimba íze elég keserű, nem is fogyasztanak belőle sokat, azonban nagyon jó étvágygerjesztő, és leköti a gyomorsavat. A Csaitanja-csaritámrtában leírt étkezések egyikénél sem hiányzik. Frissen az igazi, de tartósították is, megszárítva, porrá törve. Advaita Ácsárja házánál ötféle keserű és csípős sukhta készült. Mivel is tudnánk helyettesíteni? A citromfa levele elég kesernyés, de a mi éghajlatunkban a citrom is csak melegházban terem meg.

A zsenge nimbalevelet meg is sütötték, például padlizsánnal.

Töltött padlizsán

Hozzávalók 4 személyre:
4 padlizsán
1 kisebb zellergumó kockákra vágva
5 dkg ghí
egy marék nimbalevél
fekete bors
őrölt kömény
só
zöld koriander.

A padlizsánokat a sütőben megsütjük, nem kell meghámozni. Félbevágjuk, kikaparjuk a belsejét annyira, hogy még meg tudjuk tölteni. A zellerkockákat puhára főzzük. A nimbalevelet egy percre forró vízbe dobjuk, majd apróra vágjuk. A padlizsánpépet, a zellert és a fűszereket egy kissé megpirítjuk a ghíben, és ezt a masszát visszatöltjük a padlizsánokba. Sütőbe tesszük, és közepes hőmérsékleten megsütjük. Még jobb, ha a zöld koriandert csak a tálaláskor szórjuk rá.

Ami a többi leveles zöldséget illeti, Sántipurában gyömbérdarabokból és különféle spenótokból saláta készült. Hagyományosan ötféle spenótról beszélnek: fiatal spenótlevelek (sak), „fekete” spenót, a patola növény levelei, vásztuka (Chenopodium, libatop) és himalocsiká. (Később látni fogjuk, hogy Szárvabhauma Bhattacsárja házában „közel tízféle spenót” készült.) Ezek közül az Úr Csaitanja a sakot kedvelte a legjobban. Más forrásokban azt olvassuk, hogy a patola egy uborkaféle növény; valamint hogy a csalán és különféle retkek leveleit ugyanúgy használták, mint a spenótot. A keya (ketakí) leveleit is elfogyasztották, csodálatos illatú, hattyúalakú virágait pedig az asszonyok a hajukba tűzték.

Spenót- és reteklevél főzelék (bhadzsí)

Hozzávalók 4 személy részére:
25-25 dkg spenót és fiatal reteklevél
2 evőkanál mustárolaj
1 kiskanál fehér mustármag
só és
maszála (köménymag, hántolt kardamommag, koriander, babérlevél, fekete bors, szegfűszeg kicsit megpörkölve és porrá őrölve)

A mustárolajat forrósítsuk fel a wokban. Tegyük bele a mustármagot és a maszálát, és fedjük le. Amikor a mustármag már nem pattog, tegyük bele a leveles zöldséget, és főzzük 12-15 percig, amíg a folyadék nagy része el nem párolog.

A Hari bhakti vilásza megtiltja a sak egyes fajtáit, egy-két padlizsán- és tökféleséget. Mi azonban elesettségünkben is nagyon szerencsések vagyunk, mert ezek meg sem teremnek nálunk.

A patolát felhasználták önmagában is, vízben vagy ghíben párolva. Lehetséges, hogy a cukkiniről van szó, de ez egyáltalán nem biztos. Még egy fogás készült patolából, „amelyet phulabadival sütöttek együtt, egy dahlkészítménnyel, melyet először áttörnek, majd a napon megszárítanak” (CC Madhja-lílá 3.47) Badá nagyobb, badi egészen kis gombócokat jelent, amelyek mindenféle hüvelyes növényből készülhetnek (mung dahl, urad dahl, csicseriborsó stb.) Több receptben olvassuk, hogy a megfőtt hüvelyeseket, pl. sárgaborsót „szárítsuk meg”, majd zúzzuk péppé. Mivel Prabhupád itt hangsúlyozza, hogy a phulabadit előbb kell áttörni, utána a napon megszárítani, talán itt másról van szó. Phula virágot jelent, és a cukkinit könnyű úgy szeletelni, hogy virágokra emlékeztető formákat kapjunk.

A főtt vagy párolt zöldségek között szerepel a mánakacsu, ami szintén feladja nekünk a leckét. Prabhupád azt írja, „a kacsu nevű zöldség gyökere”. Egy másik helyen (CC Madhja-lílá 15.213) viszont a mánát a sütőtökkel azonosítja. (Ami nagyon valószínű, mert ezen a helyen tök- és sütőtök szeletekről, karikákról esik szó.) Gheranda-szamhitá is megemlíti a mánakacsut, és a fordítója, B. Sacharow zárójelben hozzáteszi: Arum colocasia, arumliliom, egy vízinövény, vagyis „lótusz”. Az indiaiak hajlamosak arra, hogy mindenféle vízi virágot lótusznak nevezzenek, nem véletlenül van a lótuszra legalább 150 szavuk. Egyes lótuszfajták gyökereit meg lehet enni. Kicsit lyukacsos, kicsit szivacsos anyagú ez a gyökér, és önmagában véve teljesen ízetlen. Makrobiotikus éttermekben egyszerűen vékony szeletekre vágják, besózzák, a levét leöntik, majd kisütik bő, forró olajban.

A mánakacsu mellett feltálaltak egy kusmánda-mánacsáki nevű ételt is. Kusmánda több tökfajtát, de különösen főzőtököt jelent (meg egyfajta gonosz szellemet, kus = szétszaggat, megöl, mán = gondolkodásmód, hajlam, -da utótag = valamit adó, vagyis olyan gonosz szellemről van szó, aki gyilkosságra uszít).

„Ó buzogány az Istenség Legfelsőbb Személyiségének kezében! Olyan hatalmas szikrákat szórsz, mint a villámok, s végtelenül kedves vagy az Úr szívének. Én (Visvarúpa) is az Ő szolgája vagyok, kegyesen segíts hát darabokra zúzni a kusmándáknak, vainájakáknak, jaksáknak, ráksaszáknak, bhútáknak és graháknak nevezett ördögi lényeket. Kérlek, zúzd őket porrá!” (SB 6.8.24)

Az Úr Csaitanja nem ijedt meg a gonosz szellemektől, és szívesen elfogadta a kusmándát, például az utolsó éjszakán is, amelyet szannjász-avatása előtt otthon töltött. Ezt a bhogát Srídhar Kholavecsa ajánlotta fel, és az Úr Csaitanja, akkor még Nimái Pandita, külön megkérte az édesanyját, Sacsidevít, hogy készítsen édesrizst tejjel és ezzel a tökkel.

A tököt általában egészen egyszerűen készítették, vagyis megfőzték tejben. Ennek az ételnek a neve dugdha-laklaki, amihez a kusmánda éppen úgy megfelelt, mint a láu (egy másik tökfajta).

Savanyított tök vagy padlizsán

Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg tök vagy padlizsán
2,5 dl citromlé
2,5 dl víz
1 db apróra vágott erős zöldpaprika
kapor
só''

A zöldséget kockákra vágjuk, puhára főzzük és befőttes üvegbe rakjuk. A többi hozzávalót összekeverjük, és ráöntjük a kockákra. Az üveget lezárjuk, és hűvös helyen tartjuk. Karfiolból is elkészíthető.

De térjünk vissza Advaita Ácsárja lakomájához. „Volt hölgyujj… különböző zöldségekkel” (CC Madhja-lílá 3.46).

Hölgyujj (Hibiscus esculentus, okra vagy gumbó) zöldségekkel

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg okra megtisztítva (a nagyobbakat vágjuk félbe)
20-20 dkg zöldpaprika és paradicsom
2 dl joghurt
olaj
római kömény
fekete mustármag
só''

Pirítsuk meg a fűszereket az olajban, adjuk hozzá az okrát, a darabokra vágott zöldpaprikát és paradicsomot, fedjük le, és lassú tűzön főzzük puhára. Keverjük bele a joghurtot.

Advaita Ácsárja mung dahl-lal is kínálta az Urat. Ez egészen aprószemű, zöld színű szárazbab, amiből különféle ételek készülnek, például leves (mudga-szúpa) vagy gombócok (mudga-badá).

Banánvirágból fűszeres mártás, vagyis curry (mocsá-ghanta) készült. Néha mártás alatt valamilyen csatnit értenek. Megpróbálhatjuk akác- vagy bodzavirágból, őszirózsa- vagy krizantémsziromból, esetleg rózsasziromból. A legjobb a vadrózsa szirma.

Akác- vagy bodzavirág csatni

Személyenként:
egy jó marék virág
egy kevés apróra vágott gyömbér
cayenne bors
fehér mustármag
5 dkg őrölt dió vagy mandula
20 dkg cukor
fahéj
ghí ízlés szerint

Pirítsuk meg a fűszereket a ghíben, adjuk hozzá a virágokat, a gyömbért, a diót vagy mandulát és a fahéjat, esetleg egy kevés vizet. Nem kell sokáig főzni. Amikor kész, keverjük hozzá a cukrot.

„Öt vagy hatféle savanyú étel (amla-ádi)” – gyömbéres saláták.

Beszéljünk még az édességekről is. Krsnadász Kavirádzs Goszvámí ezeket sorolja fel: „tisztított vajjal kevert tejberizs”, „túróval kevert kókuszbélből és kandiscukorból készült étel”, „apró sütemények édes és savanyú szószban (mádhura-amla-badá)”, „tejjel készült tört rizs banánnal” (CC Madhja-lílá 3.48-54). Kókuszbél alatt talán kókuszreszeléket kell érteni, a tejberizst és a banándarabkákkal gazdagított édesrizst is egészen jól el tudjuk képzelni. Ami az apró süteményeket illeti, gondoljunk arra, hogy a régi indiai konyha nem ismert sütőt. A süteményeket ghíben vagy vajban kisütötték, szirupban, tejben vagy joghurtban áztatták. „Sütemények” talán nem a legjobb szó, hiszen a raszabolit, raszagulát, csandramúrtít és hasonlókat tulajdonképpen nem kell sütni.

Sajnos nem tudjuk meg, hogy milyen italokat szolgáltak fel Sántipurában. „Három helyen sűrűre lefőzött tejjel színültig megtöltött agyagedények álltak,” (CC Madhja-lílá 3.54), de ez a fajta nem a szomjúság oltására szolgál.

A sántipurai lakoma nagyon boldoggá tette a bhaktákat. Nitjánanda Prabhu tréfálkozni kezdett Advaita Ácsárjával. Rizst szórt a testére, amelynek érintésétől az idős bráhmana azonnal táncra perdült. Ezután „megkérte az Urakat, hogy mossanak kezet és szájat, majd egy szép ágyhoz vezette őket, és megkérte, hogy pihenjenek le. Tulaszí virágokat, szegfűszeget és kardamomot adott nekik, ami kellemes illatot ad a szájnak. Testüket bekente szantálpéppel, és nagyon illatos virágfüzéreket helyezett a mellkasukra.” (CC Madhja-lílá 3.102-104). Ő maga, Mukunda és Haridásza Thákura társaságában, csak ezután evett. A vaisnava etikett megkívánja, hogy az ételosztó tisztelje meg legutoljára a praszádamot.

A Csaitanja-csaritámrta arról is beszámol, hogyan állította be Mádhavendra Purí a Gopála-múrtit a Govardhan-hegyen. A múrtik általában csodálatos módon jelennek meg, de Gopála Govardhana-dhárí maga kérte meg Mádhavendra Purít, hogy emelje ki a bokorból, ahol a mohamedán támadás idején elrejtették. A falubeliek a szertartásra „minden tejet, joghurtot és tisztított vajat elhoztak a faluból”, „tengernyi tulaszí levelet és virágot hoztak”, „az ételek között volt joghurt, tej, és annyi édesség, amennyit csak kaptak”, „ami rizsük, dahluk és búzalisztük csak volt, mind odavitték”, „tíz bráhmana a gabonafélékből készített ételt, öt bráhmana pedig száraz zöldségételeket és zöldségleveseket főzött. A zöldségételeket különféle spenótokból, gyökerekből és gyümölcsökből készítették, egyvalaki pedig dahlt megőrölve badát és badit főzött”. „Öten vagy heten tengernyi csapátit sütöttek, s a zöldségek, a rizs és a dahl mellett ezeket is bőségesen meglocsolták ghível.” „A halomnyi főtt rizs körül csapátik tornyosultak. A zöldségeket és zöldségleveseket edényekbe szedték, s köréjük rakták. A joghurttal, tejjel, íróval, síkharinível, (joghurtból készült édesség), tejberizzsel, tejszínnel és kemény tejszínnel teli köcsögöket a zöldségek mellé tették.” (CC Madhja-lílá 4.57-75). Ez a felajánlás éppen olyan csodálatos volt, mint az első Govardhan-púdzsa, amikor maga Krsna sorolta el, milyen ételeket kell elkészíteni: főtt rizst, dahlt, halavát, pakorát, purit, édesrizst, rabrit, szandest, raszagulát, laddut, édes golyókat.

Giri Govardhan alakja olyan, mint a páváé. A Rádhá kunda és a Sjáma kunda a két szeme, a szája Mukharavinda, a hátsó része pedig Puncsari, amely olyan, mint a páva szétterjesztett farka. Giri Govardhannak mindenütt van arca, szeme, szája és keze. Ezernyi keze van, amelyekkel a felajánlást elfogadhatja, mégis az ételeket hagyományosan a Mukharavindához viszik, és ő nagyon kegyesen elfogad minden tiszta ételt.

A Csaitanja-csaritámrta azt is elmondja, hogy egy alkalommal Mádhavendra Purí a dél-indiai Remunába látogatott. Megtekintette a szépséges múrtit, majd érdeklődni kezdett, hogy milyen ételeket ajánlanak fel neki. A bráhmana pap „tüzetesen elmagyarázta”, de Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí sajnos adós maradt a leírással. Hogy még jobban fokozza a vágyódásunkat, a válaszból csak ennyit idéz: „Este tizenkét agyagedényben tejberizst (ksíra) ajánlunk fel a múrtinak. Íze olyan, akár a nektár, ezért amrta-kelinek nevezik. Ez a tejberizs az egész világon gopínátha-ksíraként híres. Sehol máshol nem ajánlanak fel ehhez foghatót.” (CC Madhja-lílá 4.117-118).

Mádhavendra Purí is nagyon vágyódott arra, hogy megkóstolja ezt az ételt, de csak azért, hogy maga is hasonlót ajánlhasson fel Gopálának. De már korábban fogadalmat tett, hogy nem fogad el más ételt, mint amit kérés nélkül kap meg. Mit tehetett Gopála? Eldugott egy tál tejberizst a palástja mögött, és elküldte Mádhavendra Purínak. Az Úr mindent megtesz kedves bhaktájáért.

Gopínátha-ksíra

Nem tudjuk, hogyan készült ez a kiváló étel Remunában, mennyi tejet, rizst, cukrot és ízesítőt használtak fel. Mégis az Úr Csaitanja maga mondja meg nekünk, hogy minden étel amrta-kelivé válhat, amit elkészítünk, „ha Krsna ajkának nektárja érintette… Felülmúlja a mennyek nektárját, és még az Úr Brahmához hasonló félistenek is nehezen juthatnak hozzá. Bárki, aki csupán egy morzsájához is hozzájut, nagyon szerencsésnek érezheti magát.” (CC Antja-lílá 16.94-98)

Az Úr Caitanya mindenkit magához vonzott. Ha csak megjelent valahol és a szent neveket énekelte, mindenki csatlakozott a kírtanához. Mindenkiben heves vágy ébredt, hogy Őt szolgálja. Dél-indiai útján „emberek százai lettek vaisnavák, amikor elhaladtak az Úr mellett az úton, és Ő megölelte őket.” (CC Madhja-lílá 7.105) Annyi lelki energiát adott nekik, hogy attól kezdve örökké Krsna szent nevét énekelték, transzcendentális extázisban táncoltak, sőt ezt az energiát továbbadták másoknak is. Maguk is lelki tanítómesterekké váltak, és mindenkit felszabadítottak.

Az Úr Csaitanja nem tett különbséget az élőlények között. Gyermekeket és felnőtteket, szegényeket és gazdagokat, írástudatlanokat és művelt panditákat egyaránt felszabadított. Pratáparudra, Orissza királya még csak a hírét hallotta ezeknek a transzcendentális kedvteléseknek, és máris ellenállhatatlan vágyódást érzett, hogy találkozzon ezzel a kivételes személyiséggel. Először Szárvabhauma Bhattacsárját, aztán Rámánanda Ráját környékezte meg, és nagyon alázatosan megkérte, módolja ki valahogyan, hogy megláthassa az Urat. Az Úr azonban azt felelte, nem illendő, hogy egy szannjászi királyok társaságát keresse. Pratáparudra azonban nem törődött bele az elutasításba. Megszerezte a bhakták engedélyét, egyszerű ruhát öltött, és váratlanul megjelent abban a kertben, ahol az Úr pihent.

„Miközben Srí Csaitanja Maháprabhu extatikus szeretetében elmerülve lehunyt szemmel feküdt az emelvényen, a király nagy hozzáértéssel masszírozni kezdte a lábát. Verseket idézett a Srímad Bhágavatamból a rásza-líláról… amint elszavalta a ’tava kathámrtam’ kezdetű verset, az Úr extatikus szeretetében felállt, és karjaiba zárta őt… Mind a ketten remegtek, és szemükből patakzott a könny.” (CC Madhja-lílá 14.7-12) Egyetlen szó sem esett arról, hogy ki az a vaisnava, aki ilyen módon nyerte el az Úr kegyét.

Később a király nagyon sok praszádamot küldött a bhaktáknak. „Tengernyi különféle étel volt, valamennyi a legkiválóbb minőségű.” Volt ott mindenféle tejtermék, gyümölcslé, kókusz, mangó, szárított kókusz, kenyérfagyümölcs, sokféle banán, a tála-gyümölcs magja, narancs, grépfrút, mandarin, mandula, szárított gyümölcs, mazsola, datolya, papaya, és mindenféle édesség, köztük láddu, amrta-gutiká, tejszínes, édes puri és tökpüré. „Voltak egyéb édességek is: hari-vallabha és szenoti virágból, karpúra virágból és málati virágból készült csemegék. Volt gránátalma, voltak feketeborssal ízesített édességek, olvasztott cukorból készült édességek és amrti-dzsilipi. Volt lótuszvirág-cukor, urad dhálból gyúrt kenyér (csandra-kánti), ropogós édességek, kandiscukor, valamint sült rizsből és szezámmagból készült édességek meg sütemények. Voltak narancs-, citrom- (pontosabban grépfrút: csholanga) és mangófa alakú, kandiscukorból készült édességek, melyeket gyümölcsökkel, virágokkal és levelekkel díszítettek… sós mung dahl csíra apróra vágott gyömbérrel… citromból és bogyós gyümölcsökből készült sokféle savanyúság.” (CC Madhja-lílá 14.25-34)

A tála-gyümölcsöt Krsna egyik kedvteléséből ismerjük. Krsna testvére, Balaráma a Tálavanában győzte le a szamártestű démont, Dhenukászurát. Szubala, Sztokakrsna és a többi tehénpásztor fiú nagy élvezettel fogyasztotta el a nagyon illatos, gyümölcsöket. Itt azonban azt olvassuk, hogy Pratáparudra csak tála-magvakat küldött. A tála magyar neve borpálma, és egyes csekély értelmű emberek a gyümölcséből alkoholos italt erjesztenek. A túlérett gyümölcs magától is erjedésnek indul, rossz ízű lesz, és megzavarja az emberek gondolkodását. A király valószínűleg azért választotta a magvakat, mert a gyümölcsöket már túlérettnek találta.

A gyümölcsök közül nem hiányozhatott a bel (bilva, sríphala) sem, amit aranyalmának, erdei almának fordítanak. Indiában mindenütt megterem, így Vrndávanban is. De a pilu sehol másutt nem érik be, csak Vradzsa földjén.

Miért maradnak szegények a bráhmanák?

A bel-fát Laksmí, a szerencse istennője lakhelyeként tisztelik. Néha úgy nevezik Laksmít, hogy Bilvapatriká, a fa leveleiben élő istennő.

Előfordul, hogy Laksmí meglátogatja az embereket, és akit megáld, az szerencsés és gazdag lesz. De azt mondják, hogy a bráhmanák házait messze elkerüli. Visnu egy alkalommal megkérdezte tőle: – Miért kerülöd el a bráhmanákat? Ők tartják fenn a templomokat, elvégzik a szertartásokat, jámbor és tiszta életet élnek, mindenkinek csak a javát akarják.

Laksmí azonban azt felelte: – Minden bráhmana az én természetes ellenségem. Még saját otthonomban, a bel-fában sincs nyugalmam előlük, mert mindennap leveleket tépkednek rólam, amelyeket Sivának áldoznak. Ha az én lakhelyemet lerombolnám, miért látogatnám az ő házaikat?

(Maneka Gandhi nyomán)

A hari-vallabha ghíben sült édes kenyértészta fánk vagy lepény. Az amrti-dzsilipi elkészítéséről Prabhupád ezt írja a magyarázatban: a rizslisztből, csicseriborsólisztből és joghurtból kevert tésztát ghíben kisütik, és cukorszirupba áztatják. A mung-bab csíráját nem érdemes szójacsíra-konzervvel helyettesíteni. Hát a fa alakú édességek? Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí azt írja, náranga-csholanga-ámra-vksera. Ez az elkészítési mód nagyon régóta ismeretes Indiában, de csak nagyon kiváló szakácsok vagy cukrászok értenek hozzá. Srímatí Rádhárání khanda-ksiri-szára-vrksát, fa alakúra formázott, túrós (vagy sajtos, a csana és a panír között gyakorlatilag csak halmazállapotbeli különbség van) édességgel kínálta Krsnát. Az Úr Csaitanja személyesen látta ezt a felajánlást a Jamuná partján.

Akkor is mindig jelen volt, amikor Sacsí mama felajánlotta az ételeket Krsnának. Nap mint nap ellátogatott hozzá, de Őt nem láthatta senki.

„Sacsí mama egy napon ételt ajánlott fel Sálagráma Visnunak: főtt sáli rizst, öt vagy hét különféle zöldséget, spenótot, banánvirágból készült curryt (mocsá-ghanta), sült patolát nimbalevéllel, gyömbérdarabokat citrommal (ádá-khanda), valamint joghurtot, tejet, kandiscukrot és sok-sok más fogást.” (CC Madhja-lílá 15.54-55) Távol levő fiára gondolt, és sírni kezdett. Az Úr azonban egyáltalán nem volt távol. Jóízűen elfogyasztotta az ételeket, Sacsí mama pedig törhette a fejét, mi történt, hogyan ürült ki a tányér. Azonnal a konyhába ment, és álmélkodva látta, hogy az edényekből semmi étel nem hiányzik. Ha közönséges étellel kínáljuk a barátainkat, az egy-kettőre elfogy. A Krsnának és a vaisnaváknak felajánlott étel azonban soha sem lesz kevesebb, hanem csodálatos módon megszaporodik.

Beszéljünk most Rághava Pandita tiszta és tökéletes szolgálatáról. „Száz meg száz fája, millió és millió gyümölcse van, mégis alig várja, hogy meghallja, hol lehet édes kókuszt kapni,” mondja az Úr Csaitanja. Húsz mérföldre is elutazott, hogy igazán kiváló minőségű kókuszdiókat szerezzen. Egy alkalommal, amikor a szolga bevitt egy tál kókuszt a templomba, véletlenül megérintette a mennyezetet az ajtó felett, majd ugyanazzal a kezével megfogta a kókuszokat. Rághava Pandita azonnal leállította a felajánlást, és rákiáltott a szolgára: „Ezek a kókuszok már beszennyeződtek. Hajítsd ki az egészet, túl a kerítésen!” Amikor megint kókuszdiókhoz jutott, „megtisztította és felvágta őket, majd nagy figyelemmel felajánlotta a múrtinak, hogy fogyassza el.” (CC Madhja-lílá 15.69-85)

Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí felsorolja, mi mindent ajánlott fel még Krsnának: banánt, mangót, narancsot, kenyérfa-gyümölcsöt, spenótot és egyéb zöldségféléket, retket, tört rizst (csidá), mindenféle édességet. „Süteményeket, tejberizst, sűrített tejet és sok minden mást is főz, s mindenre nagy figyelmet fordít. Tisztán főz, s így minden étel kiváló minőségű és rendkívül ízletes. Mindenféle savanyúságot is felajánl, például kásandit…” (CC Madhja-lílá 15.85-90).

Kásandi sokféle gyümölcsből vagy zöldségből készülhet.

Ádá-kásandi, savanyúság gyömbérből

Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg gyömbérdarabok
25 dkg paradicsom
fehér mustármag
cayenne bors
só
5 dkg cukor
½ dl ecet
1 dl víz

A gyömbérdarabokat a fűszerekkel együtt majdnem puhára főzzük az ecetes vízben. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, és szeletekre vágjuk. Hozzátesszük a gyömbérhez, és gyorsan készre főzzük.

Tudjuk, hogy Dhruva Mahárádzsa egy hónapig csak gyümölcsöket és bogyókat evett, azokat is csak minden harmadik napon. A második hónapban csak minden hatodik napon evett egy kis száraz füvet és falevelet. A harmadik hónapban csak vizet ivott, minden kilencedik napon. A negyedik hónapban még levegőt is csak minden tizenkettedik napon vett. Raghunátha dásza „néha sült gabonaszemeket rágcsált, néha főzött valamit, néha pedig tejet ivott.” (CC Antja-lílá 6.187). Később az Úr Dzsagannátha ételének megromlott maradékait gyűjtötte össze, amit már a tailangai tehenek sem tudtak megenni. Szárvabhauma Bhattacsárja házában szerencsére nemcsak nagyon nagy szeretettel, de igényesen is főztek, és a Bhattacsárja végtelenül boldog volt, amikor az Úr végre elfogadta az ebédmeghívását.

„Először egy nagy banánlevélre három mána – közel három kilogramm – rizs került. A rizshalmot aztán olyan sok, sárga színű, illatos tisztított vajjal locsolták meg, hogy kezdett lefolyni a levélről… Volt közel tízféle spenót, egy sukhta nevű leves, amely keserű nimbalevelekből készült, egy feketeborssal ízesített csípős étel (maricsera dzshála), sült túróból egy könnyű sütemény (csháná-badá), és apró, sült dahlgombócok (badi ghola) íróban.” (CC Madhja-lílá 15.207-210)

A rizsből sokszor készítettek lepényt és más édességeket, de sose főzték együtt a zöldségekkel, és tilatandula (szezámos rizs) vagy krsaraudanam (szezámmal vagy borsóval kevert rizs) sem készült. A védikus írások ellentmondásosan beszélnek a szezámmagról. A Nárada Panycsarátra kifejezetten előírja, az Atharva Véda szerint étkezési célokra csak a fehér szezámmag való, míg a fekete fajtát a temetési ritusokban kell használni. A Brhadáranjaka Upanisad azt javasolja a házaspároknak, hogy amennyiben fiút akarnak, tejben főtt rizst egyenek; ha szezámmal kevert rizst fogyasztanak, lányuk fog születni. A Mahábhárata (Sánti Parvan) szerint csak azok használnak szezámot a felajánlásban, akik a Védákat nem fogadják el – gazemberek vagy tantrikusok.

A borsot India fekete aranyának, a fűszerek királyának nevezik. Nagyra értékelik gyógyító hatása miatt, megfázáskor, emésztési zavarok, gyomor- vagy bélhurut esetén, de még magas vérnyomás ellen is. Erősen radzsaszikus, és jó afrodiziákumnak számít, nem maradhat ki a csjavanpraszaválának nevezett szerből sem, amely az Ájurvéda legismertebb készítménye. (Csjavana muniról nevezték el, aki csodálatos módon fiatalodott meg).

Csháná-badá

Hozzávalók 4 személyre:
2 liter tej
15 dkg porcukor
sáfrány
őrölt szerecsendió
porrá tört kardamommag
annyi liszt, amennyit felvesz
valamint ghí a sütéshez

A tejet hagyjuk megaludni, öntsük valamilyen ritka szövésű anyagba, és csepegtessük ki a savót. Egy kevés forró tejbe áztassuk be a sáfrányt. A túróba keverjük bele a cukrot, a sáfrányos tejet, a szerencsendiót és a kardamomot, majd dolgozzuk el annyi liszttel, hogy a tésztából golyókat formálhassunk. Süssük ki ghíben, esetleg vajban.

„Volt dugdha-tumbí, dughdha-kusmánda, veszara, láphrá, mocsá-ghanta, mocsá-bhádzsá és sok más zöldségétel. Tengernyi vrddha-kusmánda-badit, phula-bhadit, gyümölcsöt és gyökérfélét szolgáltak fel. A többi fogás között volt sült padlizsán zsenge nimbalevéllel, könnyű badi, sült patola, valamint sült úritök (kusmánda) és sütőtök (mána) szeletek.” (CC Madhja-lílá 15.211-214)

Prabhupád a dugdha-tumbít tejben főtt sütőtöknek fordítja, de ebből az is kiderül, hogy a tumbí meg a mána különböző fajták. India-utazók megerősítik, hogy a piacokon többféle tök kapható, és némelyik egészen fantasztikus formájú. A nálunk kapható fajták közül talán a csillagtök a legjobb tejben főzve. Az Ájurvéda a dudhit (édes tököt) és a koszatakit is ajánlja, ami nem más, mint a szivacstök vagy luffa. Veszara = egy csicseriborsólisztből készült étel, láphrá = vegyes zöldségek. Talán másnak is feltűnt már, hogy Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí éppen azokat a zöldségeket nem említi név szerint, amelyekről azt gondolnánk, hogy a legközönségesebbek: káposzta, kalarábé, zöldborsó, zöldbab, karfiol, uborka (karela, karkotaki, kantola, pandola). Ezek közül az Ájurvéda főként a zöldborsót értékeli, és azt javasolja, hogy vata-zavarok esetén citrommal, különféle fűszerekkel és mustár- vagy szezámolajban sütve készítsék el. Hogy egészen pontos legyek, az Ájurvéda még fokhagymát is rendel hozzá, de az ájurvédikus orvosok, a vaidják néha igazán furcsán viselkednek, például szakszerűen értekeznek a tigrispecsenye, a verébhús, a hattyú- vagy a pávatojás előnyeiről.

A Csaitanja-csaritámrta nem időz sokat a gyökérféléknél sem (répa, retek, jamgyökér és hasonlók). A répát és cukorrépát sok jógi kerüli, mert radzsaszikusnak tartják, mindenféle csatnival és fűszerrel együtt. Néha azt halljuk, hogy egyes vaisnavák is teljesen mellőznek az étrendjükben minden olyan növényi részt, amely a föld alatt terem; de itt azt láthatjuk, hogy az Úr ezeket is elfogadta.

Sárgarépa gombóc levesbetét

Hozzávalók 4 személyre:
kb. 20 dkg reszelt répa
1 kis, erős zöldpaprika apróra vágva
só
currypor
esetleg őrölt köménymag
annyi liszt, hogy kemény tésztát kapjunk.

A hozzávalókat kemény tésztává gyúrjuk, kis golyókat formálunk, és azokat belefőzzük a zöldséglevesbe.

„Volt sült urad dahlból és mung dahlból készült leves, amely túlszárnyalta a nektárt is. Volt édes csatni, valamint öt vagy hat savanyú étel, például badámla (sült dahllal készített savanykás étel). Volt mung dahlból, urad dahlból és édes banánból készült badá, tejberizs-sütemény, kókuszos csemege és számtalan egyéb édesség.” (CC Madhja-lílá 15.214-215)

Mung-babot nálunk is sok helyen árulnak. Néhány évvel ezelőtt előfordult az urad dahl is, szürkés-feketés, apró, szögletes formájú termés, amely nagyon hamar puhára főtt.

Mung-bab leves

Hozzávalók 4 személyre
20 dkg mung-bab
20 dkg spenót
1-2 répa
zellerzöldje
petrezselyem
4 evőkanál olaj
4 evőkanál sürített paradicsom
1 teáskanál erős paprikapaszta, például harissza
őrölt kömény
só
őrölt feketebors
15 dkg levestészta
½ citrom

A babot előző este áztassuk be. Másnap főzzük majdnem puhára. A spenótot, zellerzöldjét és petrezselymet apró darabokra, a répát vékony szeletekre vágjuk. Az olajat felmelegítjük abban a lábosban, amelyben a levest el akarjuk készíteni. Hozzátesszük a spenótot, répát, zellert, petrezselymet és babot, 5 percig pároljuk. A paradicsompürét és a harisszát ½ l meleg vízben elkeverjük, beleöntjük a lábosba. Hozzáadjuk a köményt, sót és borsot, majd a levestésztát, és 10 percig főzzük. A citromot szeletekre vágjuk, és hozzátesszük a kész leveshez.

Urad dahl raszam

Hozzávalók 4 személyre
10 dkg urad dahl
50 dkg paradicsom
köménymag
koriander
feketebors
kurkuma
só
vágott petrezselyemzöldje
kevés cukor

A paradicsomot mártsuk forró vízbe és húzzuk le a héját. Zúzzuk péppé. Törjük porrá a köménymagot, a koriandert és a borsot. Adjuk hozzá a többi alapanyagokat, és főzzük meg kb. 1 ½ liter vízben.

„Volt kándzsi-badá, dugdha-csidá, dughda-laklaki, valamint különféle sütemények…” (CC Madhja-lílá 15.216)

Kándzsi-badá = savanyú rizslével készült tésztafélék. Dugdha-csidá = Prabhupád tejjel kevert édes rizsnek fordítja; itt nem tejről van szó, hanem (cukros) tejszínhabról (a tej már benne van az édes rizsben). Dugdha-laklaki = egy másik tejes sütemény, amelyet nyalogatni kell – ez talán valamilyen kulfi, amit indiai jégkrémnek is neveznek, és amelyhez cukrozott, sűrített tejet használnak. A „laklaki” szó nem sokat segít nekünk, mivel „laklak” gólyát jelent (a gólya kelepelése „lak-lak”-nak hangzik).

„Egy agyagedénybe ghível kevert tejberizst öntöttek, és csánpá-kalát (egy banánfajta), sürített tejet és mangópürét adtak hozzá. E fogások mellett volt még nagyon ízletes köpült túró és sokféle szandesa is.” (CC Madhja-lílá 15.217-218)

„Szárvabhauma Bhattacsárja sok olyan ételt is hozott, amelyeket az Úr Dzsagannáthának ajánlottak fel, többek között amrta-gutikát – édes golyókat -, tejberizst és süteményeket. Ezeket a fogásokat elkülönítette a többi ételtől.” (CC Madhja-lílá 15.221) Ez általában nem így történik, ezért Prabhupád külön megjegyzi, „azért tette félre, hogy örömet szerezzen vele az Úrnak”, aki valóban meglepődött, amikor meglátta a pompás ételeket. Meg is kérdezte, hogyan készülhetett el minden hat óra alatt. Amikor szabadkozott, hogy ennyi ételt lehetetlen megenni, a Bhattacsárja szellemes választ adott:

„Tudom én jól, hogy mennyit tudsz enni… Dzsagannátha Puriban mindennap ötvenkétszer eszel, és minden alkalommal sok száz teli edény praszádam fogy el. Dvárakában tizenhatezer palotában tizenhatezer királynőnek viseled gondját. Rajtuk kívül tizennyolc anyád és sok-sok barátod meg rokonod is van a Jadu-dinasztiában. Vrndávanában szintén ott vannak apád bátyjai, öcséi, anyai nagybátyáid, apád húgainak férjei és számtalan tehénpásztor. Ott vannak a barátaid, a tehénpásztorfiúk is, és mindegyikük házában eszel naponta kétszer, reggel és este. A Govardhana-púdzsa ünnepségen egész rizshegyeket ettél meg. Ahhoz képest ez a kevéske étel egy morzsányit sem tesz ki Számodra.” (CC Madhja-lílá 15.238-242)

Ne is beszéljünk arról, hogyan sértette meg az Urat Amogha, a Bhattacsárja veje. Hiszen végül is minden jóra fordult. Az Úr Csaitanja puszta érintése visszahozta Amoghát a halálból, aki extatikus boldogságában azonnal énekelni és táncolni kezdett. Kiváló vaisnava lett, mint Nrsimhánanda, aki olyan mély, szerető kapcsolatban volt az Úrral, hogy pusztán meditációjának erejével elhozta őt Sivánanda Szena házába. A Legfelsőbb Úr, aki minden cselekedetében teljesen független, két nap alatt teljesítette bhaktái kívánságát, és éppen úgy jelent meg Sivánanda Szena házában, mint egy játékszekér, amelyet a gyermek zsinegen húz maga után.

Nrsimhánanda maga látott hozzá a főzéshez, és „számtalan fogást készített, köztük zöldségételeket, süteményeket, tejberizst és egyéb finomságokat. Miután befejezte a főzést, külön edényeket hozott Dzsagannáthának és Srí Csaitanja Maháprabhunak. Nrsimhadevának szintén külön ajánlott fel ételt. Főztjét így három felajánlásra osztotta, majd a templomon kívül meditálni kezdett az Úron. Amint meditált, azt látta, hogy Srí Csaitanja Maháprabhu sietve megérkezik, leül, megeszi mind a három felajánlást, és nem hagy semmi maradékot.” (CC Antja-lílá 2.59-62)

Hogyan jelenhetett meg az Úr Sivánanda Szena házában és hogyan fogyaszthatta el a három felajánlást, hiszen ugyanakkor messze járt Bengálban? Az Úr számára semmi sem lehetetlen. Négy helyen is jelen van egyszerre: Sacsí mama házában, Srivásza Pandita kírtanjain, és Rághava Pandita otthonában, és ott, ahol Nitjánanda Prabhu táncol. Akkor is megjelent, amikor Raghunátha dásza fortélyos módon megszabadult a családjától, és Pániháti faluba ment, hogy felajánlja a tiszteletét Nitjánanda Prabhunak, és egy nagy kegyet kérjen tőle.

Előbb azonban megvendégelte a bhaktákat. Raghunátha dásza „olyan gazdag volt, mint Indra király”, de Nitjánanda Prabhu nagyon szerényen csak annyit kért, hogy joghurttal és tört (esetleg lapított, a puffasztott rizs alapanyagául szolgáló) rizzsel kínálja őket. Éppen olyan kegyesen elfogadta ezt az egyszerű ételt, mint Krsna, amikor szeretett barátja, Szudáma Vipra nyújtotta át Neki ajándékát: értéktelen törmelékrizst (amit sikerült összekoldulni a szomszédoktól). Krsna egyetlen szemet vett el ebből a nyers rizsből, és az Úr Csaitanja szintén „megette azt a nyers rizst, amit Suklámbara Brahmacsári adott Neki” (CC Ádi-lílá 17.20)

A tört rizst forró tejbe áztatták, a felét joghurttal, cukorral és banánnal, a másik felét sürített tejjel, egy csánpákalának nevezett banánfajtával, cukorral, ghível és kámforral keverték össze. Így készül a csidá nevű étel, főzés nélkül. Már éppen az ételt osztották, amikor megérkezett Rághava Pandita, aki mindenféle praszádamot hozott. Nitjánanda Prabhu azt gondolta, lehetetlen, hogy az Úr ne ünnepeljen velük, és meditációjában odahozta Őt. Az egyik falatozó csoporttól a másikig mentek, egymást etették és tréfálkoztak. De csak azok a bhakták láthatták személyesen az Urat, akik nagyon szerencsések voltak.

Ki érthetné meg az Úr Nitjánanda Prabhu hatalmát és kegyét? Olyan ereje van, hogy rávette az Úr Srí Csaitanja Maháprabhut, hogy eljöjjön, és tört rizst egyen a Gangesz partján. (CC Antja-lílá 6.89)

Srí Csaitanja Maháprabhu praszádamot fogad el barátaitól

Az Úr nem akarta, hogy bhaktái minden évben megtegyék a hosszú és fáradságos utat, csak azért, hogy találkozzanak vele Puríban. Nitjánanda Prabhunak többször is meghagyta, hogy maradjon Bengálban. Hogy is tehetett volna eleget egy ilyen parancsnak? Ahogyan a nyíló virág a Nap felé fordul, és nem akadályozhatja meg senki, extatikus szeretetükben újra meg újra útra keltek a bhakták is: Advaita Ácsárja, Nitjánanda Prabhu, Srívásza Thákura, Vászudeva Datta, Murári Gupta, Sivánanda Szena, de még Kulina-gráma és Khanda lakói is. Egyikük sem érkezett üres kézzel.

„Rághava Pandita több zsáknyi ennivalóval érkezett, amit húga, Damajantí készített el nagyon szépen. Damajantí számtalan finomságot főzött, s mind méltó volt arra, hogy az Úr elfogyassza. Egy éven át ette ezeket az ételeket. Ámra-kásandi, ádá-kásandi, dzshála-kásandi (csípős kásandi), nembu-ádá, ámra-koli, ámszi, áma-khanda, tailámra és áma-szattá – ilyen savanyúságok és ízesítők rejlettek Rághava Pandita zsákjaiban.” (CC 10.13-16)

Ámra-kásandi

Hozzávalók:
3 zöld mangó
3 zöld citrom (nembu, lembu vagy limette)
10 dkg cukor
reszelt gyömbér
cayenne bors
2-3 evőkanál olaj
fekete mustármag

A mangót meghámozzuk és szeletekre vágjuk. Hozzátesszük a citromok levét, a héjukból is hozzáreszelünk egy keveset. Beleszórjuk a gyömbért és a borsot is. Az olajat felforrósítjuk, és addig pirítjuk benne a mustármagot, amíg pattogni nem kezd. A mangós keveréket addig főzzük ebben az edényben, amíg a szeletek kissé szét nem esnek. A cukrot a kész kásandihoz keverjük.

Az ámra-koli, ámszi, áma-khanda, tailámra és áma-szattá mind mangóból készül (a tailámra mangó mustárolajban). Indiában a mangó a gyümölcsök királynője, azt mondják, több, mint ezer fajtát termesztenek. A védikus irodalom számtalanszor beszél mangóerdőkről. A nembu-ádá, mint neve is mutatja, zöld citromból és gyömbérből készül. Hát a dzshála-kásandi? Valamilyen csípős csatni vagy savanyúság. Damajantí azonban már nem a föld porát tapossa, és nem fogja nekünk elmondani.

Leves zöld citrommal

Hozzávalók 4 személyre:
2 vékony szelet kenyér
1 ½ liter zöldséglé (esetleg Vegetából)
4 dkg üvegtészta (Vermicelli rizslisztből)
2 zöld citrom

A kenyeret vízbe áztatjuk, majd kicsavarjuk, ha szükséges, fakanállal összetörjük. Ráöntjük a zöldséglevet, hozzáadjuk a citromok levét és a lereszelt héját, felforraljuk, és belefőzzük az üvegtésztát.

„Ne felejtsük ki a sukhtát se, hiszen ez ugyancsak keserű étel. Srí Csaitanja Maháprabhunak nagyobb boldogságot okozott, amikor ezt a sukhtát ette, mint amikor panycsámrtát ivott (ami tej, cukor, ghí, méz és joghurt összekeverésével készül). (CC Antja-lílá 10.17)

Mindannyian olvastuk, hogy „a túl keserű, túlságosan savanyú, sós, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében levők kedvelik. Az ilyen étel fájdalmat, kedvetlenséget és betegséget okoz.” (BG 17.9) Itt meg egymást éri a sok feketebors, cayenne bors, gyömbér és sukhta? Az indiai orvostudomány, az Ájurvéda nagyon szabadon használja a fűszereket. Ezeket nem az „élvezeti cikkek”, hanem az orvosságok közé számították. A sukhtában felhasznált keserű levelek javítják az emésztést, és nem engedik, hogy a gyomorban túl sok sav képződjék. Az Úr Csaitanjának persze nem volt szüksége orvosságra, de elfogadta Damajantí jó szándékát és nagy szeretetét, „s ezért még a sukhta száraz, keserű levelemés a kásandi is nagy örömet okozott Neki.” (CC Antja-lílá 10.18)

De nézzük tovább, hogy mi mindent készített még Damajantí.

„Porrá tört koriandert és ánizst, cukorral megfőzte, ebből pedig apró, gömbölyű édességeket gyúrt. Édes golyókat készített szárított gyömbérrel…koli-sunthit, koli-csúrnát, koli-khandát és sok más ételt is főzött.” (CC Antja-lílá 10.22-23) Koli friss és szárított bogyóféléket, sunthi gyömbért jelent. A csúrna (por) szó a tartósítás egyik módjára utal: a szárított bogyókat porrá törték és átszitálták. Az Ájurvéda több száz csúrna-féleséget ismer. A porokból vízzel vagy gyümölcslével pépet készítettek, ebből pedig pirulákat formáltak, amelyeket a napon vagy az árnyékban szárítottak meg. Az efféle orvosság neve vati vagy guti (pirula). Néha a csúrnát hozzákeverték a lehjamhoz, ami igen sűrű szirup, olyan, mint a lekvár vagy a ketchup. A gondosan elkészített lehjam hónapokig is eláll. Egy másik módszer, hogy a port (amelynek ebben az esetben nem kell nagyon finomnak lennie) vízben addig főzik, amíg annak ¾ része elpárolog, és ezt leszűrik. Néha a szűrleményt még egyszer felhasználják, amennyiben ismét feltöltik vízzel, a keveréket 8 órán át állni hagyják, majd felforralják és ismét leszűrik. Ezt a főzetet minden kezeléshez frissen kell elkészíteni.

„Damajantí) sokféle édes golyót gyúrt. Néhány közülük kókuszreszelékből készült, és volt olyan is, ami olyan fehér volt, akár a Gangesz. Sokáig elálló cukros édességből is számtalan félét készített. Olyan sajtot (ksíra-szára) is csinált, ami hosszú ideig eláll, valamint különféle tejes és tejszínes édességeket, és egyéb ételeket, például amrta-karpúrát. Finom, nyers, hántolatlan sáli rizsből lapos rizst…. Annak egy részéből puffasztott rizst készített, ghíben kisütötte, cukorszirupban megfőzte, kámforral összekeverte, és golyókat gyúrt belőle. Jó minőségű rizst sütött ki, porrá törte, ghível összekeverte és cukorszirupban megfőzte. Azután kámfort, feketeborsot, szegfűszeget, kardamomot és más fűszereket adott hozzá, majd a keverékből nagyon illatos, ízletes golyókat formált.” (CC Antja-lílá 10.25-30)

A mindenféle snack és az orvosságok közötti határvonal nem olyan éles, mint nálunk. A sok kis édes golyó (khanda vagy guti) néha csak arra szolgál, hogy kellemesebbé tegye az erős fűszerek fogyasztását. Például a kardamom (elácsi, Elatteria Cardamomum) magja különféle illó- és zsíros olajokat tartalmaz. Az Ájurvéda szerint váladékhajtó, hűsítő, gyomorerősítő, szél- és vizelethajtó, jó szolgálatot tesz mindenféle női bajnál. Önmagában azonban nem valami ízletes, ezért cukros ételekbe keverik

Mit jelent azt a hasonlat, hogy „olyan fehér volt, mint a Gangesz” (nádu gangá-dzsala)? Ehhez vissza kell térnünk abba a réges-régi világkorba, amelyben a Legfelsőbb Úr Vámanadevaként jelent meg Bali Mahárádzsa áldozati arénájában. Korábban a sötét színű Jamuná és a fehér Gangesz transzcendentális vizei egyetlen folyóként haladtak végig Vaikunthán (a lelki világon), egészen az anyagi univerzum széléig. Amikor Vámanadeva megtette a második lépését, bal lábával éppen erre a pontra ért, és nagy lábujjának körmével átlyukasztotta az univerzum burkát. Az Úr piros kinjalka-porral borított lábaitól rózsaszínűre festett transzcendentális vizek azonnal beáramlottak, és alázúdultak Dhruvalokára, amelyet éppen ezért Visnupadának is neveznek. Ezután tovább hömpölyögtek a hét bölcs (Marícsi, Vasistha, Atri, Angira, Pulaha, Kratu és Pulasztja) bolygóira. Ezek a bölcsek a mai napig is a fejükön levő hajcsomón tartják ezt a vizet. Innen a Gangeszt (a Jamuná egyelőre rejtve maradt a Gangesz vizében) a mennyei repülőgépek milliárdjai szállították tovább a világűrön át a holdra, majd onnan az Úr Brahmá hajlékába, a Meru-hegy tetején. Itt négy ágra oszlott, és úgy haladt tovább. A Jamuná és a Gangesz ismét egyesültek Prajágnál (Allahabad), hogy együtt keressék fel az óceánt, de az odavalósiak mindvégig egészen pontosan meg tudják különböztetni egymástól a sötét és a fehér hullámokat.

De még hátra van néhány étel Damajantí küldeményéből. Például az ukhdá vagy mudki, amely úgy készül, hogy hántolatlan, szárított rizst ghíben megpirítanak, cukorszirupban megfőznek, kámforral ízesítenek. Vagy egy másik édesség, lisztté őrölt borsópépből.

Phutkalái

Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg csicseriborsó- vagy sárgaborsó
2 kiskanál szódabikarbóna
1 citrom leve
cukorszirup 20 dkg cukorból és 2 dl vízből
kámfor
ghí a sütéshez

A borsót egy éjszakán át áztatjuk vízben, amelyben 1 kiskanál szódabikarbónát feloldottunk. Másnap leszűrjük és a többi szódabikarbónával együtt puhára főzzük. A keletkezett habot le kell szedni. Ismét leszűrjük, átpasszírozzuk, citromlével ízesítjük, és gombócokat formálunk belőle. Ha nagyon lágy lenne, adjunk hozzá egy kevés lisztet vagy zsemlyemorzsát. Ghíben kisütjük, áttesszük a forró cukorszirupba, és hozzákeverjük a kámfort.

Végül egy különlegesség, amely annyira transzcendentális, hogy nem is tudom, megemlíthetem-e az ételek között. Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí megtette, és én is csak azért beszélek itt róla, hogy megtiszteljem az ő ítéletét. „Damajantí agyagot hozott a Gangeszből, kiszárította, porrá törte, átszitálta egy finom szöveten, illatos anyagokat kevert hozzá, és apró golyókat gyúrt belőle.” (CC Antja-lílá 10.35). Étel ez még? Egy biztos, hogy praszádam, az Úr kegye. A Gangesz transzcendentális vize és a belőle származó agyag minden élőlényt azonnal megtisztítanak az anyagi szennyeződéstől, míg ők maguk örökre tiszták maradnak. Ki ne sietne a Gangeszhez, hogy megszabaduljon az anyagi kötőerők hatásaitól, és ilyen gyorsan tökéletessé tegye az életét?

Rághava Pandita az összes finomságot odaadta Govindának, aki nagy figyelemmel gondoskodott a tárolásukról. Közönséges ételek nem tarthatók el egy álló évig, de a „rághavera dzsháli” (Rághava zsákjai) az Úr személyes védelme alatt álltak. Mi történt azokkal az ételekkel, amelyeket a többi bhakta szeretett volna felajánlani az Úrnak? Mindenki ott sertepertélt Govinda körül, és azt szerette volna, hogy az Úr feltétlenül megkóstolja az általa hozott ételt. Száz ember is jóllakott volna a sokféle finomságból, de az Úr Csaitanja napokig csak annyit mondott Govindának, hogy mindent tegyen félre. Govinda egy darabig szóval tartotta a bhaktákat, de aztán egyenesen megkérdezte: „Meddig kell még ámítanom őket? Hogyan szabadulok meg ettől a felelősségtől?”

Az Úr minden felajánlást elfogad bhaktáitól. Néha még éjszaka is megkóstolja a praszádamot. (De csak Rámacsandra Purí szólta meg emiatt.) Az egyetlen kikötése, hogy szeretettel és odaadással ajánlják fel Neki. Így aztán most is beletörődött abba, hogy elfogadjon minden finomságot, annak ellenére, hogy éppen egy szannjászi ruhájában rejtőzködött.

„Srí Csaitanja Maháprabhu helyet foglalt az evéshez. Govinda sorra kínálta Neki az ételeket, és minden alkalommal megmondta annak a nevét, aki adta. „Ezeket az ételeket – a paidát, a tejberizst, a tejszínes süteményeket, az amrta-gutikát, a mandát és a tál kámfort – Advaita Ácsárja hozta. Ezeket a dolgokat itt – a süteményeket, a tejszínt, az amrta-mandát és a padma-csinit – Srivásza Pandita adta… Az Úr minden fogásnak nagy elégedettséggel látott neki.” (CC Antja-lílá 10.117-124)

A paida kemény kókuszos készítmény, például valamilyen börfi, esetleg kókuszos édes golyók.

Töltelék kókuszos palacsintához

Hozzávalók:
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg porcukor
5 dkg apróra vágott dió vagy mandula
1 dl sürített tej
kevés őrölt kardamom

Az alapanyagokat a kardamom kivételével összekeverjük, felforraljuk, majd egészen alacsony hőfokon 8-10 percig főzzük. Közben néhányszor meg kell keverni. Ezután hozzátesszük az őrölt kardamomot, és hagyjuk kihűlni. A palacsintákat a szokásos módon megtöltjük és feltekerjük.

A mandáról Prabhupád csak annyit mond, „kerek édesség”. Padma-csini cukrozott lótuszvirágot jelent. A CC Madhja-lílá 14.31 szerint „lótuszvirágból nyert cukor”. Valószínűleg nem magában ették, hanem például tejberizshez keverve.

„A kókuszból készült kemény édesség, a mukutá nárikela, az édes golyók, a sokféle édes ital és a többi étel legalább egy hónapja készültek. Ám annak ellenére, hogy régiek voltak, nem vesztették el ízüket, és nem romlottak meg, hanem frissek maradtak. Ez Srí Csaitanja Maháprabhu kegye.” (CC Antja-lílá 10.126)

Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámí sok kisebb felajánlásról is beszámol. Lehetetlen mindegyiket felsorolni. A CC Antja-lílá 10.134-137 versek főtt rizst, maricsera dzshálát, gyömbéres csatnit vagy savanyúságot, zöld citromot, tejtermékeket, többféle spenótot, okralevest, nimba levéllel sült padlizsánt, sült patolát, phula-badit, mung-bab levest és különféle zöldségeket említenek.

Okraleves sajttal

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg okra
8 vékony szelet barna kenyér
10 dkg házi sajt
1 ½ liter zöldséglé (esetleg Vegetából)
apróra vágott petrezselyem- vagy koriander zöldje
2-3 dkg vaj vagy margarin
egy kevés zsemlyemorzsa

Egy tűzálló edényt kikenünk a vajjal vagy margarinnal, meghintjük zsemlyemorzsával, elrendezzük rajta a kenyér- és a sajtszeleteket, erre jön a megtisztított és esetleg félbevágott okra. Ráöntjük a zöldséglevest és fél órán át előmelegített sütőben sütjük-főzzük. Forrón tálaljuk, megszórjuk petrezselyem- vagy korianderzölddel.

Dzsagadánanda Pandita nagyon sokat volt együtt az Úrral. A dvárakái kedvtelésekben Szatjabhámá volt, Szatrádzsit király lánya és Krsna egyik királynője. Az Úr állandó társa volt, „örökké gondoskodni akart a kényelméről… olykor úgy tűnt, hogy apróságokon veszekednek, de a viták alapja mindig a szeretet volt” (CC Ádi-lílá 10.21-23). Amikor az Úr Csaitanja Dél-Indiába akart menni, a bhakták úgy érezték, nem tudnak megválni Tőle, ezért mindent megtettek, hogy visszatartsák. Látszólag elégedetlen volt velük az Úr, és felpanaszolta Nitjánanda Prabhunak, hogy Vrndávana helyett Sántipurába vezette, és még a szannjásza botját is eltörte. Felrótta Mukundának, hogy meg akarja akadályozni a szigorú aszkézisben, Szvarúpa Dámodarának pedig azt, hogy nagyon sokat ad a társadalmi együttélés szabályaira. Persze hogy Dzsagadánanda Panditában is hibákat talált: „… azt akarja, hogy a testi érzékkielégítés élvezetébe merüljek, és félelemből mindent megteszek, amit csak mond Nekem. Ha olykor valamit a vágya ellen teszek, dühében három napig nem szól Hozzám.” (CC Madhja-lílá 7.21-22) Dzsagadánanda Pandita csak végtelenül nagy szeretetében cselekedett így.

A Csaitanja-csaritámrta részletesen leír egy ilyen eseményt. Dzsagadánanda Pandita és Sivánanda Szena egy nagy korsóra való illatos szantálolajat készítettek. A szantálolaj az Ájurvéda szerint megszünteti a vata és a pitta, a „szél” és az „epe” zavarait. Az Úr Csaitanja azonban, mint azt különben előre meg lehetett volna jósolni, elutasította ezt az adományt. Azt mondta, hogy egy szannjászinak nem való az illatos olaj, és az sokkal jobb helyen lesz az Úr Dzsagannátha templomában, ahol a lámpásokban elégethetik. Dzsagadánanda megharagudott, és az olajos korsót az Úr szeme láttára összetörte. Ezután bezárkózott a szobájába, és három napig elő sem jött.

Az Úr azonban belelát mindenki szívébe, és tudta, hogyan engesztelheti meg kedves társát. Odament a szobája ajtajához, és megkérte, keljen fel és készítsen Neki ebédet. Dzsagadánanda azonnal megfelejtkezett arról, hogy ő most tulajdonképpen haragszik az illatos olaj miatt.

„Nagyon finom rizst készített, ghível meglocsolta, és púpos halomban egy banánlevélre szedte. Volt sokféle zöldség is, melyeket banánfa kérgéből készült tálakban a rizs körül helyezett el. A rizst és a zöldségeket tulaszí virágokkal díszítette, majd kitette az Úr elé a süteményeket, a tejberizst, és a Dzsagannáthától hozott többi praszádamot is… egyre csak kínálgatta az Urat a különféle zöldségekkel, és az Úr félelmében nem szólt semmit, csak boldogan evett tovább. Dzsagadánanda Pandita lázas igyekezetében addig unszolta, míg az Úr végül tízszer annyit evett, mint máskor.” CC Antja-lílá 12.125-136

Senki sem utánozhatja ezeket a kedvteléseket. Dzsagadánanda Pandita és az Úr között éppen olyan gyengéd és szeretetteljes volt a kapcsolat, mint Szatjabhámá és Krsna között. Emlékezzünk arra, hogy Krsna egy egész páridzsáta-fát ajándékozott királynőjének, amely aztán csodálatosan megszépítette Szatjabhámá palotáját.

Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí nagyon keveset ír arról, hogy milyen ételek kerültek ez alkalommal az Úr Csaitanja elé. Ezért most egy olyan étel receptjét írom le, amely egészen biztosan nem volt benne ebben a felajánlásban, csak éppen nagyon finom.

Karfiol fészekben

Hozzávalók 4 személyre:
80 dkg krumpli
1 kisebb karfiol
10 dkg vaj
10 dkg házi sajt
kurkuma
só
őrölt bors
2 dl tejfel a tálaláshoz

A krumplit alaposan megmossuk, villával megszurkáljuk, és a sütőben megsütjük. Melegen félbevágjuk, a belsejét kikaparjuk, villával összetörjük, vajjal, sóval és borssal összekeverjük. 8 adagra osztjuk, és lapos korongokat formálunk a masszából. Egy tepsit kikenünk olajjal, és a korongokat elrendezzük. A karfiolt rózsáira szedjük, gyengén sós-kurkumás vízben majdnem puhára főzzük. Szépen elosztjuk a korongokon, egy kicsit bele is nyomjuk. A karfiol tetejére sajtszeleteket rakunk, és a sütőben vagy a grillben pirosra sütjük. A tejfelt külön kínáljuk hozzá.

„Vrndávanában, Sakábda korszak 1537. évében (1615-ben), Dzsjaistha havában (május-jóniusban), a fogyó hold ötödik napján, vasárnap elkészült e Csaitanja-csaritámrta”, Krsnadásza Kavirádzs Goszvámí ezekkel a szavakkal zárja le a könyvet. Végtelen szerénységében azt mondja, éppen csak összefoglalta azokat a kedvteléseket, amelyeket Vrndávana dásza Thákura már korábban leírt. „Csupán dióhéjban” írt a többi kedvtelésről. Előrehaladott kora és beteg teste miatt a könyvet ugyan lezárta, de valójában nem fejezte be. Még a sok ezer arcú Anantadeva sem képes a végére érni. Pedig az igazi nektár éppen itt, az utolsó években gyűlt össze, hogy túlcsordulva semmihez nem fogható édességgel ajándékozzon meg arra érdemest és érdemtelent.

Senki sem értheti meg igazán az Úr transzcendentális kedvteléseit. Egy alkalommal holdfényben ragyogó víztükröt pillantott meg. Mindenki azt mondta volna, hogy a tenger partján áll, de az Úr a valóságban ott volt Vrndávanában. A Jamuná vize csillogott Krsna szépségétől, aki ott fürdött és enyelgett Srímatí Rádháráníval és a gopíkkal. A lányok a parton hagyták selyemruháikat és ékszereiket; egyszerű fehér ruhákban merültek a vízbe. Hol egymást fröcskölték, hol pedig a karjukat fonták Krsna nyaka köré azzal az ürüggyel, hogy félnek a mély vízben.

Néha csak az arcuk látszott ki a vízből, és meg sem lehetett különböztetni őket a többi fehér lótuszvirágtól. Krsna annyi formába terjesztette ki magát, hogy mindegyik fehér lótuszvirágot megközelíthesse egy-egy kék lótuszvirág formájában. A fehér és a kék lótuszvirágok játékos csatát vívtak egymással. Gyönyörű piros lótuszvirágok is megjelentek: a gopík kezei, amelyek nem engedték, hogy a kék virágok túlságosan közel kerüljenek a fehérekhez.

Krsna és a játszadozásban elfáradt gopík egy drágakövekkel kirakott kis házban pihentek meg, ahol Vrndá deví gondoskodott róluk. Az ő erdeje tele van illatos virágokkal, a fák és a bokrok egész évben ízletes gyümölcsöket teremnek. Ki írhatja le az Úr extatikus boldogságát, amikor látta, hogy a gopík és a manydzsarík leszedik a legszebb virágokat és gyümölcsöket, aztán valamennyit odaviszik Rádhá meg Krsna elé.

„A gopík az összes gyümölcsöt meghámozták, és nagy tálcákon egy emelvényre helyezték a drágaköves kunyhóban… A gyümölcsök között volt sokféle kókusz és mangó, banán, bogyók, kenyérfagyümölcs, datolya, mandarin, narancs, földiszeder, szantará, szőlő, mandula és mindenféle aszalt gyümölcs. Volt aztán kantalup-dinnye, ksiriká, kesura, vízben termő gyümölcsök, lótuszgyümölcs, bel, pilu és gránátalma is… Srímatí Rádhárání otthon sokféle édességet készített tejből és cukorból, például gangádzsalát, amrtakelit, píjúszagranthit, karpúrakelit, szarapúrit, amrtit, padmacsinit és khanda-ksiriszára-vrksát, s mindet elhozta Krsnának.” (CC Antja-lílá 18.102-107). Krsna kedvére vett az ételekből, Srímatí Rádhárání és barátnői elfogyasztották a maradékokat, majd visszavonultak, hogy pihenjenek. Volt, aki legyezte őket, volt, aki a lábukat masszírozta, mások bételt kínálgattak.

A csodálatos látomás itt félbeszakadt. Az aggódó bhakták már minden lehetséges helyen keresték az Urat, és végre találkoztak a halásszal, aki azt hitte, hogy holttestet vagy gonosz szellemet fogott ki a hálójával, és csaknem beleőrült a rémületbe. A kírtana hangjaira az Úr ismét külső tudatba került, és csalódottan nézett körül. „Hová lett most a Jamuná folyó? Hol van Vrndávana? Hol van Krsna, és hol vannak a gopík? Széttörtétek boldog álmomat!”

Szvarúpa Dámodara valahogy rávette az Urat, hogy fürödjön meg és térjen velük haza Nílácsalába. Indokolatlan kegyéből az Úr megkísérelt a külső tudatban maradni, csakhogy kedvében járjon bhaktáinak. Meddig volt ez lehetséges? „Ha valakinek akár egyszer is a szeme elé tárul Krsna szépséges teste, örökké uralni fogja a szívét. Krsna teste a mangófa nedvéhez hasonlít, mert amikor beszivárog a nők elméjébe, a legnagyobb erőfeszítés ellenére sem jön ki onnan. Rendkívüli teste így olyan, akár a szejá bogyó fájának tüskéje.” (CC Antja-lílá 19.40)

Az Úr éjjel-nappal elmerült az extatikus szeretet óceánjában. Néha megpillantotta Krsnát, néha pedig úgy tűnt, mintha elvesztette volna szem elől. Nadiába nem ment el többé, de valahányszor Sacsí mama meg akarta vendégelni, mindig ott volt, és elfogadta a felajánlást. Néha tébolyultan beszélt, és Szvarúpa Dámodarát a gopík nevén szólongatta. Néha véresre dörzsölte az arcát a Gambhírá falán. Mindenütt Krsna testének transzcendentális illatát érezte, és elragadtatásában körültáncolt minden fát és bokrot. Senki nem értheti meg az Ő cselekedeteit, és minden igyekezet csak annyi, mintha egyetlen vízcseppet akarnánk megérinteni az óceán közepén. Mégis ez az igyekezet a mi szolgálatunk. Szolgáljuk az Urat azzal is, hogy vendégségbe hívjuk, elfogyasztjuk a felajánlott étel maradékait, és megosztjuk a barátainkkal.

Haribol!

Adatlap

Írta:

Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2002. március

Bhaktipédia felelős:

B.A. Késava szvámí

Page last modified on March 04, 2008, at 08:46 AM