Guru és atma-nivedan

Még a mennyek nagy lakói számára is jelentős esemény, hogy Sri Krsna Csaitanja Maháprabhu megérkezett ebbe a világba. Brahmá, Siva, a félistenek, Szanaka, Szanandana, Szanatkumár és a többi híres bölcs már nagyon vágyódtak arra, hogy megízleljék ezt a nagyon ritka és csodálatos transzcendentális boldogságot, ezért megszülettek az anyagi világban, és az Isteni Név áldásával táncoltak, énekeltek, elmerültek az Isteni Boldogság hullámfodrai között. Nárada, Prahláda és más emelkedett bhakták sem kivételek. Ők is emberi formát öltöttek, és a Transzcendentális Név soha ki nem apadó forrásából áradó nektárt itták. Laksmí és Srí Visnu többi házastársa is megszületett ebben a halandó világban, emberi alakban, mivel őket is ugyanez a vágyakozás kísértette meg. Mit mondjunk akkor a többiekről? Maga Srí Krsna is élvezi a saját Neve édességét! Miért csodálkoznánk hát Májádéví kívánságán?

Guru és feladata

Sokan ellenzik, hogy elfogadjanak egy lelki tanítómestert. Bejárják az egész országot, heves beszédeket tartanak, és bírálják magát az elvet. A gurunak az a kötelessége, hogy megvilágosítsa a tudatlan embereket, eloszlassa félreértéseiket a lelki dolgokban, elegendő fényt árasszon ahhoz, hogy az úgynevezett prédikátorok ne vezethessék őket félre. A guru különleges kegyéből és befolyásával segíti az érdemes tanítványt, hogy az Istenséggel szembeni ellenérzése megváltozzon, aktívan forduljon Hozzá és a szolgálatához.

A liberálisabb és valamivel békésebb természetűek mértékleteseknek nevezik magukat, és különféle nézetekkel jönnek. Ezek az emberek elvileg egyetértenek a Legfelsőbb Úr szolgálatával, de nagyon nyomatékosan tiltakoznak az ellen, hogy alávessék magukat valaki másnak. Lehet valaki bármilyen nagy ebben a világban, nem fogadják el, hogy irányítsa az életmódjukat, és feltételeket szabjon nekik. Az a véleményük, hogy az ember számára semmi sem megalázóbb, mint azt kívánni, hogy feltételek nélkül hódoljon meg egy másik embernek, akit magával egyenrangúnak hisz.

A lelki tanítómester nélkülözhetetlen

Sem a lelki, sem az anyagi világban nincs olyan dolog, amit az ember útmutató nélkül megérthetne. Minden szakterületen határozottan érezhető az útmutató fontossága. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, még olyan szaktárgyak megismerésénél sem, amelyek nyitva állnak az emberi képesség elemző és szintetizáló kutatómunkája előtt. Mit mondjunk akkor Istenről, aki messze meghaladja az emberi értelem lehetőségeit? Ha még az érzékszervekkel vizsgálható tárgyak titkait sem érthetjük meg a külső segítség szakértő útmutatása nélkül, akkor hogyan alkothatnánk magunknak fogalmat minden segítség nélkül arról, akit a legkiválóbb koponyák és a mi szent sásztráink „Transzcendentálisnak” neveznek?

Próbáljuk követni, mit mondott Bhagaván Srí Krsna a Gítában (BG 4.34):

tatviddhi pranipátena
pariprasnena sevaya
upadeksyanti te jnánam
jnáninastattvadarsinah

„Az Isteni Igazságot meghódolt szellemmel, őszinte érdeklődéssel és engedelmes szolgálattal tanuld meg azoktól a nagy személyektől, akik nemcsak kiváló tudósok, hanem az abszolútumot megvalósított lelkek.”

A guru személyisége

Ez a versszak határozottan beszél a guru és a tanítvány helyzetéről. A guru nem közönséges ember, mint bármelyikünk, ahogyan azt a társadalom egyes arrogáns elemei tartják. Nem is csak könyvmoly, egy adott szanszkrit könyv ismerője, a szócsavarás adeptusa. Abszolútumot megvalósított személy, aki képes arra, hogy másokkal is megvalósíttassa az örök Igazságot. Nem lehet lelki tanítómester az, aki maga is nem önmegvalósított személy.

Ő az elesett emberiség egyetlen jóakarója, aki segít nekünk, hogy mindenféle cselekedetünket a Legfelsőbb Istenségre koncentráljuk. Testet öltött jóság, aki döntő befolyásával eloszlat minden sötétséget, ami a rendkívüli tudatlanság eredménye ezen a viszonylagos síkon. Felnyitja a szemünket azzal, hogy átadja a hiteles Isteni Tudást. Becsületes és tökéletes útmutató lelki utazásunkon, hozzáértő révkalauzként vezet bennünket a Transzcendentális Boldogság örökké biztonságos kikötőjébe, ahol már sem a vad szél, sem a vihar nem támadhatnak. A mindenkit szerető Istenség igaz küldötte – igen.

Transzcendentális közvetítő, aki semmit sem áhít jobban, minthogy létrehozza a szeretetteljes kapcsolat igaz kötelékét az Úr és azon szerencsés emberi lelkek között, akik őszintén ezt keresik. Az igazi szeretet úttörője, szeretetet ad és mindenféle szeretetteljes kapcsolatot megszilárdít; megbízhatóan és nagy hozzáértéssel semmisít meg mindent, ami a szeretettel ellenkezik.

Ha képesek vagyunk, hogy nagy odaadással forduljon a Legkegyesebb Úr e képviselőjéhez, biztosan elérjük a végső célunkat. Ő megment bennünket az összes változó nézetünktől és helytelen elgondolásunktól. Az igazi guru olyan emelkedett helyzetben van, hogy nem közelítheti meg senki. Még az Istenségnél is nagyobb annyiban, hogy az Urat és szolgálatát átadhatja bárkinek, akit kegyben kíván részesíteni. A sásztrák kijelentik (Aditja Purána):

harau ruste gurustrátá
gurou ruste na kachan
tasmát sarvaprayatyena
gurumeba prasádayet

„Bárkivel legyen is elégedetlen az Úr, mit sem árthat annak, aki mögött ott áll egy lelki tanítómester. De az, akit a lelki tanítómester elutasított, a végtelen világok egyikében sem találhat menedéket.”

Bhagaván hallgat és kérlelhetetlen azzal szemben, aki figyelmen kívül hagyja a lelki tanítómestert, az Ő szeretetének közvetítőjét. Egy örökké felszabadult személy kegye nélkül a feltételekhez kötött lélek soha nem szabadulhat ki béklyóiból. Az, aki béklyókat visel, nem segíthet rabtársának. A rabot csak az szabadíthatja meg, aki maga is szabad. Bhagaván, amikor régi osztálytársával és barátjával, Szudámával beszélgetett Dvárakában, így szólt (SB 10.80.34):

náham ijyá-prajátibhyám
tapasopasmena vá
tusyeyam sarva-bhútátmá
guru-susrúsayá yathá

„Ó barátom! Én vagyok a Legfelsőbb Úr, és ott lakozom mindenkinek a szívében, mint tanú. Nekem nem szereznek olyan örömet a brahmacsárik mindennapos kötelező áldozatai, a családosok gyermeknemzése, előírt kötelességeik betartása, a vánapraszthák szigorú aszkézise és a szannjászik magányos lelki gyakorlatai, mint a lelki tanítómesternek végzett szeretetteljes szolgálat.”

Bhagaván mondja egy másik helyen (Hari Bhakti Vilásza, 1.4.344):

prathamantu gurum pujya
tatas caiva mamárcanam
kurvan siddhimavátpnoti
hyanyathá nisphalam bhavet

„Az Én imádatom elkezdése előtt gurut kell imádni: a törekvés csak akkor lesz sikeres. Az eljárás megszegése teljes kudarcot hoz.”

A Legfelsőbb Úr az egyéni dzsívát közvetítőjén, a gurun keresztül részesíti kegyben. Háromféle guru vagy lelki tanítómester van: (1) diksa guru (aki megadja a felavatást vagy mantrát), (2) siksa guru (aki lelki megvilágosulást ad), és (3) csaitja guru (a bennünk lakozó útmutató, aki belülről inspirál és irányít).

naivopayanty apacitim kavayas tavesa
brahmáyusápi krtam rddha-mudah smarantah
yo’ntar bahis tanú-bhrtam asubham vidhunvann
ácárya-caittya-vapusá sva-gatim vyanakti.

„Ó Uram! A nagy bölcsek, akik a Te különböző kegyeiddel áldottak, soha nem érezhetik úgy, hogy megfelelően kifejezhetik, mennyire a Te lekötelezettjeid, még akkor sem, ha olyan hosszú ideig élnek, mint Brahmá. Sokféle módon részesítetted kegyedben őket. Elpusztítottad minden gonosz hajlandóságukat és világi ragaszkodásukat, amikor élő lelki tanítómesterként, diksa és siksa guruként, valamint csaitja-guruként vagy belső útmutatóként jelentél meg, és elvezetted őket az Isteni Szeretet eléréséhez.” (SB 11.29.6)

Mindhárom guru ugyanabba a kategóriába tartozik. Mindannyian transzcendentális személyiségek. Mindig az Úr transzcendentális cselekedeteinek szakadatlan megvalósítói. A guru két látható formája közül az egyik a diksa gurunk lesz, megadja nekünk a mantrákat és a felavatásokat. Diksa guru mindig csak egy van, de siksa guru lehet egy vagy több is. Apa csak egy van, de sok nagybátyánk lehet. Egyes esetekben a diksa guru és a siksa guru egy és ugyanaz lehet.

tasmád gurum prapadyeta
jijnásuh sreya uttamam
sábde pare ca nisnátam
brahmany upasamásrayam

„Ezért azoknak, akik az örök jóra törekszenek, nagy alázattal kell közeledniük egy guruhoz, aki kiválóan ismeri a sásztrák tudományát, és teljesen megvalósította az Abszolútumot. Nála kell keresniük a megvilágosulást.” (SB 11.3.29)

tatra bhagavatán dharmán
siksed gurv-átma-daivatah
amáyayánuvrttyá yais
tusyed átmátma-do harih

„Teljes hittel abban, hogy a lelki tanítómester transzcendentális természetű, örökké azonos a Legfelsőbb Úrral, Srí Harival, elfogadva őt örök jótevőjének, állandóan és elszánt odaadással elégedetté kell őt tennie. Tőle kell megismerni a Bhágavata Dharma részleteit, melyek betartása Bhagavánt annyira elégedetté teszi, hogy odaadja magát bhaktájának.” (SB 11.3.22)

Rengeted irodalmi eredmény ellenére a sásztrák igazi mondanivalója rejtett igazság marad.

yasya deve pará bhaktir
yathá-deve tathá gurau
tasyaite kathitá hy artháh
prakásante mahátmanah

„A sásztrák csak azok előtt tárják fel igazi jelentésüket, akik egyenlő odaadással vannak a Legfelsőbb Úr és képviselője, a lelki tanítómester iránt.” (Svetásvatara Upanisad 6.23)

A sásztrák értékes utasításaiból a bölcs megérezheti, hogy feltétlenül el kell fogadnia a lelki tanítómestert, és egész szívéből szolgálnia kell. Azoknak, akik a lelki tanítómestert nem fogadják el, csak a saját megtévesztő elméjük diktál. A Srímad Bhágavatam nagyon életszerűen írja le a helyzetüket:

vijita-hrsika-váyubhir adánta-manas tura gam
ya iha yatanti yantum ati-lolam upáya-khidah
vyasan-satánvitáh samavaháya guros caranam
vanija ivája santy akrta-karna-dhará jaladhau

„Ó Uram! Csalódás és kudarc éri azokat a szerencsétleneket, akik nem vesznek menedéket a lelki tanítómester lábainál, de kérkedve próbálkoznak azzal, hogy nyugtalan, zabolátlan lóhoz hasonlóan őrült elméjüket. Ez még a nagy jógiknak sem sikerül, akik tökéletesen uralkodnak az érzékeiken és a lélegzésükön. Nehézségekkel és akadályokkal találkoznak, amelyekkel szemben mit sem tehetnek. Olyan helyzetben vannak, mint a kereskedők, akik vezető nélkül indulnak útra, viharba kerülnek a mély tengeren, és a heves vihar könyörtelenül ide-oda sodorja őket.” (SB 10.87.33)

Az igaz tanítvány tulajdonságai

Ez csak néhány gondolat arról, hogy ki a hiteles guru, a sásztrák szerint. Beszéljünk most a tanítványról. A tanítvány semmi esetre sem lehet olyan, mint a modern egyetemista, aki vagy azért jár a felsőoktatási intézménybe, hogy megszerezze a diplomát, és miután letette a versenyvizsgákat, nagyon magas fizetést kapjon; vagy általános ismereteket akar elsajátítani, hogy folytathassa a családi vállalkozást; vagy elérjen valamilyen pozíciót a társadalomban, stb. Nem, neki az Igazságot kell keresnie, őszintén, készen arra, hogy bármi megpróbáltatást és áldozatot vállaljon azért, hogy elérje a célját.

Ha a leendő tanítvány könnyelmű, gondatlan és közömbös, súlyos csalódásokat fog hozni minden kísérlete, hogy találkozzon egy lelki tanítómesterrel; de az is, ami a találkozásuk után történik. Mint már mondtuk, a méltó tanítványnak kellő alázattal kell közelednie az igazi lelki oktatóhoz. Az anyagi világban sem tűrik el a kevélységet. A gőgös ember sosem nyeri el a munkatársai szimpátiáját, a feletteseiről nem is beszélve. Ki hallgatna a felszólításra, ha az arrogáns szívben született meg?

Az abszolútumot megvalósított személyhez a lelki megvilágosulásra törekvő tanítványnak ezzel a három dologgal kell közelednie:

Teljes meghódolás. A tanítványnak minden feltétel nélkül le kell mondania a származásán, életkorán, vagyonán vagy népszerűségén, világi műveltségén, büszkeségén vagy személyes megjelenésén alapuló anyagi énjéről. Soha nem kísérelheti meg méricskélni vagy megítélni a lelki tanítómestert, ha már egyszer elfogadta.
Őszinte érdeklődés az Igazság után. Mindig el kell kerülni a szükségtelen kérdéseket, amelyekkel csak a saját intelligenciáját fitogtatja, vagy próbára teszi a mester képességeit. Még azokat a kérdéseket is ejteni kell, amelyek pusztán a kíváncsisága kielégítését szolgálják. Kizárólag azokat a kérdéseket kell a mester elé vinni, amelyek lényeges fontosságúak, és közvetlenül hasznára válnak a lelki felemelkedésnek. A tanítvány semmilyen körülmények között nem vitatkozhat a lelki tanítómesterével, nem próbálhatja meg legyőzni őt a saját tökéletlen felfogásaival és nézeteivel, amelyeket ebből a megtévesztő világból gyűjtött össze a megtévesztő érzékek segítségével. Éppen ellenkezőleg, nagy lelkesedéssel és alázattal kell várnia guruja spontán megnyilatkozásait. Az ő magyarázatai teljes mértékben az Istenség és különféle kedvtelései szakadatlan és zavartalan megvalósításain alapulnak.
Szerető szolgálatok. A tanítványnak készen kell állnia arra, hogy a legcsekélyebb habozás nélkül elvégezzen mindenféle szerető szolgálatot, legyen az alantas vagy emelkedett. Inspiráló példákat láthatunk erre Srí Krsna, Srí Ráma, stb. és a világtanítók ideális életében.

Srí Krsna és isteni megnyilvánulásai, például Ráma és a többiek semmiben nem igényelnek külső segítséget, még a legcsekélyebbet sem. A valóságban senki sem lehet alkalmas arra, hogy oktassa őket; ők mégis ideálokat állítanak az emberiség elé, a világ javára, azért, hogy megvilágosítsák az elesett emberiséget. Nem ment-e el Srí Krsna az erdőbe, kezében baltával, hogy tűzifát vágjon és nyalábokba kötözze, nem vitt-e a saját fején, hogy szolgálja a nagy Szandipanit, akit tanítójaként fogadott el? Nem töltöttek-e Srí Ráma és Srí Laksmana álmatlan éjszakákat, kezükben íjjal és nyíllal, nem ültek-e néha kőhalmokon, nem pihentek-e néha a puszta földön, hogy elégedetté tegyék a mesterüket? Úgy kell-e olvasnunk ezekről a lelket felkavaró eseményekről, mint puszta történetekről, amelyek ránk nem vonatkoznak? Nem kell-e megértenünk, mi volt az alapja a tetteiknek, nem kell-e megvalósítanunk ugyanazt nekünk is a saját életünkben?

A meghódolás aktusa

A saranágati, vagy a Legfelsőbb Úr előtti meghódolás aktusa olyan lényeges feltétel, amelyet a vallás ösvényén járó sohasem hagyhat ki. A büszkét hamis énje sarkallja, ezért aztán nem törődik az emberi élet alapelveivel, vagyis az erényes élettel, örökké szeretetteljes urába vetett hittel és az iránta érzett szeretettel. De a gondviselés rendelése folytán eljön a nap, amikor neki is meg kell éreznie, hogy ez az alapelv mennyire szükséges, át kell látnia a világi örömök hívságait. A szerencsétlen ember áldozatul esik az érzékeknek kiszolgáltatott én gonosz befolyásainak, fel is lázadhat saját Ura, az emberiség egyetlen jótevője ellen. Világokat hódíthat meg, nemzeteket hozhat létre, hatalmas birodalmakat építhet, nagyon sok más csodát tehet, amelyeket a közönséges ember el sem tud képzelni; mégis teljesen tehetetlen, képtelen átkelni a világiasság mérhetetlen óceánján. Minden pillanatban elsodorják a véget soha nem érő szenvedések óceánjának vadul morajló hullámai. Reményeiben csalatkozik, tettei eredményességében bízik, de éppen ez a bizalom árulja el, végül mást sem lát maga körül, mint fenyegető kísértéseket, borzalmakat, a gondok, csapások, szorongások és aggodalmak sodró áramlását. Érzi saját tehetetlenségét, és őszintén vágyódik arra, hogy ebből a szörnyű helyzetből megszabaduljon. Ahogy több tapasztalatot szerez a múló élvezetek tünékeny világában, bölcsebbé válik, mint amilyen azelőtt volt. Visszaemlékszik a bölcs szavakra, és eljut a fenti alapelvhez. Meghódol a Legfelsőbb Úr előtt. Nem hangsúlyozta-e Bhagaván Srí Krsna félreérthetetlen szavakkal, hogy feltétlenül szükséges a meghódolás?

sarva-dharmán parityajya
mám ekam saranam vraja
aham tvám sarva-pápebhyo
moksayisyámi má sucah

„Hajíts el minden emberi elemet a testet öltött Atmanhoz forduló vallásban, hajítsd el a társadalmi kötelességeket, vagyis a nitja, naimittik és kámja karmát; a fizikai erődbe, észbeli képességeidbe, erkölcsi vívmányaidba, társadalmi kötelességeidbe vetett bizalmat, ne támaszkodj sem az idősebbekre, sem a gazdagságra, sem a tulajdonra, hanem hódolj meg Nekem. Azért vagyok itt, hogy minden felelősségedet a vállamra vegyem. Ha nem is tartod be a testet öltött lelkeknek szóló parancsokat, Én meg tudlak menteni téged minden bűntől. Nem kell aggódnod, még a pillanat töredékére sem. Senki más nem teheti ezt meg érted. Biztosítlak téged, Én vagyok a Legfelsőbb Úr, Én vagyok az emberiség egyetlen megmentője. Miért fordulsz másokhoz és más folyamatokhoz? Ők nem segíthetnek rajtad; éppen annyira bajban vannak, mint te. Hogyan nyújthatnának neked segítő kezet? Miért reménykedsz abban, hogy egy kutya farkába kapaszkodva átkelhetsz az óceánon? Ez a morajló hullámok viharos óceánja, vérengző állatok lakják, szélesre tárt pofákkal várakoznak, és elnyelnek téged egy szempillantás alatt. Akárhogy tervezgetsz és törekszel, a saját törekvéseid soha nem vihetnek át biztonságosan a túlsó partra. Ha nem engedelmeskedsz Nekem és a viharos vizekre szállsz, hamarosan elkap az irtóztató örvény, és olyan vadállatok vesznek körül, amelyek még az elefántokat is elnyelik. Ezért számodra az a legbiztonságosabb, ha idejössz Hozzám. Itt vagyok a csónakommal. Egyáltalán nem kell félned. Egyszer és mindenkorra, örökre megmenekülsz. Ne bánkódj amiatt, hogy nem jártál sikerrel abban a sokféle kötelességben, amely rád hárult. Végső soron ezek a kötelességek is csak arra valók, hogy elégedetté tegyenek Engem. Ha kegyes vagyok hozzád, nincs semmi más, amit elnyerhetnél a világok végtelenségében. Biztos lehetsz benne, hogy már mindent elértél. Végül minden szerencsés lélek ezt nyeri el – az Én szeretetemet. Menj most, ne vesztegesd az időt, siess, és szabadulj meg minden aggodalomtól, amely időtlen idők óta kínoz.” (BG 18.66)

„Vannak kötelességeim, például a meditáció és mások. A kötelességeimet kizárólag aszerint hajtsam végre, amit a saját ásramom előír?”

Ez a válasz: „Tégy félre minden, a varnák (osztályok) számára előírt, a Varnásrama Dharma által javasolt magatartási szabályt, és egyedül Nálam találj abszolút menedéket.” A ’parityajya’ szót nem szabad úgy értelmezni, mint „felhagyni a világi kapcsolatokkal és ragaszkodásokkal, és remetévé válni”. Ardzsuna például ksatrija volt, és nem engedték, hogy szannjászi legyen.

Úgy sem szabad érteni, hogy Bhagaván Srí Krsna Ardzsunát látta maga előtt, de az volt a szándéka, hogy a többi embernek adjon útmutatást. Míg számára helyénvaló volt, hogy csak Ardzsunának adjon tanácsot, mellékesen ide lehet érteni másokat is, de megfordítva ez már nem igaz. Nem szabad úgy venni, hogy a ’parityajya’ azt jelenti, „csak a tettek gyümölcseiről lemondva”. Ezt ez illusztrálja:

„Ó király! Az a személy, aki a Varnásrama Dharma által javasolt kötelességeit elhagyva egyedül Srí Mukundánál, az összes védelmet adó közül a legalkalmasabbnál vesz menedéket, többé se nem rabszolgája, se nem adósa az őseinek, jóakaróinak, más élőlényeknek, a bölcseknek vagy a félisteneknek.” (SB 11.9.4)

„Amikor egy halandó, aki félretette minden világi kötelességét, énjét Nekem szentelte és arra vágyakozva, hogy Engem keressen, eléri a halhatatlanságot, akkor valóban alkalmassá válik arra, hogy megvalósítson Engem – az Önmagától Létezőt.” (SB 11.2.34)

Az embernek továbbra is végre kell hajtania a világi kötelességeit, amíg nem szabadul meg ettől a ragaszkodástól, nem képes vonzódni ahhoz, hogy az Úr kedvteléseiről halljon, stb.

„Az erényesek között is az a legerényesebb, aki tudja, mikor hasznos egy utasításom, és mikor nem. Egyedül Engem szolgál, és még a saját dharmájának erkölcsi és vallásos előírásait is félretolja.” (SB 11.20.9)

Srí Krsna összes szavának ugyanaz a jelentése, mert a ’pari’ előtag azt jelenti, ’köröskörül’, ’mindenütt.’ Ezért ezek a szavak, „egyedül Nálam végy menedéket” kényszerítően azt jelentik, hogy nem kereshetsz menedéket sem a dharmában, sem a tudásban, sem a jógában, sem a félistenek imádatában, stb. Kezdetben azt mondtam neked, hogy jogod van a vallásos szertartásokkal kevert odaadáshoz, mert azt gondoltam, nem törekszel az Én Bhaktim legmagasabb formájára – az Ananja Bhaktira (teljes és kizárólagos odaadás Srí Krsna, és senki más iránt). Most azonban végtelen kegyességemből elnyerted a jogot az Én Bhaktim legmagasabb formájához – az Ananja Bhaktihoz, amely esetlegesen és megmagyarázhatatlanul (yádriccshikajá) csak az én buzgó híveim kegyéből kapható meg; azon bhaktáim kegyéből, akik egyedül csak nekem ajánlották magukat.

Ennek (az Ananja Bhaktinak) az a sajátossága, hogy Én még a saját fogadalmaimat is megszegem azért, hogy a bhaktáimé beteljesüljenek, amint azt te is meg fogod látni: megszegem a saját fogadalmamat, hogy beteljesüljön Bhismáé, amikor vele harcolsz. Azt parancsolom, egyáltalán ne félj attól, hogy valami akadály támadhat előtted, ha felhagysz ezekkel a mindennapos, rutinszerű vallási szertartásokkal. Ezeket is Én hirdettem ki, amikor felöltöttem a Védák formáját; de Én – maga Srí Krsna – rendelem el az elutasításukat is. Akkor hogyan keletkezhetne bármi bűn e szertartások elhanyagolásából? Éppen ellenkezőleg, akkor cselekszel bűnösen, ha továbbra is kitartasz a mindennapos vallásos szertartások végzésében, mert nem engedelmeskedsz annak az egyenes parancsnak, amit személyesen adtam.

Bizony az, aki teljesen átadja magát egy védelmezőnek, éppen annyira függővé válik tőle, mint a pénzen vett igavonó, azt teszi, amit tennie kell, oda áll, ahova állítják, és azt eszi, amit elé raknak. Ezek mind hozzátartoznak az önátadáshoz. A Váju Purána ezt mondja:

„(1) teljes mértékben elfogad mindent, ami kedvező, (2) teljesen elutasít mindent, ami kedvezőtlen, (3) szilárdan hiszi, hogy védelmet kap, (4) az Úr választja ki őt, (5) mindent az Ő gondjaira bíz, és (6) felhagy minden alantas dologgal, ez a saranágati hat útja.”

Az ’ankulyam’ szó azt jelenti, szakadatlan előrehaladás olyan módon, ahogyan az a választott Istenségnek tetszik, és megfelel az odaadó szolgálat előírásainak; ’pratikulyam’ ennek pontosan az ellentéte; ’bharitva’ az a mély hit, hogy egyedül Ő az én védelmezőm, és senki más nem az; „visvas’ (hit) az a megingathatatlan hit, hogy Ő még akkor is megvéd engem, ha olyan kedvezőtlen körülmények közé kerülnék is, mint Draupadí, Gadzsendra, stb. ’Niksepanam’ azt jelenti, hogy mindent Srí Krsna szolgálatában kell felhasználni, ami az anyagi (durva) és a finom testhez tartozik; ’akarpanyam’ (felhagyni az alantas dolgokkal) annyi, mint sehol fel nem tárni ezt az alantasságot: ez a hat tulajdonság együttesen alkotja a saranágatit, vagy a Legfelsőbb Teremtőnek való teljes meghódolást. Ezért mostantól fogva egyedül Nálad veszek menedéket. Amint az Neked tetszik, teljesítenem kell a rám háruló kötelességet, akár jó az, akár nem (kedvező vagy kedvezőtlen). Ha arra kért, hogy csak a rutinszerű vallási szertartásokat végezzem el, nem fogok aggódni, de Te vagy mindennek az ura, és az akaratod teljesen független.

Ha arra kényszerítesz, hogy ne teljesítsem a kötelességemet (adharmát gyakoroljak), akkor mi lesz a sorsom? Erre a kétségre ebben a sorban van a válasz: ’ahamtvam sarvapapebhyo moksaisyámi ma sucah’. Meg foglak szabadítani téged mindentől, minden régi (valamennyi elmúlt születés összes meglevő és felhalmozott) bűnétől, és a jövő bűneitől (azoktól, amelyeket szerinted Én követtetek el veled). Ennek az az értelme, hogy Én egészen biztosan meg tudlak védelmezni, nem úgy, mint egyes védelmezők. Egyedül temiattad közlöm ezeket az utasításokat az egész világgal. Ne bánkódj. Ne aggódj sem a saját érdekeid (javad), sem mások java miatt. Éljen mindenki boldogan éppen úgy, ahogyan te, teljesen félretolva a saját magatartási szabályaikat és más dharmákét. Meditáljanak, végezzenek kírtanát, és találják meg Nálam a teljes menedéket, mert Én megesküszöm arra, hogy magamra vállalok minden felelősséget, megszabadítom őket a bűneiktől, a világi kötelékeiktől, és elérhetnek Engem. Kell több? Még azt is magamra vállaltam, hogy táplálom őket. Már elmondtuk, „Én viselem a felelősséget azért, hogy gondoskodjam azok jólétéről, akik egyedül Bennem merülnek el, és anélkül, hogy más védelmezőt keresnének, teljes szívükből és nagy lelkesedéssel Engem imádnak.” Ne bánkódj, és ne mondd, „Ó jaj! Mekkora terhet róttam az Uramra!” Nagyon könnyen (minden erőfeszítés nélkül) lehet meditálni az Úron, aki kegyes a bhaktáihoz, és megtartja a szavát. Van-e még valami, ennél magasabb, amit el kellene mondani?

dharmán anyán parityajya mám ekam bhaja visvasan
yádrsi yádrsi sraddhá siddhir bhavati tádrsi
kurvan nirantaram karma loko’yam anuvartate
tenaiva karmaná dhyáyan mám parám bhaktim icchati

„Mindenféle egyéb jámbor tettet föladván szolgálj Engem nagy hittel! Mindenki a hite szerinti felismerésre jut. A világi emberek ábrándjaikat kergetve szünet nélkül tevékenykednek. Ám ha eközben Énrajtam meditálnak, a legmagasztosabb szolgálat formájában nyerik majd el a szerető odaadást.” (Brahma Samhitá 5/61)

A Srímad Bhágavatam ezt mondja:

tasmát tvam uddhavotsarjya codanam praticodanam
pravrttim ca nivrttam ca srotavyam srutam eva ca
mám ekam eva saranam átmanam sarva-dehinam
yahi sarvatma bhavena maya sya hy akuto-bhayah

„Ó Uddhava! Annál az oknál fogva, amit már elmagyaráztam neked, szíveddel és lelkeddel egyedül Bennem, valamennyi lény Lelkében – Srí Krsnában – végy menedéket (és itt ujjával Önmagára mutatott). Adj fel mindent, aminek végzését a srutik és a szmrtik elvárják, utasítsd el, add fel a világi dolgokhoz való ragaszkodást, felejts el mindent, amit eddig hallottál, egyáltalán ne legyen benned hajlandóság, hogy meghalld, ami még meghallható. Légy félelem nélküli, mivel Én vagyok a te védelmeződ.” (SB 11/12/14-15)

A Bhagaván előtti meghódolás a legbiztonságosabb út. Minden sásztrák ezt hangsúlyozza, többször is. Semmi nem érdemes az isteni kegyre, amelyben nincs benne a meghódolás szelleme. A tiszta és valódi meghódolás indítja meg a Legfelsőbb Úr szívét. Ettől lágyul el, ettől siet a meghódolt bhakta megmentésére. Hány példa van a nagy szentek életében, amely éppen ezt húzza alá, nagy nyomatékkal! Bizonyság erre Gadzsendra, Draupadí, egy sor régi és mai bhakta élete: megannyi dicső példa. A meghódolás elképesztő hatásait nem is fejezhetik ki kellően a szavak.

A lelki fejlődéshez kedvező cselekedetek

ánukúlyasya sankalpah
prátikúlyasya varjanam
raksisyatiti visvaso
goptrtve varanam tathá
átma-niksepa-kárpanye
sad-vidhá saranágatih

„A meghódolás hat eleme az odaadó szolgálathoz kedvező dolgok elfogadása, a kedvezőtlen dolgok elutasítása, az a meggyőződés, hogy Krsna meg fogja adni a védelmet, az Úr mint védelmező vagy mester elfogadása, teljes önátadás és alázat.” (Hari BhaktiVilásza 2/11/676)

Hat dolog visz előre a saranágati útján, annak hat jellemzője. A szentírás így magyarázza: Komoly elhatározás, hogy elfogadjuk azokat a cselekedeteket, amelyek összhangban vannak a bhakti kibontakozásával. A törekvőnek, aki őszintén vágyik a lelki fejlődésre, csak azt szabad megtennie, és azt is csak a legnagyobb gondossággal, ami gyors előrehaladásának kedvez. A rendkívül heves érzékeket az Úr szolgálatában kell lefoglalni, minden gonosz hajlandóságukkal és esztelenségeikkel együtt. Ennek érdekében kell szabályozni minden cselekedetet, az evést, a társulást, a mozgást, stb. Hatféle ilyen cselekedet van:

utsáhán niscayéd dhairyát
tat-tatkarma-őravartanát
sanga-tyágát sato vrtteh
sadbhir bhaktih prasidhyati

„A tiszta odaadó szolgálat végzésének hat dolog kedvez: (1) lelkesedés, (2) törekvés bizalommal, (3) türelem, (4) a szabályozó elvek szerinti cselekvés: sravanam kirtanam visnoh smaranam… hallás, éneklés, megemlékezés Krsnáról, (5) az abhakták társaságának elkerülése, és (6) a korábbi ácsárják nyomdokainak követése. Ez a hat dolog kétségkívül biztosítja a tiszta odaadó szolgálat teljes sikerét.” (Upadesámrta 3.)

1. Őszinte lelkesedés az odaadó szolgálat végzésében:

ez az egyik felcserélhetetlen erény, ami ahhoz szükséges, hogy megerősítse a Bhagaván iránti odaadásunkat. Az egyik hatalmas nehézség a másik után keresztezi annak az útját, aki a valódi felemelkedésével szemben közönyös, és ezért vonakodik megtenni mindazt, ami a bhakti kibontakozásához vezet. Az Istenszeretet megerősödésében rengeteget segít a lelkesedés. Ennek hiányában letargia, közöny, kétségbeesés és más megvetésre méltó érzelmek uralkodnak el rajtunk. A lelki fejlődés legrosszabb ellensége a lustaság. Ha a törekvő csak a legkisebb teret is átengedi a lustaságnak, az rögtön visszaél vele, és teljesen tönkreteszi. Rögtön áldozatul esünk, ha vonakodva, vagy kitartás nélkül végezzük szolgálatunkat. „Egyetlen fejszecsapás nem dönti ki a tölgyfát” – milyen bölcs mondás. Az önmagunkba és következésképpen az erőfeszítéseinkbe vetett bizalom hiánya elkeseredést szül. Az odaadó szolgálat útján járó soha ne essen áldozatul. Fölé kell emelkednie annak, ami a kedvét szegné.

nirvinnánám jnána-yoga
’nyásinám iha karmasu
tesv anir vinna-cittánám
karma-yogas tu káminám
yadrcchyá mat-kathádau
játa-sradhas tu yah pumán
na nirvinno náti-sakto
bhakti-yoga sya sidhi-dah

„Bhagaván Srí Krsna a karma útjára irányítja azokat, akik tele vannak (anyagi) vágyakkal. Azoknak, akikben megvan a lemondás szelleme a sásztrák által előírt mindennapos és alkalmi cselekedetekben, szükségszerűen a tudás útján kell járniuk. De azoknak, akik a múltban már megszerezték az isteni erényeket, akik erősen hisznek Bhagaván dicsőségében és tetteiben, mindenképpen az odaadás vagy bhakti ösvényét kell követniük.” (SB 11/20/7-8)

Ők is lehetnek közönyösek a mindennapos és az alkalmi kötelességek végrehajtásában, de mindent elfogadnak, ami kedvező az odaadás kibontakozásához. Azok, akik elindulhatnak a bhakti ösvényén, nem igen ragaszkodnak a tetteik gyümölcseihez. Az anyagi világban lehetetlen odaadó szolgálatot végezni fizikai test nélkül. Ezért, ha nem is fogadjuk örömmel, de valamennyi cselekvés elkerülhetetlen. Az őszinte törekvőknek, vonakodva bár, de dolgozniuk kell a megélhetésükért, és intenzív szeretettel és odaadással kell imádniuk Srí Krsnát, a Legfelsőbb Urat. Máris nagyon kevéssé ragaszkodnak a különféle világi cselekedetekhez, és az idő múlásával még inkább az Úr szolgálata felé fordulnak. A szívükben megnyilvánuló könyörületes Úr elpusztítja minden gonosz hajlandóságukat. Állandóan Rá emlékeznek, így aztán megtisztul a szívük. Örökre megszabadulnak béklyóik gonosz következményeitől. Kétségeik is eloszlanak. Képessé válnak arra, hogy megvalósítsák a Legfelsőbb Urat. A törekvők csak akkor járnak sikerrel, ha teljesen rábízzák magukat a Legfelsőbb Úrra. Ne adják fel csak azért, mert ők maguk nem tudják megsemmisíteni a karma borzalmas következményeit. A buzgó lelkesedést már a kezdettől fogva fenn kell tartani, akár minden kényelem árán, mert ezen múlik a szilárd hit, a bhakti elnyerésének előfeltétele.

2. Az odaadó szolgálatot végzőknek nagyon pontosan kell tudniuk, hogy mi az az út, amelyen járnak, és mi a végső cél.

Amíg nincs bizalmunk a módszerben és a felkínált eredményekben, bármikor kétségeink támadhatnak. Elveszett az a törekvő, aki a kétségek prédája lesz.

ajnas cásraddadhánas ca
samsayátmá vinasyati
náyam loko sti na paro
na sukham samsayátmanah

„Azt, aki nem ismeri jól a kapcsolatot, és nem hisz eléggé a nishkam karma végzésében, legyőzi a vonakodás, és belepusztul. A kételkedőre nem vár fényes jövő. Sem ebben a világban, sem a következőben nem lesz boldog.” (BG 4/40)

Ezért az odaadás kibontakozásához feltétlenül szükséges, hogy komolyan és a legkisebb kétely nélkül higyjünk a szentírások állításaiban.

3. A türelem is lényeges és kedvező tulajdonság, mindenkinek szüksége van rá, aki az Istenszeretetre törekszik.

„A türelem és a kitartás hegyeket mozgatnak.” Türelem híján vagyunk csalódottak és tanácstalanok. Semmit sem érnek el azok, akikből ez hiányzik; sehol sem jutnak előre. A türelmes törekvő azonban tökéletes uralomra tesz szert önmaga felett, és végül az egész világ meghajlik előtte.

váco vegam manasah krodh-vegam
jihvá-vegam udaropastha-vegam
etán vegan yo visheta dhirah
sarvám apimám prthivim sa sisyát

A Májá rabságában sínylődő lelkek hatféle szenvedély rabszolgái. Azok, akik sikeresen megfegyelmezik ezt a hat szenvedélyt, az egész világ urai lehetnek. Ezek az impulzusok:

fegyelmezetlen hajlam az üres fecsegésre,
az ingatag elme különféle, nemkívánatos spekulációi,
fékezhetetlen harag,
túlzott vágy, hogy a nyelvet mindenféle finom étellel elégítsük ki,
vágyódás túl sok evésre, és
szexuális étvágy.

Ez a hat impulzus rendkívül ártalmas a bhakti kibontakozásában. A bhaktira törekvőnek mindezt el kell hagynia a mindennapi életében, a legnagyobb türelemmel. Haláláig, vagyis amíg anyagi teste létezik, a legkomolyabban azon kell igyekeznie, hogy ezeket a késztetéseket is az Úr szolgálatába állítsa. (Upadesámrta 1.)

A különféle vallásos utakon mindenki el akar érni valamit. A gyümölcsöző tettek végzői arra vágyódnak, hogy elnyerjék a mennyországot, és azt a sokféle élvezetet, ami messze nincs meg ebben a világban.

Mások a tudás útjára lépnek, mert megkísérti őket az az erős vágy, hogy örökre felszabaduljanak. A bhakti vagy odaadó szolgálat útján járók állandóan arra sóvárognak, hogy teljes mértékben kielégítsék az Úr érzékeit. Ha nem érik el a céljukat azonnal, gyakran teljesen kétségbe esnek, és végül le is mondanak a vágyott célról. A törekvő akkor kerülheti el ezt a súlyos következményt, ha végtelenül türelmes. A Legfelsőbb Úr a kegy óceánja. Vagy ma, vagy egy másik napon ebben az életben, ha akkor sem, akkor egy másik születésben, de biztosan részesít a kegyben. Soha sem hagyja el azt, aki egyedül Benne bízik. „Minden reményemmel belekapaszkodom az Ő lótuszvirág lábaiba, és soha nem adom fel, bármilyen fájó is a próbatétel.” Az ilyen komoly elszántság segíti a törekvőt abban, hogy elnyerje a dicső sikert. „A türelem a bánat legjobb orvossága.” Flastrom minden fekélyes sebre. Ezért nagy-nagy őszinteséggel ápoljuk magunkban a türelem erényét.

4. Ami az odaadó szolgálat előírt cselekedeteit illeti, a sásztrák felsorolják, mi ébreszti fel és mi lendíti előre bennünk az Istenszeretet érzelmeit.

Minden nap ezeket kell a központba állítanunk. A szádhana bhakti 64 elve mindazokat a kedvező cselekedeteket megadja, amelyek bennünket célhoz segítenek:

srígurupádásrayah: elfogadni a menedéket a lelki tanítómester lábainál,
sríkrsnadiksádisiksanam: avatást kapni és tanulni Srí Krsnáról (a gurutól),
visrambhenaguroh sevá: hűségesen szolgálni a gurut,
sádhuvartmánuvartanam: a szentek példájának követése,
saddharmaprchhá: tudakozódás az igaz dharmáról,
krsnárthabhogádityégah: lemondás az élvezetekről Krsna kedvéért,
dvárakádinivásah: szent helyeken élni, mint Dváraká, stb. (pl. a Gangesz vagy a Jamuná partján),
yávadarthánuvartaitá: csak annyi gabona (anyagi javak) elfogadása, amennyi a megélhetéshez feltétlenül szükséges,
harivásarasammánah: megtisztelni Hari napját (az Ekádasit),
dhátryaksatyádigauravam: megtisztelni a szent fákat (dhatri, stb.) és a teheneket,
bhagavadvimukhajanasangatyágah: lemondani azok társaságáról, akik az Úr ellenségei,
sisyádyananubandhitváditrayam: nem fogadni el alkalmatlan tanítványokat,
nem tanulmányozni (nem megfelelő) könyveket,
nem vitatkozni a sásztrák értelméről,
vyavaháre’pyakárpanyam: ne kövess el gonosz dolgokat a (mindennapi) tettekben,
sokádyavasavartitá: ne engedd át magad a bánkódásnak (uralkodj magadon),
anyadevánavagyá: nem ócsárolni más félisteneket,
bhutánudvegadáyitá: nem okozni bánatot más lényeknek, és könyörületesnek lenni,
sevánámáparádhánám varjanam: nem követni el sértéseket a szent név ellen és a szolgálatban,
bhagavan nindádyasahisnutá: ne tűrjük el, ha sértegetik az Urat (és bhaktáit),
vaisnavacihnadhutih: vaisnava jelek viselése (tulaszí dzsapa, tilak a homlokon és más testrészeken, stb.),
námáksaradhritih: testünkre írni az Úr neveit (gopi-csandannal vagy szantálpéppel),
nirmályadhutih: felajánlott virágfüzérek (illatszerek, ruhák stb.) viselése,
agetándavam: tánc (az Úr) előtt,
dandavannatih: dandavat felajánlása,
abhyuttháman: megtisztelés (az Urat és bhaktáit azzal üdvözöljük, hogy felállunk, amint közeledni látjuk őket gyaloghintón, kocsin vagy más módon),
anuvrajyá: elkísérni (az Urat és bhaktáit, előttük, mellettük vagy mögöttük haladva, ahogy a helyzet megkívánja),
bhagavat stháné gatih: elmenni azokra a helyekre, ahol az Úr lakik (templomokba),
parikramah: (szent helyek) körüljárása,
arcanam: múrti-imádat,
paricaryá: a múrtik szolgálata,
gítam: éneklés,
sankírtanam: közös éneklés,
japa,
vigyáptih: imák (elfogadva, hogy milyen jelentéktelen és tehetetlen helyzetben vagyunk az Úr előtt),
stavapáthah: himnuszok elmondása,
naivedyásvádah: a felajánlott étel megízlelése,
pádyásvádah: megízlelni a szent vizet, amelyben a múrtikat megfürdették,
dhúpasaurabhyam: illatos füstölők (megszagolása),
srímúrtih sparsanam: a múrti megérintése,
srímúrtidarsanam: a múrti megtekintése,
árátrikadarsanam: megtekinteni az árátrikát (mécsesek felajánlása és egyéb szertartások),
sravanam: hallás (az Úrról és kedvteléseiről),
tat krpeksam: rábízni magunkat (az Úr) kegyére,
smrtih: emlékezés,
dhyánam: meditáció,
dásyam: szolgálat,
sákhyam: barátság,
átmanivedanam: teljes önátadás,
nijápriyopaharanam: a nekünk kedves dolgok elajándékozása (az Úrnak és a gurunak),
tadarthe’khilacestitam: teljes mértékben az Úr elégedettségére törekedni,
saranápattih: menedékvétel (az Úrnál) minden bajban (gondolatban, szóban, tettben),
tadoyánám sevanam: a bhakták,
a tulaszí,
Srímad Bhágavatam,
Mathurá, Vrndávan stb. szolgálata,
yathávaibhávamahotsavah: fényes ünnepek (pl. nagy bhakták, ácsárják megjelenése és eltűnése, avatárok megjelenése, stb. napokon),
kártikavrata: Kártika-hónapban fogadalom (letétele és betartása, egyéb fogadalmak a sásztrák előírásai szerint),
sríjanmádinyátrá: Janmástani napjának megünneplése,
srímúrterandhisevane prítih: prioritást adni az Úr szolgálatának,
sríbhagavatátharisvádam: a Srímad Bhágavatam olvasása és élvezése bhakták társaságában,
sádhusangah: társulás a szentekkel,
námasankírtanam: a szent név közös éneklése,
srí mathurámandale sthitih: éljünk Mathurá körzetében.

Srí Krsna ezt a tanácsot adja Uddhavának a Srímad Bhágavatam 11. énekében:

sraddhámrta-katháyám mesasvan mad-anukirtanam
parinisthá ca pújáyám
stutibhih stavanam mama
sarvángair abhivandanam
mad-bhakta-pújábhyadhiká
sarva-bhútesu man-matih
mad-arthesu anga cestá ca
vacasá mad-guneranam
mayy arpanam ca manasah
sarva-káma-vivarjanam
mad-arthe’rtha-parityágo
bhogasya ca sukhasy ca
istam dattam hutam japtam
mad-arthamyad vratam tapah
evam dharmair manusyánám
uddhavatma-nivedinám
mayi sanjáyate bhaktih
ko ’nyo’ rtho’ syavasyate

„Hit az Én nektári történeteim hallgatásában, állandó ismétlésük, nagy ragaszkodás az imádatom végzéséhez, himnuszok éneklése az Én dicséretemre, odaadó buzgalommal, természetes hajlam a szolgálatom végzésére, a hódolat kifejezése valamennyi indriyával, különleges vonzalom az Én bhaktáim szolgálatához, a jelenlétem érzése minden egyes teremtett lényben, valamennyi indriya teljes lefoglalása az Én szolgálatomban, a dicsőségem éneklése, a szív nekem ajánlása, lemondás minden (anyagi) vágyról, a vagyon, kényelem és élvezet feláldozása az Én szolgálatomban, mindennek megszentelése, amit érdemes megkvánni, vallásos áldozatok végzése, mantrák ismétlése, vallásos fogadalmak megtartása és aszkézis gyakorlása az Én örömre, ó Uddhava! Ezek végzésével szerető odaadás ébred azon lelkek szívében, akik feltételek nélkül meghódoltak Nekem.” (SB 11/12/20-24)

5. Minden rossz társulást szigorúan el kell kerülni.

„Madarat tolláról, embert barátjáról.” A társulás nagyon nagy befolyást gyakorol a jellem alakulására, mind az anyagi, mind a lelki téren. Kétféle társulás van – (1) mások társasága, és (2) ragaszkodás más tárgyakhoz vagy személyekhez. Az első megint kétféle, (a) abhakták és nőkhöz ragaszkodók társasága, és (b) ragaszkodás a vagyonhoz, tulajdonhoz, házhoz, ékszerekhez, kapcsolatokhoz, stb. Mindezek a társulások, akár a társaság, akár a ragaszkodás formájában egyaránt károsak a lelki élet fejlődésére. Srí Krsna így magyarázza el gonosz következményeiket a Gítában:

dhyáyato visayán pumsah
sangas tesupajytesúpajáyat
sangát sanjáyate kámah
kámát krodho bhijáyate
krodháh bhavati sammohah
sammohát smrti-vibhramh
smrti bhramság buddhi-náso
buddhi-nását pranasyati

„A világi tárgyakkal való társulás szenvedélyeket ébreszt az emberben; a megakadályozott szenvedélyek haragot szülnek; a harag illúzióhoz vezet; az illúziót emlékezetvesztés követi; amikor az ember elveszti ép emlékezetét, elveszti az értelmét, és az végül teljes pusztulást hoz.” (BG 2/62-63)

Az elesett lelkek minden tekintetben gyengék. Ha ki vannak szolgáltatva az anyagi érzékeiknek, elkerülhetetlen a pusztulásuk. „Madarat tolláról, embert barátjáról.” Az anyagi érzékek lassanként hasonló érzéktárgyakhoz vonszolják az embert. Ezek társasága felkelti a ragaszkodást. Minél jobban ragaszkodik valaki ezekhez a tárgyakhoz, annál kevésbé érdekli a lelki célja. Ilyen módon, nagyon rövid idő alatt szánni való helyzetbe kerül, és végül sajnálatosan elpusztul. Az odaadó szolgálatot végző családos embereknek a sásztrák parancsai szerint kell élniük, csak a törvényes feleségükkel szabad társulniuk, a szentírásokban megadott szabályoknak és előírásoknak megfelelően. Férjnek és feleségnek, – a többi családtag, úgymint lányaik, fiaik, testvéreik, nővéreik stb. – segítségével őszintén arra kell törekedniük, hogy teljesen lefoglalják magukat az Úr szolgálatában. Ilyen családi életben nem kell félni a rossz társulástól vagy a világi ragaszkodások kialakulásától. A nemkívánatos emberekkel való társulás a családosok és a lemondottak számára egyaránt ártalmas és kifogásolható. A korábbi gonosz hajlandóságokhoz sem szabad ragaszkodni. Már olyan sok születés óta társultak velünk, hogy többé-kevésbé inherens természetünkké váltak. Ez jelentős kárt okoz örök boldogulásunkban.

Az anyagi tárgyakhoz és személyekhez – amilyenek a vagyon, tulajdon, házak, földek, ékszerek, ruhák, gyermekek, feleségek, fivérek, nővérek, személyek stb. – való ragaszkodás olyan, mint az útonálló, elrabolja tőlünk a lelki gazdagságot, amelyet az odaadó szolgálat királyi útján gyűjtögettünk. Az alkohol- és stimulánsfüggőség ugyanebbe a kategóriába esik. Az sem kedvez a cél elérésének, ha kifogásolható ételeket fogyasztunk, például húst, halat, tojást, stb. De minden gonosztól megmenti az emberiséget a csodálatosan hatékony szadhu szanga, a társulás a bhaktákkal.

6. A bhakták által végzett folyamat követése a jólismert és kedvező út, amely hozzásegíti a törekvőt a bhakti kibontakoztatásához.

Lelki javunkat az szolgálja, ha a szádhuk viselkedését követjük, és a szádhuk kétfélék lehetnek. (1) Családos bhakták, akik a családon belül példaszerű életet élnek, és (2) azok, akik lemondanak minden családi kapcsolatról, és kizárólag az Istenség szolgálatának szentelik magukat. Mivel élethelyzetükben és felelősségeikben különbség van, a bhakták két osztálya sem teljesen egyforma. Mégis vannak közös alapelvek. A szentírások számos előírást sorolnak fel, amelyek a magatartásunkat szabályozzák. Minden szabály és előírás fő célja, hogy a civilizálatlan és barbár életmódból visszavezessen bennünket a hit és Istenszeretet tökéletes életéhez. Azoktól, akik családosként élnek, elvárják, hogy tisztességes módon éljenek meg és tartsák el a családjaikat, szolgálják Bhagavánt, a bhaktákat, és énekeljék a szent nevet. A vendégek fogadása fontos kötelesség, amelyet a családosoknak is hibátlanul, neheztelés nélkül kell teljesíteniük. Viselkedésükben őszintéknek, hozzáállásukban rokonszenveseknek kell lenniük. Legyenek kedvesek még az embernél alantasabb lényekkel is. Mindenféle hamis aszkézist elkerülve, a hiteles bhakta életét kell élniük. Hamis aszkézis annyi, mint megvetően lemondani minden világi dologról, amit pedig az Úr szolgálatában kellene felhasználni. Az igaz aszkézis az úr szolgálatában használja fel a világi dolgokat is, anélkül, hogy bármelyikükhöz is a legcsekélyebb mértékben ragaszkodna. Az igaz aszkézis követője szabályozott életet él, tisztességes módon keresi meg a kenyerét, hogy kielégíthesse jogos szükségleteit. Nem híve sem a túlzott élvezetnek, sem a túlzott lemondásnak. Kitart amellett, hogy mindennek megvan a maga hasznossága. Sohasem rohan eszeveszetten önző és természetellenes igények után. Családi környezetben is igazi bhakta, és teljesen lefoglalja magát az Úr szolgálatában.

Annak a törekvőnek, aki minden családi kapcsolatot megszakított, hogy kizárólag az Úr szolgálatának szentelhesse magát, vagyis a szannjászinak nagyon egyszerű életet kell élnie. Mindennapos kötelességeinek fontos része a szent név állandó éneklése. Mindenkor kerülje a világi fecsegést, az ínyenc ételeket és elegáns ruhákat; mondogassa a szent nevet teljes alázattal. Teste fenntartását és alapvető szükségleteit azok alamizsnáiból kell fedeznie, akik hívek az Istenséghez és a sásztrákhoz. Hagyjon fel minden büszkeséggel, vándoroljon egyik helyről a másikra, vállaljon minden szenvedést a világiasság tengerében, és adja meg a lehető legnagyobb segítséget azoknak a lelkeknek, akik szemben állnak az Istenséggel.

Kedvezőtlen tettek, amelyek feltartóztatják a lelki fejlődést

Mindenkinek fel kell hagyni azokkal az ártalmas cselekedetekkel, amelyek a bhakti elérésének útjában állnak. A fizikai és finom testekbe bebörtönzött, önző vágyaktól vezetett lelkek időtlen idők óta vándorolnak ebben a világban. Különféle fajokban születnek meg, a cselekedeteik szerint. Sokféle tapasztalatot gyűjtenek ebben a világban, jót és rosszat egyaránt. Ha ezek a tapasztalatok bölcsekké teszik és meggyőzik őket, hogy mondjanak le az élvezet- és a szabadságvágy minden formájáról – akkor jól van, sikert értek el életük küldetésében. Emberi születésük célja beteljesült. Ha nem, akkor szüntelenül tovább forognak az anyagi világgal együtt. Nem teszik elégedetté az Urat, és nem nyerik el a szeretetét. A legcsekélyebb habozás nélkül tartózkodnunk kell minden dologtól, ami a lelki élet fejlődésének árt. Hatféle ilyen nemkívánatos dolog van:

atyáhárah perayasas ca
prajalpo niyamágrahah
jana-sangas ca laulyam ca
sadbhir bhaktir vinasyati

(Az odaadó szolgálat megromlik, ha valaki túlzottan rabja lesz a következő hat cselekvésnek:) (1) többet eszik, mint szükséges, vagy a szükségesnél több pénzt gyűjt, (2) túlzottan törekszik olyan világi dolgokra, amelyeket nagyon nehéz megszerezni, (3) szükségtelenül fecseg világi dolgokról, (4) a szentírások szabályait és előírásait öncélúan gyakorolja, nem a lelki fejlődésért, vagy azokat teljesen elutasítja, függetlenül vagy szeszélyesen cselekszik, (5) világias személyekkel társul, akiket nem érdekel a Krsna-tudat, és (6) nagyon vágyik a világi eredményekre. (Upadesámrta 2.)

1. A tendencia, hogy többet halmozzunk fel, mint amire tényleg szükségünk van, olyan akadály, amelyet őszintén el kell kerülnünk mindennapi cselekedeteinkben.

A világot az érzékszerveken, a szemen, fülen, orron, nyelven és bőrön keresztül élvezzük; fontos szerepe van ennek, és minden megkötözött lelket reménytelenül leláncol ebben a világban. Valamennyire engedni kell az érzékeknek, enélkül itt életben sem maradhatnak az emberi lények. Cselekvés nélkül nem lehetséges az emberi élet. Amint az érzékek valamennyi tevékenységével felhagyunk, megszűnünk létezni. A cselekvés az ember elidegeníthetetlen természete. Nem élhet meg ebben a világban, ha nem cselekszik. A cselekvés nélküli élet nem más, mint maga a halál. De ha önző célokból cselekszünk, ha nincs bennünk semmi odaadás Bhagaván iránt, a tettek megkötöznek, a születések és halálok ismételt ciklusában tartanak bennünket. Tedd ugyanazt, de csak azért, hogy elégedetté tedd az Urat, és ugyanazok a cselekedetek megmentenek e világ ciklikus hatásaitól. Így aztán a mindennapi cselekedeteinket kedvezően koordinált módon kell szabályozni, hogy azok megfelelő végzésével elérhessük az Urat.

2. Túlzott buzgalom, hogy jelentéktelen eredményeket érjünk el – az odaadó szolgálatban ez a gyengesége sok törekvőnek, aki áldozatul esik ennek a hamis buzgóságnak.

Fáradhatatlanul igyekszenek, hogy tudást, hírnevet stb. szerezzenek. Nincs nagyobb gazdagság, mint a Legfelsőbb Úr iránti tiszta odaadás. A bhakti fontos jellemzői a feltételek nélküli meghódolás, Bhagavánhoz való hűség gondolatban, szóban és tettben. Ezek elválaszthatatlanok a tiszta lelkek elidegeníthetetlen természetétől, vagyis a bhakti minden dzsíva természetes feladata. Nem kétséges, hogy a mostani, feltételekhez kötött helyzetünkben kell valamennyi gyakorlás ahhoz, hogy felébresszük ezeket a nemes, de alvó tulajdonságokat. Legmagasabb célunk elérésében minden törekvés akadály, kivéve azokat, amelyek a bhakti felébresztéséhez szükségesek. Az emberek általában arra törekszenek, hogy több tudásra, több nyereségre tegyenek szert a gyümölcsöző tettekkel. A tudásszerzés buzgalma elveszi az emberek eszét, a tulajdonságok nélküli Brahmant akarják megvalósítani, és végül teljesen elmerülni benne.

jnáne prayásam udapásya namanta eva
jivanti san-mukharitám bhavadiya-vártam
stháne sthitáh sruti-gatám tanú-ván-amnobhir
ye prayáso ’jita jito’py asi tais tri-lokyám

„A Legfelsőbb Úr Srí Krsna legyőzhetetlen mindhárom világban, mégis elnyerik Őt azok, akik felhagynak minden hiú kísérlettel, hogy az empirikus tudás útján valósítsák meg az Úr testi természetét, tulajdonságait, stb., lábaihoz borulnak, és azáltal élnek, hogy meghallgatják, befogadják, testükkel, elméjükkel és tetteikkel megtisztelik az Úr dicső történeteit. Spontán hangzanak el ezek a szavak a nagy szentek ajkairól, akik megszentelik azokat a helyeket, ahol élnek.” (SB 10/14/3)

3. A hiábavaló fecsegés egy másik alkalmatlan tényező, ami útját állja azoknak, akik el akarják érni az Istenszeretetet.

Hosszabb távon ez biztosan csalódást hoz. Ha nem vetnek gátat időben ennek a csúnya szokásnak, nagyon sok nehézséget hoz magával. Sajnos, ahogyan a Kali-korszak előre halad, ez a szokás komoly betegséggé válik az emberek között. Szórványosan kezdődik, lassan terjed, majd járvánnyá válik, kiterjed az egész országra, és végül eluralkodik az egész világon. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak a szükségtelen pletykázás, haszontalan szóbűvészkedés, mások magatartásának és tetteinek fürkészése, hazudozás, szentek ócsárlása, világi témák taglalása túlzott buzgalommal, stb. Ezeket a rossz szokásokat teljesen el kell kerülni.

4. El kell kerülni, hogy túlzottan ragaszkodjunk a sásztrák szabályainak megtartásához, de azt is, hogy azokat teljesen elhanyagoljuk.

A szentírások összes tanítása két csoportra oszlik, (1) parancsok (pozitív állítások), és (2) tilalmak (negatív állítások). A sásztrák azon vannak, hogy közvetlenül és közvetve szabályozzák az életünket ezekkel a módszerekkel, és valódi odaadást inspiráljanak bennünk.

A lelki megvalósítás legmagasabb szakaszát több fokozatban lehet elérni. Mindegyikben döntően fontos, hogy a törekvő azt gyakorolja, ami megfelel annak az élethelyzetnek. Az előírt kötelességek szigorú teljesítése teszi alkalmassá a rákövetkező fokozatra. Ha nem tartja be az előírásokat, elbukik a lelki élet útján. Ugyanígy az is megakasztja a haladását, ha egy olyan szakasz kötelességeihez ragaszkodik, amelyet már túlhaladott. Ezért minden szádhakának azokat a kötelességeket kell végeznie, amelyek a fejlődése adott szakaszának megfelelnek; mégpedig őszintén, és soha nem lehet közömbös azokkal szemben.

5. A rossz társaság, vagy olyan személyekkel társulni, akikben egy cseppnyi bhakti sincs, szintén komoly akadály, amely tönkreteszi az Istenszeretetre törekvőt.

A puszta beszélgetés vagy egymás mellett ülés még nem társulás. De ha túl szívélyesen és nagy érdeklődéssel foglalkozunk ezekkel a személyekkel, az már a társulás egy formája.

A sásztrák megtiltják ugyan, hogy rossz emberekkel társuljunk, de soha sem indítanak arra, hogy másokról, akár csak róluk, rosszat is mondjunk. Ezzel magunkat fokoznánk le. A sásztrák azt javasolják, még egy lángokkal körülvett, bezárt szoba is jobb, mint együtt élni gonosz emberekkel.

6. Az állhatatlanság és kapzsiság elbuktatják a törekvőt, meggátolják abban, hogy elérje a célját.

Az ingatagság kétféle módon nyilvánul meg, az egyik a szív bizonytalan helyzete, a másik az értelemé. Az elme vonzódik az érzékek tárgyaihoz, és ez a szívben ragaszkodást és gyűlöletet teremt. Az elme és a szív változásai megzavarják a törekvő nyugalmát. Ahogyan a viharos szél ide-oda sodorja a csónakot a tengeren, az elme zavargásai is elvonják a törekvőt gyakorlataitól.

Szilárd bizalom az Úrban

Szilárdan kell bíznunk abban, hogy a Legfelsőbb Úr minden körülmények között meg fog védeni bennünket. Ugyan ki az, aki megment az összes veszélytől és viszontagságtól, ami állandóan ott lebeg körülöttünk? A súlyos megpróbáltatás idején nem segít sem az összes vagyonunk, sem a legközelebbi rokon. Nincs olyan hatalom ebben az univerzumban, amely árthatna annak, akinek védelmezője a Legfelsőbb Úr. Másrészt az egész univerzum összes lakója, összes kincse nem mentheti meg, ha a Legfelsőbb Úr nem fogadja el. Ez a szilárd hit egyre állhatatosabbá tesz. A bizalom szelleme ment meg bennünket az elme ingatag természetétől. Kineveti a veszélyeket. Megerősíti a gyenge lelkesedést. Lehetővé teszi a belső ellenségek leküzdését. Megkönnyíti a törekvő életét, utazását simává és kellemessé teszi.

visvasya yah sthiti-layodbhava-hetur ádyo
yogesvarair api duratyaja-yogamáyah
ksemam vidhásyati sa no bhagaváms tryadhisas
tatrasmadiya-vimrsena kiyán eharthah

„Még a jóga nagy mesterei sem érthetik meg az Úr, Srí Hari jógamájáját, aki egymaga felelős e világ megteremtéséért, fenntartásáért és elpusztításáért, és aki mindennek az eredete. Minden hármas tulajdonság és a tiszta létezés Ura maga jön el, hogy bennünket megmentsen. Miért aggódnánk emiatt szükségtelenül?” (BG 3/16/37)

Az Úr, mint védelmező választása

Az Úr ellenségei azt hiszik, egyedül anyagi forrásaik tartja fenn az életüket. Minden reményüket a bankszámláikba, biztosítási kötvényekbe, értékpapírokba, aranyba, ezüstbe, ingatlanokba, állatokba, takarékpénztárakba, nyugdíjba stb. fektetik. Meddig bízhatnak meg abban, ami nem marad fenn? Egészen biztos, hogy egy napon kiderül ezek valódi természete. Eddig még senkit sem mentettek meg a gondoktól és az aggodalmaktól. A jövőben sem lesznek képesek arra, amit ma nem tehetnek meg. Halott anyagok ezek; hogyan segíthetnék az emberi lelkeket? A Bhavagán előtti meghódolásnak gondolatban, szóban és tettben teljesnek kell lennie. Ennek kihatásai rendkívül boldoggá teszik a meghódolt személyt. Ezt fejezi az Úrhoz intézett szavaiban, elméjével átérzi, amit mond, testével pedig azokon a szent helyeken keres menedéket, amelyeket az Úr különböző kedvtelései szenteltek meg. A meghódolástól függ, hogy elérjük-e a sikert az odaadó szolgálat útján. A lelki gyakorlatok többnyire azért járnak különböző eredményekkel, mert nem egyforma a meghódolás. Azonnali választ azok kapnak az Úrtól, akik tökéletesen eleget tettek életükben a saranágati mind a hat követelményének. Ha még több próbálkozás után sem érjük el a célt, ennek az az oka, hogy hiányzik az abszolút, minden fenntartás nélküli saranágati. Fenntartások nélkül – ez a saranágati igazi lényege. Ez az a vitális erő, amely feltölti a saranágati többi elemét. Ha igazán megbízunk az Úrban, mint megmentőnkben, minden egyéb automatikusan következik. Ha ez az alapvető dolog hiányzik, a többi is élettelen. Olyan ez, mint a fa törzse, azok pedig az ágak. Ezt a nemes gondolatot fejezik ki a következő versek:

he gopálak he krpájalanidhe he sindhukanyápate
he kamsántaka he gajendrakarunápárina he mádhava
he rámánuja he jagattrayoguro he pundarikáksya!
he gopijanananáth! Pálaya param jánáni na tvam vina mám

„Ó tehenek védelmezője! Ó könyörület óceánja! Ó Laksmí Ura! Ó Kamsza elpusztítója! Ó, részvét megtestesülése Gadzsendra számára! Ó Mádhava! Ó Balaráma öccse! Ó három világ tanítómestere! Ó lótusz-szemű! Ó gopík Ura! Védj meg engem, nem ismerek senkit Rajtad kívül.” (Srí Mukundamala Stotra – 44)

pitá tvam matá tvam daitatanayastvam priyasrhut
tvameva tvam mitram gururapi gatiscási gajatám
tvadiyastad bhrtyastava parijanastadgatiraham
prapatrascaivam sa tvahamapi tavaivasmi hi bhavah

„Ó Legfelsőbb Úr! A megszámolhatatlanul sok dzsíva számára, akik a végtelen számú világokban élnek, egyedül Te vagy az apa; egyedül Te vagy az anya, a szeretett fiú, az igaz barát, az igaz jótevő, a tanító, mindenki egyetlen menedéke. Én is Hozzád tartozom, a szolgád vagyok, Te vagy a célom. Felajánlom magam a lábaidnál. Egészen bizonyos, hogy engem is egyedül Te védsz meg.” (Stotraratna – 57)

Önmagunk felajánlása az Úrnak

A meghódolt lélek valamennyi cselekedetét maga az Úr irányítja. Jelmondata az Úr szolgálata. A meghódolt szádhaka úgy érzi, nem ő szabályozza, irányítja, még csak nem is diktálja a saját életét és a tetteit. Nagy odaadással a Legfelsőbb Úrnak tulajdonítja ezeket a feladatokat. Teljes mértékben bízik abban, hogy az Úr ott áll valamennyi tette mögött. Aláveti magát Bhagaván kívánságainak. Saját énje egészen meghódolt az Úr lábainál. Szilárdan hisz a Mindenható Úr valamennyi csodás erejében. A dzsívák azért merülnek el a bűnökben, mert függetleneknek hiszik magukat az Úrtól. Ennek egyedüli orvossága az Úr előtti meghódolás.

ahankára nivrttanam kesavau na hi duragah
ahankára yutanam hi madhye parvata rásaya

„Az Úr Kesava soha nincs messze azoktól, akik teljesen mentesek a világi hiúságoktól. Deegész hegyláncok választják el Őt azoktól, akik elfojthatatlanul arrogánsak.” (Brahma Vaivarta Purána)

Amikor Vibhísana az ellenséges táborból átjött, hogy menedéket keressen Srí Rámacsandra lábainál, Szugríva azt mondta neki, ne fogadja szívesen. Erre Srí Rámacsandra az alábbiakat felelte:

sakrdeva prapanno yas tavasmi iti ca yácate
abhayam sarvathá tasmai dadamy etad vratam mama

„Ha valaki (legyen akár az ellenségem), Hozzám közeledik, és csak egyszer is azt mondja, ’Ó Uram, a Tiéd vagyok’, mindig biztosítom őt örök védelmemről, mert ez az Én hitvallásom, amelyet még Én magam sem szeghetek meg.” (Ramayana, Lankákánda 27/33)

Bűnbánó imák

Aki ebben az utolsó szakaszban a meghódolást gyakorolja, tökéletesen tudatában van minden hibájának és fogyatékosságának. A múltbeli tettek emlékei úgy torlódnak elméjében, mint az óceán hullámai. Maga előtt látja érdemtelen tettei sorozatát. Őszintén megbánja minden múltbeli bűnös tettét és gonosz hajlamait. Szíve mélyéből imádkozik. Szakadatlanul zokog az Úr előtt. Az egyik nagy szent így írja le ezt a fajta meghódolást:

„Egész életemben csak bűnöket követtem el. Nincs benne egy cseppnyi jámborság sem. Fel sem lehet becsülni, mennyit ártottam másoknak. Gyakran megsértettem az érzéseiket. Állandóan gondot okoztam másoknak, gyakran súlyos fájdalmat is. Soha sem riadtam vissza attól, hogy akár a legnagyobb bűnt is elkövessem a saját kényelmem érdekében. Mindig durva és önző voltam. Igazi kínlódás volt a számomra, ha láttam, hogy mások boldogan élnek. Össze-vissza hazudoztam, és nagy örömmel néztem végig mások szenvedését. A szívem tele volt gonosz vágyakkal. Mindig engedtem a haragnak és a büszkeségnek. A világiasság elvette az eszemet, tele voltam mindenféle hiúsággal. A rosszindulat és a büszkeség voltak az ékszereim, ezeket gyakran viseltem. Áldozatul estem az alvásnak és a lustaságnak, erényes tetteim nem voltak, de a gonosz tettekben nagyon is élen jártam. Mindent csak azért csináltam, hogy híres legyek ebben a világban; kétszínűséggel telten, kapzsiságtól hajtva kéjes vágyak rabszolgája voltam. Bűnös vagyok, akit minden erényes lélek elhagy, sőt a legrosszabb bűnöző, szörnyű módon készen arra, hogy állandóan bűnöket kövessen el. Nincs a számlámon egyetlen erényes tett sem, nyomorúságosan hajlok a rossz tettek felé. Így aztán mindenféle szenvedés prédája vagyok. Most legyőzött az öregség. Látom, hogy sehonnan sem jön segítség. Büszkeségem megalázva, minden reményem összezúzva. Teljesen tehetetlen vagyok. Ó szeretett Uram! Minden bánatomat odateszem a Te lótuszvirág lábaidhoz.”

amár jívan sada pape rata náhika punyer lesha (Saranagati – 5)

Meghódolás és teljes önátadás

A meghódolás különbözik egy kissé a teljes önátadástól, bár általában ugyanabba a kategóriába sorolják. A saranágati a felszabadulás megvalósításához, és végül az Istenszeretethez vezet el bennünket. Az Istenszeretet hatalmas területén a számtalan rejtélyes és különleges dolgot – szneha, mana, pranaja, rága, anurága, bháva, mahábháva, dászja, szakhja, vátszalja és madhurja – csak az Atma Nivedan valósítja meg. Egyedül a saranágati nem férhet hozzá ezekhez a különleges megvalósításokhoz, amelyek az Istenszeretet óceánjának legmélyén rejtőznek.

Atma Nivedan annyi, mint teljesen átadni a testünket, elménket, szavainkat, tetteinket, gondolatainkat, az atmát, mindent, amit a magunkénak érzünk vagy állítunk; az Úrral való kapcsolatunk teljes tudatában, és attól az érzéstől irányítva, hogy teljes szívünkből az Úr szolgálatát végezzük. Az Atma Nivedannak két jellemzője van: (1) teljes közöny aziránt, hogy bármit is tegyünk a saját létszükségleteink kielégítéséért, és (2) abszolút függőség az Úrtól.

A saranágati mentális hozzáállás, míg az Atma Nivedan teljes önátadás az Úr lábainál, még a léleké is. Sem a sásztrák tanulmányozásával, sem a filozófiai kérdések gyakori megvitatásával nem lehet elérni. Csak az Úr belső energiájának vagy szvarúp saktijának kegye hozza létre. Könnyű megértetni a hallgatósággal a meghódolás elkerülhetetlen szükségességét, egyik példát a másik után idézve a különböző sásztrákból. Csodálatos hasznán is lehet elmélkedni; de átérezni a szívünk legmélyén, hogy mennyire szükséges, meg aztán aszerint élni – ez a legnagyobb probléma, amivel az ember szembekerül. Ha nem szerez elegendő tapasztalatot ebben a világban, ha nincs teljesen meggyőződve arról, hogy mennyire tehetetlen, és mennyire hiábavaló, ha a földi dolgokra hagyatkozik, örökre szánalomra méltó helyzetben marad. Csak a belső meggyőződés segíti hozzá ennek az erénynek az elnyeréséhez, hogy tudja, egyedül a Legfelsőbb Úr mentheti meg a végtelen sok szenvedéstől, amelynek minden pillanatban ki van téve. Ekkor automatikusan felhagy minden más imádattal, és kizárólag a Legfelsőbb Úrnál vesz menedéket.

kiráta-hunandhra-pulinda-pulkasá
ábhira-kanká yavanáh khasádayah
ye’ nyeca pápá yad-apásrayásrayáh
sudhyanti tasmai prabhavisnave namah

„A kiráták, a hunák, az andhrák, a pulindák, a pulkaszák, az ábhírák, a kankák, a jávanák, a khaszák és más bűnös fajokban születettek, akik természettől fogva bűnök elkövetésére hajlanak, mind megszabadulnak korábbi bűneiktől, ha menedéket vesznek azok lábainál, akik egyedül az Úrban bíznak. Újra meg újra felajánljuk a hódolatunkat a Mindenható Úr lábainál.” (SB 2/4/18)

aho baki yam stana-kála-kútam
jighámsayápáyayad apy asádhvi
lebhe gatim dhátry-ucitám tato ’nyam’
kam vá dayálum saranam vrajema

„Ó, milyen csoda! Még a gonosz Pútaná is, Baka démon húga, akit az a vágy ösztökélt, hogy megölje az Úr Krsnát, a leghalálosabban mérgező anyatejjel szoptatta Őt, és viszonzásul elérte az Ő dajkája helyzetét. Van-e valaki, aki kegyelmesebb, mint Srí Krsna, akinek felajánlhatjuk magunkat, hogy védelmet kapjunk?” (SB 3/2/23)

''sárirá mánasá divyá
vaiyáse ye ca mánusáh
bhautikás ca katham klesá\\ bádhante hari-samsrayam''

„Hogyan sújthatnák a fizikai, mentális vagy egyéb, isteni, emberi forrásból vagy más ellenséges lényektől származó bajok azt, aki Srí Harinál talált menedéket?” (SB 3/22/37)

kim durápádanam tesám
pumsám uddáma-cetasám
yairasritas tirtha-padas
carano vyasanátyayah

„Azon önfegyelmezett emberek számára, akik mindig kitartanak az Igazság mellett, és akik feltételek nélkül meghódolnak Bhagaván Srí Hari lábainál, aki minden világ bánatot eltöröl, nincs semmi ebben a világban, amit még el kellene érniük.” (SB 3/23/42)

samásritá ye pada-pallava-plavam
mahat-padam punya-yaso muráreh
bhavámbudhir vatsa-padam param padam
padam padam yad vipadám na tesám

„Azoknak, akik beszálltak Srí Krsna puha lótuszvirág lábai csónakjába, az örökké szent kiválóságba, amelyet még a nagy félistenek és szentek is időtlen idők óta egyetlen támaszukként fogadnak el, a világi létezés hatalmas tengere éppen olyan jelentéktelennek tűnik, mint a víz a borjú patanyomában. A legkisebb nehézség nélkül átkelnek rajta. Semmi akadály nem áll az útjukba, hogy elérjék végső céljukat, Vaikunthát.” (SB 10/14/58)

na náka-prstham na ca sárva-bhaumam
na páramesthyam na rasádhipatyam
na yoga-siddhir apunar-bhavam vá
vánchanti yat-páda-rajah-prapannáh

„Ó Uram! Azok, akik a Te lótuszvirág lábaid porában vettek menedéket, soha nem kívánnak Tőled semmilyen jutalmat, amilyenek a mennyei királyság, földi uralkodás, Brahmá emelkedett helyzete, uralom a legmagasabb egek felett, természetfeletti jógikus varázserők elérése, sőt akár maga a moksa, amely véget vet a születések és halálok ismételt ciklusának.” (SB 10/16/37)

kah panditas tvad aparam saranam samiyád
bhakta-priyád rta-girah suhrdah krta-jnát
sarván dadáti suhrdo bhajato’bhikámán
átmánam apy upacayápacayau na yasya

„Ó Uram! Bizony, Te vagy a bhakták szerelmese, mindig igaz, barátságos, és rendkívül hálás az elvégzett szolgálatokért. Melyik bölcs ember hagyna figyelmen kívül, hogy más istennél vagy istennőnél vegyen menedéket? Ha valaki csak egyszer bármely jelentéktelen szolgálatot tett Neked, Te azért a szolgálatért cserébe minden vágyát teljesíted. Sőt még ezzel sem vagy elégedett, hanem odaadod sajátmagad, ki örökké mentes vagy a növekedéstől és a pusztulástól.” (SB 10/48/26)

Adatlap

Fordította:

Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2003. július

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Guru és atma-nivedan
by Srila Bhakti Vaibhav Puri Gosvami
Bhakti Vigyan Nityananda Book Trust
Sri Krishna Chaitanya Mission, Sri Bhakti Vinoda Ashram, Berhampur-6 (GM), India
1. kiadás: 2000 január 25, Sri Srimad Bhakti Vaibhav Puri Goszvámi Mahárádzs, a Sri Krsna Csaitanja Misszió alapító-elnökének és ácsárjájának 87. szent megjelenési napján

Bhaktipédia felelős:

B.A. Késava szvámí

Page last modified on March 03, 2008, at 08:24 PM