Bevezetés
Az aparádha szó etimológiai levezetése rádhá arthát árádhanat-apagatah, ami azt jelenti, „eltávolít az imádattól.” A vaisnavák, a bhakták lótuszvirág lábainál elkövetett sértések eltávolítanak a Legfelsőbb Úr odaadó szolgálatától. De magasabb értelemben azt jelenti, Srí Rádhá szolgálatától távolítanak el. Krsna összes szolgálatát az ő irányítása alatt végzik. Az ő szolgáit megsérteni annyi, mint alkalmatlanná válni az isteni szolgálatára. A Krsna-tudat egész célja rádha-dászjam, Sri Rádhá isteni szolgálata, és a vaisnavák lótuszvirág lábainál elkövetett sértések alkalmatlanná tesznek erre a szolgálatra.
Az Úr nagyon is megvédi a bhaktáit. Nem tűrheti el, ha megsértik őket. Bennük van bhakti (odaadás), és azt felébreszthetik bennünk is. Egyedül a bhaktival lehet vonzani Krsnát, aki az odaadás szolgája. Ugyanez igaz Sri Csaitanja Maháprabhura. A Csaitanja Bhágavata kijelenti: „Maháprabhu kegyét csak egy fejlett vaisnava kegyéből lehet elérni. A vallás gyakorlása, de még a szent név zengése is haszontalan odaadás nélkül.”
Srila Bhaktisziddhánta Szaraszvati Prabhupáda írja a kommentárjában: „Az odaadás szellemének kifejlesztése nélkül a szent név zengése hiábavaló. Az igazi odaadás csak akkor lehetséges, amikor valaki megkapja egy tiszta bhakta áldását.” Bhakti odaadást jelent. Vrndávana dásza Thákur mondja: „Sosem éri el az isteni szeretetet, a premát az, aki sértés követ el egy vaisnava lótuszvirág lábainál, még akkor sem, ha részesült Krsna kegyében.”
Srila Prabhupáda írja: „Legyen bár valaki vaisnava, ha sértést követ el a szent név ellen, alkalmatlanná válik a tiszta odaadásra. Talán úgy tűnik, hogy még mindig az Úr kegyében részesül, mert látszólag nehézség nélkül mantrázik, de az Úr valójában nagyon elégedetlen vele, hiszen ellenséges a bhaktákkal szemben. Ezért ahhoz, hogy felhagyjunk a náma-aparádhával, először a szádhu-nindával kell felhagynunk, nem szabad hibákat keresnünk a bhaktákban.
Ami a krsna krpá hoileo („megkapja bár Krsna kegyét”) kifejezést illeti, Srila Szaraszvati Thákur megjegyezi: „Az emberek azt gondolhatják, hogy a sértő látszólag nehézség nélkül folytatja a mantrázást, tehát az Úr biztosan még mindig kegyes hozzá, de tévednek. Az Urat még egy kevéssé sem indítja meg ez a hamis odaadás.”
A Sri Csaitanja-Bhágavata szerzője, Vrndávana dásza Thákur azt mondja, ez nemcsak az ő ítélete, hanem a Védáké. Srila Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákur semmilyen tiszteletlenséget nem tűrt meg a hiteles vaisnavákkal szemben. Sri Csaitanja Maháprabhu is nyomatékosan elítélte a vaisnava bhakták elleni sértéseket.
Hogy megértsük a vaisnava-aparádha, a bhakták megsértése komolyságát, meg kell érteni az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Sri Krsna Csaitanja Maháprabhu sokarculatú, multidimenzionális természetét. Ő minden inkarnáció forrása a Kali-jugában, és minden lélek megmentője. Ő Krsna, Mahárádzsa Nanda fia, akit Sri Rádhá hangulata és ragyogása tökéletesen gazdagít.
Srila Krsnadásza Kavirádzsa Goszvámi valamennyi megnyilvánulásnak felajánlja imáit a Sri Csaitanja-csaritámrta előszavában (CC Adi 1.1):
vande girún isa-bhaktán
ismám isávatárakám
tat-prakásáms ca tac-chaktíh
krsna-caitanya-samjnakam
„Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom valamennyi gurunak, a bhaktáknak, az Úr avatárjainak, kiterjedéseinek, saktijainak (energiáinak), és magának az első Úrnak, Sri Krsna Csaitanjának.”
Ahogyan Maháprabhu nem más, mint Krsna, Ő kiterjed úgy is, mint Nitjánanda Prabhu (prakása), aki Balaráma. Balaráma részleges kiterjedése Szadásiva, Mahá-Visnu avatár, akinek párja a Csaitanja-lílában Advaita Ácsárja. Sri Gadádhara és Szvarúpa Dámodara az Ő saktijai (energiái). Srivásza Thákur a „Bhakta”, aki Sri Nárada Muni a Krsna-lílában. Isá, Istenség, magát Maháprabhut jelenti. A teljes Istenfogalomnak magában kell foglalnia az uralkodó felet és az uralt felet.
Ezek bármelyikét figyelmen kívül hagyni annyi, mint figyelmen kívül hagyni magát a Legfelsőbb Urat, Sri Csaitanja Maháprabhut.
A guru-tattvának két aspekusa van: a siksá vagy oktató guru, és a diksá, vagy avató guru. Srivásza Thákura mindkettőt képviseli.
A Sri Csaitanja-csritámrta, Antja-lílá 2. fejezetének elején Srila Krsnadásza Kavirádzsa a következő imát ajánlja fel (CC Madhja 2.1):
vande ham srí-guroh
srí yita-pada-kamalam
srí-gurún vaisnaváms ca
srí rúpam ságrajátam
saha-gana-raghunáthánvitam tam sa-jívam
sádvaitam sávadhútam parijana-sahitam
srí-krsna-csaitanya-devam
srí-rádhá-krsna-pádán
saha-ganalalitá-srí-visákhánvitáms ca
Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom gurum lótuszvirág lábainak, és az összes tanítónak au odaadás útján. Hódolatomat ajánlom minden vaisnavának, Sri Rúpa Goszváminak, a társainak, Raghunátha dászának és Sri Dzsívának. Hódolatomat ajánlom Advaita Ácsárjának, Nitjánanda Avadhútának, Gadádhara Panditnak és Sri Csaitanja Maháprabhunak, Srivásza Thákurának és az összes többi bhaktájuknak. Ezután felajánlom hódolatomat Sri Rádhá és Sri Krsna lótuszvirág lábainak, Lalitának, Visákhának, és az összes többi gopinak.” CC Antja 2.1
„Ó Vaisnava Thákur, te vagy a kegy óceánja. Kérlek, záporozd rám részvétedet. Add meg nekem lótuszvirág lábaid árnyékát, és tisztítsd meg beszennyezett szívemet. Könyörögve követlek téged. Krsna a tiéd, neked van hatalmad, hogy Őt nekem add.” Saranágati
A fentemlített imák (mangalácsarana) a vaisnavákat tisztelik meg. A továbbiakban ezt írja Kavirádzsa Goszvámi:
„Mielőtt elkezdem Sri Csaitanja Maháprabhu kedvteléseinek elbeszélését, csupán azzal, hogy meditálok Sri Gurun, a vaisnavákon és az Istenségen, az áldásukat kérem. Ez a meditáció megsemmisít minden akadályt a lelki úton, és hozzásegít minden vágy teljesüléséhez.”
Nagyon gondosan meg kell jegyeznünk, hogy a vaisnavák benne vannak a teljes Istenfogalomban. Ezek az írások felsorolják a vaisnavák rendkívüli tulajdonságait, és a szolgálatuk lelki eredményeit. Többször is figyelmeztetnek a vaisnava-aparádha káros hatásaira.
A Csaitanja-csaritámra, Madhja 19.156 kijelenti:
„Ha egy bhakta elköveti a vaisnava-aparádhát, a sértése olyan, mintha egy őrült elefánt gyökerestől kiforgatná és összetaposná az odaadás kúszónövényét; ezután a növény levelei elszáradnak és élettelenek lesznek.”
Háromféle vaisnava van: kanistha (kezdő), madhjama (középső) és uttama (fejlett, ahogyan ezt a Csaitanja-csaritámrta leírja. Kavirádzsa Goszvámi azt mondja, ahhoz, hogy menedéket találjunk egy vaisnavánál, először Nitjánanda Prabhu kegyében kell részesülni:
„Az összes vaisnava, aki Vrndávanában él, elmerülten zengi Sri Krsna mindennél áldásosabb nevét. Sri Maháprabhu és Nitjánanda az életük és a lelkük. Nem ismernek mást, mint az odaadást Sri Rádhá és Krsna iránt. Én csak Nitjánanda Prabhu kegyéből kaptam menedéket a vaisnavák lótuszvirág lábainál.”
Srila Bhaktisziddhánta Szaraszvati Prabhupáda megerősíti: „A Sri Vrndávana szent dhámájában élő vaisnavák mind nagyon szerencsés lelkek. Krsna szent nevénél vettek menedéket. Sriman Maháprabhu és Nitjánanda az életük és a lelkük. Nem ismernek semmit, csak Sri Rádhá és Sri Krsna örök szolgálatát.”
Srila Bhaktivinoda Thákur, egy nitja-sziddha (az Úr örök társa), azt az utasítást adja a bhaktáknak, hogy imádkozzanak Maháprabhuhoz. Azt mondja, keressünk menedéket egy vaisnava lótuszvirág lábainak az árnyékában, ontsuk a megbánás könnyeit teljes alázattal, terjesszük elé anyagi életünk szenvedését, ami annak az eredménye, hogy elfordultunk Krsnától. A vaisnava a részvét óceánja, és átérzi mások fájdalmát. Ha ő imádkozik értünk, Krsna válaszol, és kegyesen elfogad bennünket kedvencei követőinek. Krsna kegye csak a vaisnavákon keresztül száll alá.
Van Krsna és kársna. Krsna kegye a tiszta bhaktákban testesül meg, akiket úgy ismernek, mint kársna. Egy vaisnava guru lótuszvirág lábai az Úr kegyét képviselik. Krsna a páratlan kincs Sri Guru szívének trónján. Az Úr könnyen megadhatja ezt a kincset azoknak, akik meghódoltak a bhaktáknak. Krsna kegyében csak úgy lehet részesülni, hogy egy vaisnavát szolgálunk, és menedéket veszünk lótuszvirág lábainál.
Sri Kavirádzsa Goszvámi kifejti, mennyire fontos megtisztelni a vaisnava maradékait, és példaként említi Sri Kalidászát, Ragnunátha Dásza Goszvámi nagybátyját:
„A vaisnavák ételmaradékainak elfogadása olyan hatásos, hogy Maháprabhut arra kényszerítette, részesítse kegyében Kalidászát. Ne habozz – edd meg a vaisnava maradékait, és teljesülni fog a szíved vágya.”
„A Krsnának felajánlott ételt mahá-praszádamnak nevezik. Miután egy bhakta elvette a mahá-praszádamot, az ő maradékait mahá-mahá-praszádamként dicsőítik. A tiszta bhakta lábainak pora, lábmosó vize és ételmaradéka mind rendkívül hatásos lelki dolgok. E háromnak a megtisztelése eltölt Krsna iránti extatikus szeretettel. Minden szentírás ezt mondja, újra meg újra. Kedves bhaktáim, kérlek, hallgassatok meg: higyjetek ebben a háromban, tiszteljétek meg a szolgálat hangulatában, és teljesül életetek célja – Krsna extatikus szeretete. Ez Krsna legnagyobb kegye, és Kalidásza az élő bizonyíték.”
Srila Bhaktivinoda Thákur írja:
„Mikor záporozza rám a kegyét Maháprabhu, hogy menedéket vehessek a vaisnava lótuszvirág lábainak az árnyékában? Alázatosan állok a vaisnava előtt, egy szalmaszálat veszek a fogaim közé, sírva beszélek neki szerencsétlen életemről, és felhagyok minden öncsalással. Elismerem, hogy az életem véget nem érő szenvedés, és könyörgök hozzá, hogy mindennek vessen véget. A kegyes vaisnava megkéri majd Sri Krsnát, akit megindít a vaisnava őszintesége, és záporozni fogja isteni kegyét.” (Kaljána-Kalpataru)
Srila Bhaktivinoda írja:
„Vaisnava, te a könyörület óceánja vagy. Kérlek, záporozd rám a részvétedet. Add meg nekem lótuszvirág lábaid árnyékát, és tisztítsd meg beszennyezett szívemet. Téged követlek, könyörögve – Sri Krsna a tiéd – tied a hatalom – add Őt nekem!” (Saranágati)
Narottama dásza Thákurának van egy hasonló éneke:
„Én olyan bűnös vagyok; hogyan szolgálhatnám az Urat? Nincs bennem szeretet a gurum iránt. Nem szeretem a bhaktákat, és állandóan tévedésben vagyok. Annyira elmerültem az anyagi életben, hogy elfelejtettem, ki vagyok. Maja boszorkány várakozik, hogy pányvát akasszon a nyakamba. Nincs erőm, hogy magamtól ellenálljak neki. Tehetetlen vagyok a kegyed nélkül. Tudom, hogy te senkinek a hibáit nem látod, ezért könyörgök hozzád – kérlek, ments meg.” (Prárthaná)
Narottama énekei tele vannak a vaisnavák csodálatos dicsőítésével. Minden bhakta kincsei, páratlan útmutatások, hogyan lehet fokozni az odaadást. Srila Bhaktisziddhánta Prabhupáda gyermekkora óta Narottama énekeskönyvét választotta állandó társául az odaadás útján.
Vrndávana dásza Thákura úgy tekintette magát, mint Nitjánanda Prabhu utolsó közvetlen szolgáját. Mesterművében, a Sri Csaitanja-Bhágavatában végig a bhaktákat dicsőítette. A bevetésben írja:
„Először is végtelen hódolatomat ajánlom Sri Krsna Csaitanja legkedvesebb társai, a bhakták lábainál. És azután Hozzá imádkozom, aki Navadvipban jelent meg, és ismerték úgy is, mint Visvambhara.”
Sri Vrndávana dásza alázatos hódolatát ajánlja Maháprabhu bhaktáinak, és aztán Sri Maháprabhunak. Ezt mondja: „A Legfelsőbb Úr merészen kijelentette valamennyi szentírásban, hogy „Bhaktáim imádata magasabb, mint az Én imádatom. Mivel én először a vaisnavákat dicsőítettem, biztos a könyvem sikere.” Ezt a kijelentést Krsna Uddhavának mondta a Srimad-Bhágavatamban.
Ezt az Itihásza-Szamuccsaja mondja:
„Ha valaki Isten kegyét akarja, először a bhaktáit kell szolgálni. Csak akkor teszi elégedetté az Urat; efelől nincs kétség.”
A következő verset, a Pausajana-Srutiból, Srila Mádhvácsárja idézi a Brahmá-Szutra kommentárjában:
„Imádd a bhaktáimat, szolgáld őket, hallj tőlük, és ők meg fognak védeni téged.”
A Mundaka-Upanisad kijelenti:
„Ha a felszabadulás igazi kincsét akarod, az Úr tiszta bhaktáját kell szolgálnod.”
A Govinda-Bhászja kommentárban Sri Baladeva Vidjábhúsana a Srimad Bhagavatamot idézi (SB 10.14.3):
jnáne prayásam-udapásya namanta eva
jívanti sanmukharitám bhavadíya-vártám
stháne sthitáj sruti-gatám tanú-ván-manobhir
ye práyaso ’jita jito’py asi tais tri-lokyám
Brahmá imádkozott Krsnához: „Kedves Uram, azok, akik felhagytak az elvont gondolkodással és a szobatudóskodással, elmennek, hogy halljanak Rólad a bhaktákról, és megkezdik az isteni szolgálatot a testükkel, elméjükkel és szavaikkal. Te ugyan meghódíthatatlan és ritkán elérhető vagy, ők mégis legyőznek Téged.”
A Padma Puránában mondja Siva a feleségének, Párvatinak:
„Istennő, valamennyi félisten és istennő imádatánál feljebb van a Legfelsőbb Úr Visnu imádata. De még feljebb van mindenki és minden imádata, ami Neki kedves, pl. Ganga dévi, Tulaszi dévi, a Bhágavata könyv és a bhakta Bhágavata.”
Vrndávana dásza óva int attól, hogy a vaisnavákat kívülről lássuk. Elítéli ezt a felületes szemléletet:
„Hogy megtanítsa nekünk, mennyire abszurd a bhaktákat külsőleg, a faj, szín, család vagy egyéb megfontolások szerint megítélni, a Legfelsőbb Úr úgy rendezte, hogy Haridásza Thákura a társadalom legalsó osztályában szülessen meg. Valamennyi szentírás hangsúlyozza, hogy egy tiszta bhaktát akkor is mindenkinek imádnia kell, ha a legalacsonyabb szociális körülmények között jelenik meg.”
„Egy vaisnava megjelenhet bármely családban vagy társadalmi osztályban, a szentírások parancsa az, hogy ő mégis a legemelkedettebb személy.”
Isten minden élőlény védelmezője, és nem tűri el, ha megsértik a bhaktáit, vagy tiszteletlenek velük szemben. Nagyon is törődik a kedves bhaktája javával, és semmilyen imádatot nem fogad el azoktól, aki ócsárolja őket. Az Úr annyira szereti a bhaktáit, hogy nemcsak elfogadja tőlük az ételt és az ajándékokat, hanem néha el is lopja a felajánlásaikat! De az abhakták felajánlásait visszautasítja.
Egy kedvtelésben Krsna nagyon szívesen megette az egyszerű, tört rizst, amit Vidura felesége főzött, és otthagyta Durjódhana királyi lakomáját. Az Úr nem tudott ellenállni, hogy meg ne egye a pár rizsszemet, amit Szudáma ajánlott fel. Ezt mondta neki:
„Te bráhmana, milyen csodálatos dolgokat hoztál nekem a házadból? Egy bhaktától még a kis felajánlás is nagy ünnep nekem, de az abhakta lakomája egyáltalán nem tesz elégedetté. Amit szeretettel ajánlanak fel, azt Én elfogadom szeretettel.”
Sriman Maháprabhu idéz az Itihásza-Szamuccsajából, feljegyezte Sri Krsnadásza Kavirádzsa:
„Valaki megtanulhatja az összes Védát, de ha nincs benne odaadás, hogyan lehetne a bhaktám? Ha viszont a társadalom legalsó osztályában született, de van benne odaadás, akkor nagyon kedves Nekem. Minden tiszteletet meg kell adni egy ilyen emelkedett léleknek. Mindenki fogadja el a felajánlásait, mert éppen annyira érdemes az imádatra, mint Én magam.”
Maháprabhu idézi a Hari-bhakti-sudhodaját is:
„A krsna-bhakti erős tüze hamuvá égeti egy bráhmana bűneit. Ha azonban a Védák tudósa ateista, megvetik. Bárki, akiben nincs odaadás, megszülethet egy nagy családban vagy nemzetben, alaposna ismerheti a szentírásokat, lemondásokat végezhet vagy zengheti a védikus mantrákat, de ezek a dolgok olyanok, mint a díszek egy halott testen. Csak a bolondokra gyakorol benyomást.”
Amikor Maháprabhu megölelte Haridásza Thákurát, Haridásza teljes alázattal mondta Neki:
„Kedves Uram, kérlek, ne érints meg engem. Én a legelesettebb, legalacsonyabb ember vagyok.”
Maháprabhu felelt: „Azért akarlak megérinteni, hogy megtisztítsam magamat. Te olyan tiszta vagy, mintha minden pillanatban megfürdenél az összes szent folyóban, felkeresnéd az összes szent zarándokhelyet, elvégeznél minden elképzelhető áldozatot, lemondást és adományozást. Te nagyobb vagy, mint bármely bráhmana vagy szannjászi.”
Ezután az Úr elmondta ezt a verset a Srimad-Bhágavatamból:
„Szent az, aki mindig a Te szent nevedet zengi, született bár a legrosszabb körülmények között. Megérthetjük, hogy már elvégzett minden lemondást és áldozatot, megfürdött minden szent folyóban, és elsajátította a Védákat. Ezért ő igazi árja (tiszta).”
A Padma Purána, Uttara-khanda mondja:
„Amikor egy személyt bebocsátanak Visnu családjába, úgy nevezik, vaisnava. Azt mondták, hogy valamennyi ember közül bizonyára a vaisnava a leginkább emelkedett.”
A Dváraká-Mahátmja mondja:
„Dzsanárdanának, az Istenség Legfelsőbb Személyiségének a bhaktája bizonyosan szent, akkor is, ha alacsony osztályú családban született; míg rossz vérű az, aki bár nemesi származású, előkelő családban született, de nem az Úr bhaktája.”
Határozottan elutasítják a társulást a nem-vaisnavákkal, vagy olyan bráhmanákkal, akikben nincs odaadás. A Padma Purána mondja:
„A húsevők társasága szigorúan tilos, mert életmódjuk szemben áll a szentírások szabályaival; ugyanígy kerülni kell a nem-vaisnavával való kapcsolatot is. A vaisnava viszont – aki avatást kapott, szereti az Urat és bhaktáit – képes arra, hogy megtisztítsa a három világot még akkor is, ha alacsony osztálybeli családban született.”
Vrnádavana dásza azt mondja, hogy a nem-vaisnavákkal való kapcsolat, származásukra való tekintet nélkül, öngyilkosság.
A Padma Purána szerint a vaisnava tulajdonságai a következők:
„Aki odaadással imádja az Úr Visnut, aki avatást kapott egy Visnu-mantrába, az vaisnava a lelki tanítómesterek szerint; senki más nem vaisnava. (Hari-bhakti-vilásza 1.55)
Elítélik azokat, akik csak megszülettek egy bráhmana családban, de nem vaisnavák, és akik Visnu és a vaisnavák ellenségei. Vrndávana dásza elítéli ezeket a névleges bráhmanákat, és idézi a Varáha Puránát:
„A Kali-jugában a démonok szmárta bráhmana családokban fognak megszületni, hogy zaklassák és kínozzák az Úr erényes bhaktáit. A démonok a Kali-jugát választják a születésre, hogy kínozhassák azokat a ritka személyeket, akik a Védák (sruti) útján kitartanak. Gonosz módon megkísérlik megszakítani a Legfelsőbb Úr szolgálatát.”
Ezek a bráhmana csalók megvetéssel tekintenek a rossz hátterű vaisnavákra. Gúnyolják lelki gyakorlataikat, vagy amikor látják őket, elfogadják a tiszteletet. Hiába próbálják feltárni a vaisnava hátterét és egyéb világias trivialitásokat. A Brhad-Áranjaka Sruti mondja róluk:
„Aki úgy hagyja el a világot, hogy teljesen megérti az Abszolút Igazságot, azt bráhmanaként tisztelik, de aki nem így cselekedett, az elvesztegette az életét.”
Sri Krsnadásza Kavirádzsa szerint nemcsak az Úr formáját nem szabad világinak tekinteni, de ugyanez igaz a bhaktáira is.
Ahogyan Srila Krsna-Dvaipájana Vjászadeva, a Srimad-Bhágavatam szerzője írja:
„Nincs nagyobb káromlás, mint azt gondolni, hogy Visnu teste anyagi.” És Maháprabhu mondja: „A vaisnava teste sohasem világi; világfeletti, és fel van töltve extázissal.” (CC Adi 7.155, Antja 4.191)
Az átmaszama kifejezés használata nem azt jelenti, hogy a tiszta bhakták minden tekintetben egyenlőek a Legfelsőbb Úrral. Mindig a Legfelsőbb Úr az egyetlen, aki végtelen mértékben rendelkezik a transzcendentális tulajdonságokkal. A dzsíva ezekkel csak véges mértékben rendelkezhet.
Maháprabhu mondja: „A végest és a Végtelent soha nem lehet egyenlőnek tekinteni, ahogyan egy apró szikra soha nem egyenlő a tűzzel.”
A következő verset a Bhágavat-szandarbhában és Srídhara Szváminak a Srimad-Bhágavatamhoz írt kommentárjában is megtaláljuk:
„A Legfelsőbb Úr az öröklét, tudás és boldogság megtestesülése. Számos lelki energiája közül kettő: a hládini-sakti, a gyönyört adó energia, és a szamvit, az önvaló és minden egyéb tökéletes tudása, míg a dzsvák tudatlanságban és nagy szenvedésben vannak.”
Csak akkor valósíthatjuk meg lelki azonosságunkat, csak akkor szolgálhatjuk Sri Guru, Gauranga és Krsna szent lótuszvirág lábait, ha teljes menedéket vettünk Sri Rádhikánál és szolgálóleányainak, a hládini-saktinál.
Srila Krsnadásza Kavirádzsa továb magyarázza, hogy a tiszta vaisnava teste miért aprákrta, vagy világfeletti: „A diksá (avatás) idején a bhakta testével és lelkével meghódol Krsnának. Viszonzásul Krsna elfogadja és fölemeli őt, testét és lelkét, egy, az Övével egyenlő helyzetbe. Az Úr átalakítja a vaisnava testét, és azt a transzcendentális érzelmek letéteményesévé teszi.” (CC Antja 8.092-093)
Ezután a Srimad-Bhágavatamot idézi: „Amikor az emberek elutasítják a materializmust, és irányításom alatt élik életüket, elérik a halhatatlanságot. Méltókká válnak arra, hogy Velem legyenek, és Velem osztozzanak a lelki érzelmekben (rasza) lelki azonosságukban.” (SB 11.29.34)
Srila Szaraszvati Prabhupáda írja Anubhásja kommentárjában, hogy mit jelent a meghódolás: „Bár az, aki teljesen lemondott a világról (akincsana), és aki Krsnánál vett teljes menedéket (saranágatah) külsőleg egyformának tűnhet, a bhakta, aki lemondott a világról, felajánlotta a lelkét is. Az avatás idején a bhakta felhagy az anyagi elgondolásokkal, és kezdi megérteni a szambandha-gjánát, örök kapcsolatát istennel és azokkal, akik Isten családjának a részei. Amikor a bhakta elhagyja májá menedékét, menedéket vesz Krsnánál, és krsnaizálódik. Ebben a szakaszban eloszlik a bhaktának az az illúziója, hogy ő az anyagi örömök élvezője, és új énje eggyéolvad új azonosságával, ami Krsna örök szolgája. A bhakta lelki testet kap (szaccsidánanda szvarúpa), és örökké Krsnát szolgálja saját transzcendentális formájában. A tiszta bhakta extatikus szolgálata az odaadás emelkedett szakasza, amelyet gyakran rosszul értelmeznek vagy félreértenek azok, akik nem ismerik az odaadás tudományát. Ez a fajta aparádha megfoszt a vaisnava guru menedékétől.” (Anubhásja, CC Antja 4.193)
Maháprabhu mindenkinek azt tanította, hogy a vaisnava transzcendentális teste nem olyan, mint egy közönséges, vagy akár rendkívüli személyé. Az Úr nem tekintette a társadalom számkivetettjeinek vagy beteg koldusoknak az olyan személyeket, mint Haridásza Thákura, aki egy alacsony osztálybeli családban született, vagy Vaszudeva Viprát, aki akut leprában szenvedett. Sőt megölelte őket, bebizonyítva, hogy a tiszta bhakta teste soha nem tisztátalan. A tiszta bhakta teste transzcendentális, áthatja a lelki boldogság, és kiválóan alkalmas arra, hogy Krsnát szolgálja. Ahogyan maga az Úr mondja:
mad-bhakta-pújyábhyadhiká
sarva-bhútesu man-matih
„Bhaktáim imádata az Én igazi imádatom. Sőt ez magasabb, mint Engem magamat imádni.” Kedves bhaktáim, kérem, olvassátok el, hallgassátok meg gondosan a következő isteni történeteket és útmutatásokat, imádkozzatok a Legfelsőbb Úrhoz és a bhaktákhoz – a vaisnavákhoz – hogy mindig imádhassuk és tisztelhessük őket, és ezáltal beléphessünk Krsna szívébe.