A szannjásza ásram jelentése
A következő előadás 1990. augusztus 28-án, Rádhástami napján hangzott el, Őszentsége Bhakti Gaurava Vaisnava Mahárádzsa szannjásza avatási ceremóniáján, amelyet Őszentsége Szvámi Sripada Bhakti Gaurava Naraszingha Mahárádzsa vezetett le a Nemzetközi Gaudíja Vaisnava Társaság Srí Rupanuga Bhadzsan Asramjában, Srí Vrndávana Dhámban.
Srímatí Rádhárání megjelenése kedvező napján, Sríman Dhurdarsana Prabhu szannjásza avatásakor először is hadd olvassak fel az Istenszeretet aranyló vulkánjából, amelyet az odaadó szeretet nagy őrzője, a lemondott életrend tagjai között a legkiválóbb Paramahamsza, Ő Isteni Kegyelme Om Visnupáda Srí Srímad Sríla Bhakti Raksaka Srídhar Deva Goszvámi Mahárádzsa állított össze.
Az elválás tragédiája
A szoláris számítás szerint Nimai Pandit Makara-szankranti napján ment el Katvába, hogy elfogadja a szannjászát, a lemondott életrendet – azon a kedvező napon, amelyen a Nap belép a Bak csillagképbe.
A Makara-szankranti néven ismert nap általában január havára esik. Ez az a nap, amely a Nap átlépi a meridiánt, és visszatér az északi féltekére. Nagyon kedvező időpontnak tekintik.
Visvarúpa, Srí Csaitanja Maháprabu bátyja, aki elhagyta az otthonát, hogy szannjásziként járja be Indiát, ugyancsak Makara-szankranti napján lépett be a szamádhiba; ezen a napon távozott el a világból azon a szent helyen, amelynek neve Pandrapura. Ezen a napon tért vissza Bhísma nagyapa az Istenséghez, és a híres Kumbha Mela ünnep is ekkor kezdődik. A kedvező napok közül a legjobb, és ezért ment Nimai Pandit ezen a napon Katvába, hogy elfogadja a szannjászát.
Ezt követően Srí Csaitanja Maháprabhuként ismerték. Átúszott a Gangeszen, és nedves ruhában futott Katva felé. Nem sokkal előbb csak néhány barátjának, köztük Nitjánanda Prabhunak, Gadádhara Panditnak, Mukundának és másoknak mondta meg: „Nagyon közel van az idő, amikor elfogadom a lemondás köntösét.”
Senki sem érthette meg
Indiában a családosok gyakran beszélnek így, azt mondják, „Ó Szvámidzsí, le fogok mondani, hamarosan elfogadom a szannjászát.” „Igen, igen,” nyugtázzák, amikor valaki ilyet mond, de senki sem veszi komolyan. Nekünk is van egy hittestvérünk Hawaiin, mindig azt mondogatja, „Mahárádzsa, szannjászi leszek, szannjászi leszek hamarosan” – de nem vesszük nagyon komolyan.
Nimai Pandit is azt mondta, „Igen, közeledik az idő.” Lehet, hogy egyesek komolyan vették, de ki gondolta volna lehetségesnek? Nimai Pandit csak 24 éves volt, ott volt az anyja, Sacsídeví, ott volt a szép fiatal felesége, Visnuprijá. Hogy is hagyhatná el Nimai Pandit a házát és Navadvípot az összes barátaival együtt, hogy örökre a lemondás köntösében vándoroljon? Egészen elgondolhatatlan volt, senki sem érthette meg.
Nimai Pandit ellenlábasai csak pár nappal ezelőtt kezdtek szervezkedni. Azok támadták meg, akik azt hitték, hogy az anyagi természet a legmagasabb rendű, és hogy a tudat az anyag terméke. Nimai Pandit azt gondolta, „Azért jöttem, hogy megszabadítsam az emberiség legalját, de ha sértéseket követnek el Engem, akkor nincs remény arra, hogy felemelkedjenek.” Hirtelen így szólt, „Azzal az orvossággal jöttem, amely a legnagyobb megkönnyebbülést hozza, de most úgy látom, az állapotuk gyorsan romlik, a betegségük gyógyíthatatlannak látszik. A végzetük felé haladnak. A betegek szervezkednek, hogy megsértsenek Engem. Úgy látják, családos ember vagyok – az unokatestvérük. Maguk közül valónak hisznek. A legjobb orvosságot hoztam el ennek a mostani, nagyon megromlott kornak, de most kiderült, hogy összeesküdtek Ellenem. El fognak kárhozni. Legalább annyit meg kell mutatnom, hogy nem vagyok közülük való.” Azt gondolta, „Itt fogom hagyni a családos életet, elfogadom a szannjászát, faluról falura, városról városra vándorlok, és hirdetem Krsna szent nevét.” Így döntött, és pár napon belül el is ment, hogy elfogadja a szannjászát Katvában, Kesava Bharati Mahárádzsától.
Néha a Tridandi Szannjászik Katvába mennek, hogy inspirációt kapjanak a Krsna-tudat hirdetéséhez, és hogy Maháprabhu nyomdokait kövessék. De Navadvíp lakói számára ez nem is olyan jó hely. Katvában nagy tragédia játszódott le. Ez az a hely, ahol örökre elvesztették Nimai Panditjukat.
Nem boldog az a nap sem, amelyen Navadvíp lakói megünneplik Maháprabhu szannjász-avatásának évfordulóját; inkább búslakodnak. Maháprabhu sok navadvípi bhaktája, például azok, akik Sríla Srídhar Mahárádzsa asramjában élnek, Makara-szankranti előtt több napon át mindenféle finom ételtől tartózkodnak. Ebben az időszakban csak nagyon egyszerű főtt rizs és dahl praszádamot esznek. Az elválás nagy tragédiáját hozza meg ez a nap, hogyan is gondolhatnának erre boldogan? Nagy tragédia közeledik!
Az utolsó éjszaka
A szannjász-avatása előtt napon délutántól estig hívás nélkül is összegyűltek a bhakták Nimai Pandit otthonában. Bengálban minden évben ezen a napon ünnepelték meg a Laksmí-púdzsát, a szerencse istennőjének imádatát. Ilyenkor különleges süteményeket készítenek és osztogatnak. Nimai tudta, hogy másnap korán reggel elhagyja Navadvípot, szannjászi lesz, ezért úgy vonzotta oda a követőit, hogy este csak minden vezető bhaktája felkeresse.
Virágfüzérekkel érkeztek, és még sok mindent felajánlottak az Úrnak. Nimai elfogadta a füzéreket, és mindegyiket annak a bhaktának a nyakába akasztotta, aki hozta. Csak a négy legbizalmasabb társa tudta, hogy távozóban van; a többiek nem is sejtették, hogy ez lesz az utolsó éjszakája Navadvípban. Saját kezével tette a füzéreket bhaktái nyakába, és kérte őket, „Mindig énekeljétek Krsna nevét. Semmilyen körülmények között ne hagyjátok abba ezt a krsna-námát. És semmi mást ne csináljatok. Amikor dolgoztok, esztek, alusztok vagy ébren vagytok, nappal vagy éjjel, bármit is tesztek, állandóan Krsna nevét ismételjétek. Mindig Krsnáról beszéljetek, szó se legyen semmi másról. Ha igazán vonzódtok Hozzám, ha szerettek Engem, akkor ne tegyetek semmit Krsna nevének éneklése nélkül.
Éljetek Krsna-tudatban. Mindannyian Krsnától származunk. Ő a mi apánk, Tőle jöttünk. Biztos, hogy születésről születésre megbűnhődik az a fiú, akiben nincs hála az apja iránt. Mindig az Úr neveit énekeljétek:
Hare Krsna Hare Krsna Krsna Krsna Hare Hare
Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare
Nincs szükség semmi más vallásos elvre. Énekeljétek a Hare Krsnát! Ez nem közönséges mantra, hanem a mahá-mantra, a világ összes ismert mantrái között a legnagyobb. Mindig csak ezt ismételjétek. Más utasítást nem kell követni.
Emlékezzetek az Úrra, az otthonotokra. Ez itt idegen ország; nincs itt semmi, amire törekedhetnétek. Mindig azzal próbálkozzatok, hogy visszajussatok az Istenséghez.” Így beszélt az Úr, és valamennyi bhaktája ösztönösen eljött, mert ez volt Nimai Pandit utolsó éjszakája Navadvípban.
Ezen az éjszakán eljött egy Srídhar Kholavecsa nevű bhakta. Korábban a banán fájával és gyümölcsével kereskedett. Érett és zöld gyümölcsöt árult, meg a nagy leveleket, amelyeket tányérok helyett használtak. Néha Nimai kevesebbet fizetett neki a gyümölcsökért, mint amennyit azok értek, néha egyszerűen elvette tőle a legjobb gyümölcsöket. Srídhar késő este érkezett, és felajánlott neki egy egészen különleges tököt. És Nimai azt gondolta, „Szinte az egész életemet azzal töltöttem, hogy mindenfélét elszedtem tőle, és most sem tudok ellenállni,, hogy ezen az utolsó éjszakán elhozta ezt a csodálatos tököt.” Megkérte Sacsídevít, „anyám, Srídhar Nekem adta ezt a tököt. Kérlek, gondolkozz rajta, hogyan lehet elkészíteni.” Lefekvéskor valaki odavitt Neki egy kis tejet. „Anyám,” mondta Nimai, „kérlek, készíts egy kis édesrizst ebből a tejből és ebből a tökből.” Sacsídeví el is készítette a tökös édesrizst: tejjel, rizzsel és cukorral főtt tököt.
Mondják, hogy amikor Nimai Pandit gyerek volt, néha ellopta azokat a gyümölcsöket és zöldségeket, amelyeket Srídhar Kholavecsa termesztett a kertjében és a piacon árult. Nimai Pandit és barátai néha akkor lopkodták el a gyümölcsöket Srídhartól, amikor a piacon volt, aztán elszaladtak fizetés nélkül. Srídhar nagyon szegény volt, de Nimai mégis ellopta a gyümölcseit.
Nimai és a barátai éjszaka lopakodtak be Srídhar kertjébe, egy takaró fedezékébe. Kívülről úgy látszott, mintha valami nagy állat lenne a kertben, bivaly vagy medve. Ennek láttán Srídhar és a többiek be sem mertek menni a kertbe, hogy elűzzék a vadállatot. Pedig ott csak Nimai és a barátai jártak. A takaró alatt megették a gyümölcsöket és a zöldségeket.
Nimai Pandit állandóan ezt csinálta Srídharral, és aztán, az utolsó navadvípi éjszakáján Srídhar eljött, és megajándékozta az Urat egy nagyon szép tökkel.
Nimai késő éjjel, körülbelül hajnali háromkor ment el. Visnuprijá még az ágyában aludt. Anyja, Sacsídeví érezte, mi fog történni, és egész éjjel az ajtót őrizve virrasztott. Nimai elment. Anyja meg sem tudott szólalni, egészen megnémult.
Nem sokkal hajnali három után Nimai átúszott a Gangeszen, és nedves ruhában egyenesen Katvába ment, 25 mérföld távolságra. Kilenc vagy tíz órakor ért oda, és odament Kesava Bharatihoz, hogy megkapja a szannjászát.
Kora reggel jöttek a bhakták, hogy lássák Nimait, Sacsídeví pedig ott ült az ajtónál, mint egy szobor. Az ajtó nyitva volt, minden üres. „Mi történt, Sacsídeví?” kérdezték. „Ó bhakták, már nagyon vártalak benneteket, – felelte. – Vegyétek birtokba a házat. Nekem máshová kell mennem. Nem léphetek be ebbe a házba többé. Ti az Ő bhaktái vagytok; ti vagytok az igazi örökösök. Vegyétek birtokba.” Mindenki körülötte tolongott és vigasztalta. „El akarsz menni? Mi lesz azzal a fiatal feleséggel, akit itt hagyott? A lány csak 14 éves. Ki fogja megvédeni? Nem utasíthatod el a rád háruló felelősséget. A te vállaidon nyugszik.” Így aztán valahogy megvigasztalták, megpróbáltak egy kis reményt adni neki.
Katva
Hirtelen a bhakták meghallották, hogy Nimai Pandit, Srí Gauránga eltávozott Navadvípból. Megtudták, hogy Katvába ment, Kesava Bharati asramjába, szannjászi lett, és a navadvípiaknak örökre búcsút mondott.
Sötét árnyék borult rájuk. Sokan sírni és zokogni kezdtek. Sokan Katvába rohantak. Nimai Pandit páratlan tudós volt, nagyon szép arcú, magas, derék és jóakaratú. Máris megbolondította az embereket Krsna szent nevével. Dzsagait és Madhait, a két nagy bűnöst kimentette gonosz életükből. Megnyerte a mohamedán uralkodót, a Kazit, aki eltörte a mrdanga dobot. Mint híres pandit, nagyon sok tudóst legyőzött, akik azért jöttek, hogy meghódítsák az oktatási kultúrájáról, különösen a logikáról nagyon híres Navadvípot.
Akkoriban Navadvípban magas fokon állt a logika (njája), az anyagi energia imádata (tantra) és a hivatalos hinduizmus (szmrti). Ez a város nagyon híres volt a tudósairól. Ha a panditok nem tudták legyőzni Navadvíp tudósait, nem válhattak híresekké. Kesava Kasmiri még a távoli Kasmirból is idejött, hogy pandit-bizonyítványt kapjon. És Nimai Pandit legyőzte. Kesava Kasmiri olyan nagy pandit volt, hogy azt híresztelték, nem más, mint Szaraszvatínak, a tanultság istennőjének a legkedvesebb gyermeke. Senki nem állhatott meg előtte. Nimai Pandit mégis legyőzte.
De Nimai Pandit örökre otthagyta Navadvípot és szannjászi lett, mert Navadvíp népe nem értékelte Őt.
Itt azt olvassuk, hogy Navadvíp lakói nem értékelték az Urat. Ez nem az Úr bhaktáira, hanem a többiekre, az emberek nem-bhakta osztályára vonatkozik. A navadvípi bhakták nagyon is értékelték az Urat, de az Ő szankírtan-mozgalmát mégis sokan elkerülték.
Az Úr megérkezett Katvába, ahol egy szannjászi, Kesava Bharati élt a Gangesz partján. Nimai odament hozzá, és szannjászát kért tőle. Kesava Bharati hirtelen észrevette, hogy az asramja megtelt ragyogással. Először úgy tűnt, mintha a Nap kelt volna fel előtte; aztán láttam, hogy egy fénylő alak közeledik. Felkelt az ülőhelyéről, hogy jobban lásson, és elcsodálkozott. „Mi ez?” kérdezte magában.
Aztán rájött, hogy a nagy bhakta-tudós, Nimai Pandit jött el. Odalépett elé, és így szólt, „Szannjász-avatást kérek tőled.” De Kesava Bharati nem fogadhatta el Nimai ajánlatát. „Elbűvöl a szépséged és a személyiséged,” mondta. „De te még olyan fiatal vagy, csak 24 éves. Mi lesz az anyáddal, a feleségeddel, a rokonaiddal? Meg sem kísérelhetem, hogy átadjam Neked a lemondás köntösét anélkül, hogy nem tanácskozom velük.”
Időközben, mivel Makara-szankranti volt, híres ünnepnap, nagyon sokan eljöttek, hogy megfürödjenek a szent Gangeszben. Összegyűltek, és a hír futótűzként terjedt: „Idejött a navadvípi Nimai Pandit, hogy elfogadja a szannjászát.” Az emberek mindenfelől odasereglettek, már hatalmas tömeg gyűlt össze.
Mindannyian ellenezték Maháprabhu szannjászáját. Egyesek hangosan tiltakoztak: „Te, Kesava Bharati! Nem fogjuk megengedni, hogy szannjászát adj ennek a fiatalembernek. Neki családja van, anyja és felesége. Nem engedjük meg. Ha szannjászát adsz ennek az elbűvölő, fiatal, szép fiúnak, azonnal leromboljuk az asramodat. Szó sem lehet róla!”
Nem történhet meg!
Furcsa dolog, Indiában ugyan mindenki tiszteli a szannjászit, mégis ha véletlenül a családban vagy a faluban valaki szannjászi akar lenni, mindenki ellenezni fogja. Ha egy szannjászi érkezik a faluba vagy a házba, azt mondják, „Ó Mahárádzsa, kérlek, gyere, kérlek, gyere, fogyaszd el a praszádamot, pranám, pranám!” De ha egy családtag mondja, „Igen, szannjászi akarok lenni,” akkor „NEM! NEM! Nem fogjuk megengedni, hogy ilyen szörnyű dolgot tégy!”
Navadvípból is sokan eljöttek, hogy tiltakozzanak Nimai Pandit szannjászája ellen. Helyénvaló volt a tiltakozásuk. Nimai nagyon fiatal volt, és a szannjászát általában a társadalom idősebb tagjainak szánják, nem a még gyermekeknek. Nimainak még egy özvegy anyát és egy fiatal feleséget is el kellett látnia. Hogyan hagyhatja ott őket, hogyan mondhat le? A bhaktái sem bírták elviselni az elválás gondolatát. Hogy is viselhetnék el, ha meglátják az ő szép Nimaijukat borotvált fejjel, ékszerek nélkül, a lemondottak vörös köntösébe öltözötten? Hogyan viselhették volna el az ilyesmit? Éppen ezért mindenki tiltakozott.
De Nimai Pandit tovább erősködött, hogy megkapja a szannjászt. Kesava Bharati végül megkérdezte, „Úgy, Te vagy az a Nimai Pandit, akiről olyan sokat hallottunk? Navadvípot, a tudományok e híres városát már sok nagy tudós meg akarta hódítani, és Te mindannyiukat legyőzted. Te vagy ez a Nimai Pandit?” „Igen,” mondta Nimai. „Megadhatom neked a szannjászt,” mondta Neki Kesava Bharati, „de engedélyt kell kapnod az anyádtól – különben nem teszem, nem tehetem meg.” Nimai rögtön Navadvíp felé kezdett futni, hogy engedélyt kérjen, de Kesava Bharati azt gondolta, „A személyisége olyan nagy erőt sugároz, bármire képes.”
Nimait visszahívták. Kesava Bharati így szólt Hozzá, „Te olyan rendkívüli személyiség vagy, hogy mindent megtehetsz. Odamész, elbűvölöd a rokonaidat, megszerzed az engedélyt, és visszatérsz. Számodra semmi sem lehetetlen.”
Az emberek nagyon megharagudtak, és azt mondták Kesava Bharatinak, „Szvámidzsí, nem fogjuk megengedni, hogy szannjászát adj ennek a fiatal fiúnak. Ez leheteten! Ha megteszed, akkor leromboljuk az asramodat.” Srí Csaitanja Maháprabhu kírtanba kezdett, a Hare Krsnát énekelte, és táncolt, mint egy őrült. A haragvó csőcselék egyre nagyobb lett, és néha zavart keltett. Az egész nap elment döntés nélkül. Szankírtannal telt az éjszaka. És a következő napon teljesült Nimai akarata, bár még mindig volt valami ellenállás.
Egymás után megérkeztek Nitjánanda Prabhu, Nimai anyai nagybátyja Csandrasejhara, Mukunda Datta és Dzsagadánanda Pandit. A szannjásza-avatás déluztán kezdődött. Csandrasekhara ácsárját kérték fel, hogy végezze el a ceremóniát Nimai Pandit nevében, aki énekelni és táncolni kezdett, és mindenkit lenyűgözött.
laksa-locsanasru-varsa-harsa-kesa-kartanam
koti-kantha-krsna-kírtanadhja-danda dharanam
njászi-vesa-szarva-desa-ha-hutasza-kartaram
prema-dháma-devam eva naumi gaura-szundaram
„Gyönyörűségét lelte abban, hogy a szépséges haját leborotválták, miközben milliók szemeiből záporoztak a könnyek. Milliónyi hang énekelte Krsna dicsőségét, amikor Srí Krsna Csaitanja elfogadta a lemondás botját. Ettől fogva akárhova ment, akárki pillantotta meg Őt egy szannjászi köntösében, nagy szomorúságában sírva fakadt. E szépséges Aranyszínű Isten, az isteni szeretet adományozója dicsőségét éneklem.”
A borbély
Katva volt a színhely. Srí Csaitanja Maháprabu 474 évvel ezelőtt fogadta el a szannjászát. Fiatal volt és nagyon szép, magas termetű. Csak 24 éves volt, pompás, göndör hajjal. Felkértek egy borbélyt, hogy borotválja meg Őt. A borbély el is indult, de aztán visszahúzódott. Nem merte megérinteni Nimai testét. Sírva fakadt, „Hogyan vághatnám le ezt a gyönyörű hajat erről a gyönyörű fejről?”
Mások is hangosan zokogtak, „Milyen szörnyű dolog történik itt! Ki találta ki ezt a szannjászát? Ki olyan keményszívű, hogy megteremtette ezt a szannjásza-asramot, amelyben mindenről le kell mondani, ami közeli és kedves, házról házra, koldulva kell járni, hagyni, hogy a barátok és rokonok tehetetlenül sírjanak? Miért teremtette meg ezt a Legfelsőbb? Logikus ez? Boldogság ez? Nagyon is kegyetlen.”
Nimai Pandit mosolygott. Miután a borbélyt ismételten felszólították, valahogy rákényszerült arra, hogy leborotválja Nimai fejét. Először még a haját sem merte megérinteni, azt mondta, „Nem nyúlhatok Hozzá.” Végül mégis el kellett végeznie ezt a szolgálatét, leborotválta a 24 éves lángeszű fiú gyönyörű fejéről a gyönyörű, göndör hajat. Ollóval látott neki. Egyesek nem is tudták végignézni. Egyesek egészen beleőrültek. Aztán mégis megtörtént, a síró, jajveszékelő, zokogó és fenyegető csőcselék közepette.
Nimai Pandit nem volt magánál. Még csak félig borotválták meg, amikor felpattant, kírtanázni kezdett, és extatikus örömében táncolt. Miután megborotválták, a borbély megígérte, „Soha többé nem borotválok meg senkit ezzel a kézzel! Inkább koldulásból élek. Ez az utolsó szolgálatom, mint borbély.” Később abból élt, hogy édességeket készített.
Nimai könyörgései lassan lecsillapították a csőcseléket, és valamivel déli 12 óra előtt bekövetkezett az elkerülhetetlen: végbement a szannjásza-avatás. Csandrasekhara Ácsárja, Nimai Pandit anyai nagybátyja irányította a szertartásokat a szannjásza-ceremónia során. A mantra átadásakor Nimai Pandit megkérdezte Kesava Bharatit, „Ez az a mantra, amelyet nekem fogsz adni? Hallottam álmomban.” Belesuttogta a mantrát a guruja fülébe, aki elfogadta, mondván, „Igen, ez az a mantra, amelyet Neked adok.” Ezután átadta a mantrát.
Maháprabhu szannjásza mantrája
Mi történt itt? Kesava Bharati szannjászi volt, Srípad Sankarácsárja tanítványi láncában. Bharati az egyik a tíz legfontosabb név közül, amelyeket Sankarácsárja szannjászijainak adnak. Megkapják a szannjásza mantrájukat is: „tattvamaszi”. Ez az a mantra, amelyet minden szannjászi elfogad Sankarácsárja tanítványi láncában.
Maháprabhu tudta, hogy Kesava Bharati ezt a mantrát adná neki, de neki ez nem tetszett. Tattvamaszi azt jelenti, „én az vagyok”. Sankarácsárja szannjászijai azt gondolják, hogy ők egyek a legfelsőbb brahmannal. Szeretik azt gondolni, hogy ők Krsna is.
Ez a gondolat elfogadhatatlan volt Maháprabhu számára. A legnagyobb istenkáromlás az, ha egyenlőnek gondoljuk magunkat Krsnával. Hogyan fogadhatta volna el ezt? Ezután Maháprabhu odament Murári Guptához, és így szólt, „Zavart az elmém. Azt álmodtam, hogy Kesava Bharati átadta nekem a tattvamaszi mantrát. Tudom, hogy ez mit jelent, és ezzel nem élhetek együtt. Így aztán nagyon zavart az elmém!”
Ekkor Murári Gupta elmondta Maháprabhunak, hogy ezt a mantrát mésféleképpen is lehet érteni. „ ’tattvam’ szót a ’szaszthitat purusa szamasza’ szerint is érthetjük, ami azt jelenti, ’Te az Övé vagy’”, mondta Murári Gupta. Maháprabhu így szólt, „Ez nagyon jó. Ez már tetszik, ’Én az Övé vagyok’”.
Maháprabhu Srí Csaitanja, Rádhá krsna nahe anja azt jelenti, hogy Maháprabhu nem különbözik Rádhá-Krsnától. Ő nem más, mint Krsna, Rádhárání hangulatában. Srímatí Rádhárání mindig így érez, „Én az Övé vagyok, Krsnáé vagyok, és Krsna az enyém.” Maháprabhu nagyon elégedett volt ezzel a felfogással.
Ezután Maháprabhu odahívta Kesava Bharatit, és elmondta neki az álmát. „Azt álmodtam, hogy adtál Nekem egy mantrát. Megmondanám, hogy ez-e az a mantra?” „Miféle mantra,” kérdezte Kesava Bharati, és odatartotta a fülét Maháprabhuhoz, aki kimondta a mantrát.
Mondják, hogy amikor Maháprabhu belesuttogta Kesava Bharati fülébe a mantrát, ezzel a vaisnava felfogással, azonnal meg is adta neki a fölavatást, és Kesava Bharati azonnal vaisnava lett.
A mantra, amelyet Maháprabhu ezzel a vaisnava felfogással ejtett ki, olyan nagy erejű volt, hogy Kesava Bharati azonnal vaisnava lett. „Igen, igen,” mondta, „ez az a mantra, amit Neked adok,” és Maháprabhu ezt a mantrát kapta.
Azt is mondják, hogy Kesava Bharati nem más, mint Akrúra a Krsna-lílában. Ugyanaz az Akrúra, aki elment Vrndávanába, hogy Krsnát Mathurába vigye, és akivel annyira ellenkeztek a gópík, most úgy jött el, mint Kesava Bharati, hogy szannjászát adjon Nimai Panditnak, és elvigye őt Navadvípból. Párhuzamos kedvtelések ezek, a Krsna-lílá és a Gour-lílá. Tiltakozás volt, de mit lehetett tenni? Nimai akarata mindenkiénél erősebb.
Krsna Csaitanja
És ez a szannjászi még a nevét sem kapta közönséges módon. Nagyon különös név jutott Kesava Bharati eszébe: „Krsna Csaitanja”. Nimai Pandit semmi olyan nevet nem kapott, amit általában a szannjásziknak adnak; hanem a Krsna Csaitanja nevet kapta. Alig hallották meg az emberek ezt a nevet, kiabálni kezdtek, „Srí Krsna Csaitanja Maháprabhu kí dzsája!” „Minden dicsőséget Srí Krsna Csaitanjának!”
Srinivásza Ácsárja apja Nimai Pandit osztálytársa és barátja volt. Éppen az apósa házába tartott, amikor meghallotta, hogy Nimai Pandit szannjász-avatást kért. Odasietett, mindent látott, és elnémult – kétségbeesett, szinte eszét vesztette. Ettől fogva semmi más szó nem hagyta el az ajkát, csak ez: „Csaitanja”. Miután meghallotta ezt a nevet, „Krsna Csaitanja+, bármit mondhattak neki, ő csak annyit mondott, „Csaitanja!” Megbolondult. Ezután úgy hívták, Csaitanja dásza. A korábbi neve feledésbe merült, mindenki csak Csaitanja dászának szólította. Nem bírt megmaradni azon a helyen, ahol Nimai Pandit szannjászi lett.
Srí Csaitanja Maháprabhu az új vörös köntösében megölelte a guruját, és mindketten táncolni kezdtek, Krsna nevét énekelve. Egy idő után Kesava Bharati megmagyarázta, mit jelent ez a név. „Srí Krsna Csaitanja azt jelenti, hogy az egész világban életre kelted a Krsna-tudatot. Azért szálltál alá, hogy minden embert Krsna-tudatossá tégy. Ezért nem is lehet Számodra alkalmasabb név, mint ez, Srí Krsna Csaitanja.”
Maháprabhu nagyon vidám volt, és azt gondolta, „Milyen sok lelket meg fogok szabadítani az örök szenvedéstől és nyomorúságtól. Megígértem, hogy az egész világot kiszabadítom a szenvedés óceánjából, elviszem a nektári világba, és most magamra vállalom ezt a feladatot.” Vidám volt, de körülötte mindenki a kétségbeesés és a bánat óceánjába süllyedt.
Egyes tudósok azt állítják, hogy Csaitanja Maháprabhu a szannjászt Kesava Bharatitól kapta, aki májávádí volt és imperszonalista. Lehet, hogy Kesava Bharati ilyennek látszott, de látjuk, hogy azonnal bhakta lett, amit kapcsolatba került Maháprabhuval. Egyébként gondolhatjuk azt is, hogy tulajdonképpen bhakta volt, egy imperszonalista köntösében jött el, hogy segítse Maháprabhu prédikálását, elvégezze a szannjász-avatás társadalmi formaságát. Akkoriban a májávádí szannjászik egész Indiában nagyobb elismerésnek örvendtek, mint a vaisnava szannjászik, és Kesava Bharati már régóta ebben a helyzetben volt. Maháprabhu a saját céljaira fogadta el tőle a szannjászi-köntöst, ami a prédikálási munkájában nagy segytség volt. Mindezeket a dolgokat különféleképpen lehet magyarázni. Minden esetre, miután Maháprabhu szannjászi lett, Kesava Bharati énekelni és táncolni kezdett Vele. Csatlakozott a szankírtanhoz, és azonnal áttért.
Így zajlott le Nimai Pandit szannjászája. Mit jelent ez? Felesleges, kiegészítő, vagy szükséges része a lelki fejlődésnek? Kívánatos? Mi a szannjásza jelentése?
Szannjásza vers
Most elolvassuk a Madhja-lílá 3. fejezetéből a 6. verset, a híres szannjásza-verset, amelyet Maháprabhu mondott el, a világtanító, Ő Isteni Kegyelm e Om Visnupáda Srí Srímad Sríla A. C. Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda magyarázatával együtt.
etám sza ászthája parátma-nisthám
adhjászitám púrvatamair mahadbhih
aham tarisjámi duranta-páram
tamo mukundánghri-nisevajaiva
„Eg Avanti-desából származó bráhmana így szólt: „Krsna lótuszlábának szolgálatában szilárdan megállapodván át fogom szelni a tudatlanság áthatolhatatlan óceánját. Az előző ácsárják, akik rendületlen odaadással szolgálták az Urat, Paramátmát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, jóváhagyták ezt a folyamatot.”
Magyarázat
E verssel kapcsolatban – amely idézet a Srímad-Bhágavatamból (11.23.57) – Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura elmondja, hogy az odaadó szolgálat végzéséhez szükséges hatvannégy dolog közül a szannjásza szimbolikus jeleinek elfogadása szabályozó elv. Ha valaki a szannjásza rendbe lép, akkor legfontosabb feladata az, hogy életét teljesen Mukunda, Krsna szolgálatának szentelje. Ha elméjét és testét nem szenteli tökéletesen az Úr szolgálatának, akkor valójában nem lett szannjászi. Ez nem pusztán ruhacsere kérdése. A B hagavad-gítá (6.1) szintén azt mondja, anásritah karmaphalam kárjam karma karoti jah! Sza szannjászi csa jógi csa: aki odaadóan dolgozik Krsna elégedettségéért, az szannjászi. Nem a ruha, hanem a Krsna iránti szolgálatkészség jelenti a szannjászát.
A parátma-nisthá szó azt jelenti, hogy valaki az Úr Krsna bhaktája. Parátmá, a Legfelsőbb Személy nem más, mint Krsna. Ísvarah paramah krsnah szacs-csid-ánanda-vigrahah. Azok, akik szolgálatukon keresztül teljesen átadják magukat Krsna lótuszlábának, valóban szannjászik. A formaság kedvéért az ilyen bhakták felöltik a szannjásza ruhát, ahogyan az előző ácsárják tették, és a három dandát is magukhoz veszik. Visnu Szvámi később úgy vélte, hogy a tri-dandi öltözetének elfogadása parátma-nisthá, ezért az őszinte bhakták a három meglévő dandához hozzátesznek még egyet, a dzsíva-dandát. A vaisnava szannjászikat tridandi-szannjásziknak nevezik. A májávádí szannjásziknak csak egy dandájuk van, mert nem értik meg a tri-danda célját.”
Szannjásza danda
Most éppen egy tri-dandát tartok a kezemben, amelyet a vaisnava a szannjásza-avatáskor kap meg. Tri szanszkritul azt jelenti, három, danda pedig botot jelent. Amikor három botot összekötözünk, akkor van egy tri-dandánk. A vershez írt magyarázat azt mondja, Visnu Szvmi a már meglevő három dandát kiegészítette még eggyel, ezért összesen négy danda van a tri-danda botban.
Az első három danda a kayo, manasz és vákja, vagyis test, elme és szavak. Egy szannjászinak mindhármat teljes mértékben fel kell ajánlania az Úr szolgálatában. Bármit tegyen is a testével, azzal Krsnát kell szolgálnia. Ugyanígy az Úr szolgálatának kell szentelnie mindent, amit gondol vagy kimond.
Visnu Szvámi azt gondolta, „parátma-nistha”, ki kell ezt egészíteni még egy dandával, ami azt jelenti, hogy a lélek meghódol az Úr lótuszvirág lábainál. Ezért most négy danda alkotja a tri-dandi szannjászi botját.
Később a Siva Szvámi szampradája közösségében sokan felhagytak az Úr atma-nisthájával (odaadó szolgálatával), és Sankarácsárja útját követték. A 108 név elfogadása helyett a Siva Szvámi szampradája tagjai Sankarácsárja útján járnak, és a szannjásza tíz nevét fogadják el. Bár Srí Csaitanja Maháprabhu elfogadta a szannjásza meglevő rendjét (vagyis az ekadandát), mégis elmondott egy verset a Srímad-Bhágavatamból a tridanda-szannjászáról, amelyet az avantipurai bráhmana fogadott el. Ezzel közvetve kijelentette, hogy azon az ekadandán, az egy boton belül ott van a négy danda, mint egység. Srí Csaitanja Maháprabhu nem fogadja el az eka-danda-szannjászát parátma-nistha (az Úr Krsnának végzett odaadó szolgálat) nélkül.
A pontos szabályozó elvek szerint a tri-dandát ki kell egészíteni a dzsíva-dandával. Ez a négy, egybekötözött danda az Úrnak végzett vegyítetlen odaadó szolgálatot szimbolizálja. Mivel a Májáváda iskola eka-dandi-szannjászijai nem szolgálják Krsnát, megpróbálnak beleolvadni a Brahman ragyogásba, amely határ-helyzetben van az anyagi és a lelki létezés között. Ezt a személytelen helyzetet fogadják el felszabadulásként. A Májávádí szannjászik nem tudják, hogy Srí Csaitanja Maháprabhu tri-dandi volt, eka-dandi-szannjásziként gondolnak rá. Ennek az az oka, hogy vivartában vannak, megzavarodottak. A Srímad-Bhágavatamban nincs olyan dolog, hogy eka-dandi-szannjászi: sőt a tri-dandi-szannjászit úgy fogadják el, mint a szannjásza rend szimbolikus képviseletét. Azzal, hogy ezt a verset idézte a Srímad-Bhágavatamból, Srí Csaitanja Maháprabhu az ott ajánlott szannjásza-rendet fogadta el. A Májávádi szannjászik beleszerettek az Úr külső energiájába, és nem érthetik meg Srí Csaitanja Maháprabhu elméjét.
Három az egyben
A Csaitanja-csaritámrta megemlíti, hogy Maháprabhu eka-dandát kapott Kesava Bharatitól a szannjász-avatáskor. Miután egy ideig az erdőben és a folyóparton barangolt, az istenszeretet extatikus transzába esett. Miközben ebben az extatikus állapotban volt, az Úr Nitjánanda prabhu úgy döntött, hogy Maháprabhu eka-dandáját három darabra töri és bedobja a folyóba. Nitjánanda Prabhu azért törte el Maháprabhu eka-dandáját, hogy megmutassa, az eka-dandában három danda van, és hogy Maháprabhu vaisnava, nem pedig imperszonalista májávádí.
Nitjánanda Prabhunak nem tetszett az a gondolat, hogy Maháprabhu éppen olyan dandát viseljen, mint egy közönséges szannjászi. Végül is Maháprabhu az Istenség Legfelsőbb Személyisége, nem köteles követni a szabályozó elveket, bár az elesett és feltételekhez között lelkek érdekében megteheti.
Amikor Maháprabhu magához tért extatikus transzából, megkérdezte, hol van a dandája. Nitjánanda Prabhu azt mondta neki, hogy a danda akkor tört el, amikor az Úr extatikus transzban összeesett, és hogy Ő Maga dobta a folyóba. Ennek hallatán Maháprabhu látszólag megharagudott Nitjánanda Prabhura, de magában nagyon elégedett volt.
Srí Csaitanja Maháprabhu összes bhaktája, akik az Ő nyomdokait követik, a mai napig elfogadják a szannjásza életrendet, megtartják a szent zsinórt, és egy hajfürtöt nem borotválnak le. A Májávády iskola eka-dandi-szannjászijai eldobják a szent zsinórt, és hajfürtöt sem tartanak meg. Ezért aztán nem is értik meg a tridanda-szannjásza jelentését, nincs bennük semmi hajlandóság, hogy Mukunda szolgálatának szenteljék az életüket. Csak azért akarnak eggyé válni a Brahmannal, mert megundorodtak az anyagi létezéstől. Azok az ácsárják, akik a daiva-varnásramát (a csatur-varnjam társadalmi rendjét, amelyet a Bhagavad-gítá említ) javasolják, nem fogadják el az aszura-varnásramát, amely azt tartja, hogy a varna társadalmi rendjét a születés mutatja meg.
Srí Csaitanja Maháprabhu legbizalmasabb bhaktája, Gadádhara Pandit a tridanda-szannjászát fogadta el, és Mádhava Upádhjáját is úgy fogadta el, mint tridandi-szannjászi tanítványát. Mondják, hogy ezzel a Madhvácsárjával kezdődött az a szampradája, amelyet Nyugat-Indiában Vallabhácsárja-szampradájaként ismernek. Sríla Gopála Bhatta bosze, aki a Gaudíja-Vaisnava-szampradájában szmrti-ácsárjának számít, Tridandipada Prabodhananda Szaraszvatítól fogadta el a tridanda-szannjásza életrendet. Bár a Gaudyja Vaisnava irodalom a tridanda-szannjásza elfogadását közvetlenül nem említi, Sríla Rúpa Goszvámi Upadesámrtájának első verse azt javasolja, hogy a tridanda-szannjásza életrendet a hat erő feletti uralommal kell elfogadni:
vácso vegam manaszah krodha vegam
dzsihvá-vegam udaropasztha-vegametáh vegán jo visaheta dhírah
szarvám apímám prthivím sza sisját
„Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.” Srí Csaitanja Maháprabhu követői soha nem fogadták el a szannjásza Májáváda életrendjét, és ezért nem lehet kárhoztatni őket. Srí Csaitanja Maháprabhu Srídhar Szvámit fogadta el, aki tridandi-szannjászi volt, de a Májávádi szannjászik nem értik meg Srídhar Szvámit, és néha azt gondolják, hogy ő a Májáváda eka-danda-szannjásza közösséghez tartozott. A valóságban ez nem így volt.
Maháprabhu vaisnava szannjászijai minden nap eléneklik ezt a verset, etam sza aszthája parátma-nistham. Maháprabhu követői úgy fogadták el ezt a verset, mint amely a tridandi szannjásza szellemét hordozza.
A szannjásza célja
Mi ez a szannjásza? Mit jelent? Mi a célja? Itt azt hallottuk, hogy Maháprabhu szannjászájának más célja van, mint a Májáváda szannjászának. A Májáváda célja, hogy az beleolvadás vagy móksa felé nyomuljon, eggyé váljon a Legfelsőbb Brahmannal; megszüntesse, megsemmisítse az egyéni dzsívát. Maháprabhu szannjászájája különbözik ettől; ez felajánlja magát Mukunda lótuszvirág lábainál. Nem a móksáért teszi, hanem Mukundáért teszi, a nagy Úr Srí Krsnáért. Azt lehet mondani, hogy a szannjásza életrend célja ez az áldozat és odaadás.
Srí Rúpa vonala
Most elolvassuk a Srí Rúpa vonala című részt Sríla Srídhar Mahárádzsa könyvéből, Srí Guru és kegye.
Az imperszonalista transzcendentalisták azt mondják, ha egyszer függetlenítettük magunkat a testi kapcsolattól, az emberi lélek tudata a legmagasabb dolog, és annál sem finomabb, sem magasabb nem létezhet. De a szentírások azt mondják, hogy a Felsőlélek vagy Paramátmá magasabb rendű, mint az egyéni lélek, és még ennél is magasabb a Bhagaván felfogás, Isten személyes felfogása. Ez a Vászudeva felfogással kezdődik: egyedül Krsna létezik.
A Nárájana felfogás szintén magasabb rendű. A Krsna felfogás viszont a legmagasabb, és még ebben a Krsna felfogásban is vannak alosztályok: Dváraká, Mathurá és Vrndávana. Srí Csaitanja Maháprabhu és a Srímad-Bhágavatam azt állítják, hogy Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége: krnasz tu bhagaván szvajam.
Krsna mint Legfelsőbb Lény Vrndávana felfogás a legmagasabb, mert ez mindenek felett szépség. A szépség felette áll minden nagyságnak és hatalomnak. Végső soron a szépség és a szeretet az irányító erők, nem a fizikai, mentális vagy intellektuális erő, vagy bármely egyéb erő. Az abszolút jó nem más, mint abszolút szépség, és ez az abszolút irányító, a Kegy felette áll az igazságosságnak.
Általában nem igen tudjuk elképzelni, hogy bármi is több lehetne, mint az igazságosság; azt gondoljuk, biztosan ez a legfőbb elv. De itt azt halljuk, hogy a kegy az igazságosság felett áll. És ki lehet kegyes? A közönséges személy nem, hanem csakis a király. Csak az adhat kegyelmet, aki képes arra, hogy kárpótoljon az igazságosság veszteségéért. És a Legfelsőbb Bíróság mindenért kárpótol. Létezik egy ilyen birodalom. És az Úr ott élvezi kedvteléseit, a tulajdonságaikban Vele egyenlő kíséretével. Van egy ilyen törvény, gondviselés azon túl, amit a mi gyermekes agyunk igazságosságnak gondol.
Uddhavát az Úr legnagyobb bhaktájának ismerik el, és megtaláljuk a Srímad-Bhágavatamban (3.2.23), hogy ő mit mond a kegyről:
aho bakí jam sztana-kála-kútam
dzsighámszajápájajad apj aszádhví
lebhe gatim dhátrj-ucsitám tato ’njam
kam vá dajálum saranam vradzsema
Azt mondja, „Hogyan hódolnék meg másutt? Hogyan hódolnék meg bárkinek, aki kegyesebb, mint Krsna, mikor látom, hogy Pútaná, a démon-asszony az anyai gyengédség öltözetében akarta Őt megölni, és ehelyett olyan csodálatos áldást kapott, hogy igen magas helyzetbe került, mint Krsna egyik anyja? Az én Uram olyan kegyes, olyan jóakaratú. Hogyan hódolnék meg másutt? Mérgezett mellét tolta a gyermek Krsna szájába, mégis ilyen magas és szeretetteljes helyzetbe jutott! Hogyan is mérhetnénk fel az Ő kegyét, végtelen kegyelmét? Minden elvárást meghalad az Ő kegye.” Egyáltalán nem igazságosan bánt Pútanával, ennek éppen az ellenkezőjét látjuk, végtelenül nagylelkű volt a legnagyobb ellenségével. Tehát a kegy túl van az igazságosságon, és ez olyan magas fokú kegy, olyan csodálatos, annyira intenzív, hogy fel sem lehet mérni. Uddhava így imádkozik, „Hol találnék ilyen csodálatos kegyelmet? Arcra kell borulnom az Úr Krsna isteni lábainál. Miért is ne rohanna minden intelligens ember, hogy arcra boruljon egy olyan nagylelkű személyiség lábainál, amilyen az Úr Krsna? Az Ő természete a legmagasabb szeretet.”
Nekünk, végesnek, ebben a szellemben kell közelednünk a végtelenhez: „Ha az igazságosságot alkalmazzák, nincs semmi reményem. Már megyek is innen. Én csak azért jöttem, hogy a kegynél keressem a szerencsémet, ahol nem számolgatják, mi a helyes, mi a helytelen, mi az érdem és mi az érdemtelenség. Ide jöttem, Uram, mert nem tudom, mi lakik bennem. Ha megvizsgálom és tanulmányozom a saját szívemet, látom, hogy a saját énemnek is mennyire ismeretlen vagyok. Olyan gyámoltalan és nyomorult, hogy nem akarom az igazságosságon alapuló döntést.”
Csak a kegy által
Nem azért, mintha alkalmasak lennénk. Csak a kegy által. Mi csak a kegyet akarjuk. Erre van a legnagyobb szükségünk. Olyan sokféleképpen próbálkozhatunk azzal, hogy érdemessé tegyük magunkat, de végső soron minden Krsna kegyén múlik. Talán szembe kell néznünk azzal is, hogy a legmagasabb rendű szabály és előírás sem minden. A szadhana szabályai azért vannak, hogy valami alapot adjanak, de a szabályok és előírások önmagukban nem hódíthatják meg Krsnát. Nekünk Krsna kegyére van szükségünk, és ez a kegy a bhaktán keresztül jön el hozzánk. Ezért Krsna bhaktája előtt kell meghódolnunk. Ha meg tudunk hódolni előtte, akkor Krsna kegye biztos. De hogyan hódoljunk meg, és mit jelent a meghódolás?
„Meghódolok. Azt tehetsz velem, amit akarsz. A legrosszabb bűnös vagyok. A Te kezedben van, hogy mit teszel velem. Megváltóm, eljöttem Hozzád. Ments meg engem, ha lehetséges. Nyíltan és egyoldalúan kérem ezt Tőled.” Az efféle önmegtagadás automatikusan meg fogja tisztítani a szívünket. Ezzel a saranágatival vagy meghódolással a legnagyobb figyelmet vonjuk magunkra odaföntről. A saranágati, a meghódolás az egyetlen módja annak, hogy visszakerüljünk elvesztett helyzetünkbe.” (Rúpa Goszvámi)
Jelenleg megszakadt a kapcsolatunk az isteni szeretettel, amelyet szívünk legbelső rejtekében őrizgetünk. Ha nagyon könnyen és nagyon gyorsan meg akarjuk kapni ezt a kiváltságot, egészen egyszerű szavakkal kell közelednünk az Úrhoz, meztelen testtel és elmével, mindent feltárva. Sríla Rúpa Goszvámí írta Bhakti-raszámrtaszindhuban (1.2.154):
mat-tuljo nászti pápátma
náparádhi csa kascsana
parihare ’pi laddzsa me
kim bruve purusóttama
„Uram, nagyon szégyenkezem. Hogyan ajánljak neked olyan sok tiszta dolgot, például virágokat? Neked általában tiszta dolgokat ajánlanak fel, de mi lesz velem? A legszennyesebb dologgal jöttem, hogy felajánljam Neked. Szégyenkezem. Csak a szégyenemmel jöttem el Hozzád, hogy a kegyedért könyörögjek. Senki sem élt olyan bűnös életet, mint én. Amit csak el lehet képzelni, hogy rossz, az mind megtalálható bennem. Még az is nehéz, hogy förtelmes bűneimről beszéljek. Mégis mennyire vonz a Te természeted, a létezésed, a hírneved és a jóindulatod! Te megmenthetsz engem. Megtisztíthatsz engem. Reménytelenül, de mégis reménykedve, így jöttem Hozzád. És csak egyetlen vigaszom van, az, hogy valóban csak hozzám lehetsz kegyes. Te arra törekszel, hogy a megtisztítsd a legalantasabbat. Éppen azok tarthatnak igényt a Te kegyedre, akik a leginkább szűkölködők. Én a szűkölködők között is a legrosszabb, az aljasok között a legaljasabb vagyok. Egyedül ez jogosít fel, az egyetlen reményem, hogy felkeltsem a figyelmedet, és a nagylelkűségedhez folyamodjak.”
Spontán szeretet
Rúpa Goszvámi mondja a Bhakti-raszámrta-szindhujában (1.2.153), hogy még mindig van benne valamilyen tudatalatti elem:
juvatinám jatha juni
junáncs juvatau jatha
mano ’bhiramate tadvan
mano ’bhiramatam tvaji
„Ahogyan egy fiatal fiú vonzódik egy fiatal lányhoz, én is ugyanúgy akarok vonzódni Hozzád. El akarok merülni Benned, minden anyagi dolgot elfelejtve. És az őszinte meghódolással egyszerre kezdetét veszi a haladásunk. Az efféle vonzalom kibontakozása visz el minket a csúcsra.
Ezt a bizalmas kapcsolatot akarom Veled, Uram. Minden szűkölködő között én vagyok a legszegényebb, de ugyanakkor erre vágyom: annyira megundorodtam a külső világtól, hogy a legintenzívebb és legteljesebb kapcsolatot akarom Veled. Ezzel kezdődik a meghódolásunk folyamata, aztán lépésről lépésre felfelé visz. Ezt az isteni szeretetet, ezt a magasfokú bizalmasságot akarom. Teljesen Beléd vetem magam.”
Menj Srímatí Rádháráníhoz
Rúpa Goszvámi ezt kérte, „Ezt a kapcsolatot akarom Veled, add meg nekem az isteni szeretetet Irántad, ezért könyörgök.” De Krsna azt mondja, „Bizalmas kapcsolatot akarsz Velem?”
govinda-vallabhe rádhe
prárthaje tvam aham szada
tvadíjam iti dzsanatu
govindo mám tvaja szaha
Ezt az imát az Arcsana Paddhatiban találjuk, és Gopál Bhatta Goszvámi Hari-bhakti-vilásza kiadásából származik. Innen vált ismeretessé. Benne van a sásztrában, ami egy adott tudatosság örökké tartó áramlása.
Vaikunthában és Golokában minden örökkévaló. Ahogyan a Nap felkel és lenyugszik, megjelenik és eltűnik, a gondolat is örök, és néha megjelenik és eltűnik.
Ebben a versben, govinda-vallabhe-rádhe, van egy váratlan fordulat. Krsna azt mondja a bhaktájának, „Ó, te bizalmas kapcsolatot akarsz Velem? Ezt Nálam nem fogod megtalálni. Máshová kell menned. Menj el Rádhikához.” Ekkor a bhakta gondolatai rögtön átkerülnek erre az oldalra. Krsna összes energiája itt van. Ez Rádhiká monopóliuma. „A te belső keresésed semmit sem talál Nálam,” mondja Krsna. „Máshová kell menned, a kérelmet másutt kell benyújtanod.”
És ezzel az inspirációval a bhakta rögtön Rádháránínál nyújtja be a kérelmét: govinda-vallabhe rádhe: „Ó Srí Rádhá, a te urad és fenntartód Govinda. Ő a szíved ura.” Govinda azt jelenti, „aki meg tudja adni a beteljesülést valamennyi érzékünknek”. Az érzékeinkkel érezhetjük az észlelést és a tudást is. Govinda az az úr, aki megadja a beteljesülést észlelésünk valamennyi csatornájának. Govinda a te Urad. De ennek az ellenkezője is igaz. Te vagy Govinda, a Legfelsőbb Úr szívének úrnője. Nem így van? Govinda szívének a királynője vagy. Azt mondták, hogy a kérvényemmel hozzád folyamodjak. Kérlek, vedd nyilvántartásba a nevemet, fogadj el szolgának a csoportodban.
rádhe-vrndávanadhise
karunámrta-vahiní
krpajá nidzsa-padabdzsa
dászjam mahjam pradijatám
„Ó Rádhá, ó Vrndávana királynője, olyan vagy, mint a kegy nektárjával megtelt, alázúduló folyam. Kérlek, légy kegyes hozzám, adj nekem valami kis szolgálatot a Te lótuszvirág lábaidnál. Valamennyi extázis királynője Te vagy.”
Rádhárání feltárja Krsnát
Krsna azt mondja, „Nem Nálam van. Amit te akarsz, azt nem kaphatod meg Nálam. Máshova kell menned, ott kell benyújtanod a kérelmedet.” Meghódolhatunk Krsnának, közeledhetünk Krsnához, de akkor vagyunk a legszerencsésebbek, ha Krsna átküld minket Srímatí Rádhárání táborába. Nagy áldás, ha Krsnától ilyen belső útmutatást kapunk.
Egyes bhakták közvetlen kapcsolatot akarnak Krsnával. Nem látják be Srímatí Rádhárání fontosságát. A valóságban a szívük vágya Srímatí Rádhárání táborában fog beteljesülni. Az Ő kegyét kell kérni, nem a közvetlen kapcsolatot Krsnával. Nagy áldásnak tartják, amikor Krsna átküld valakit Srímatí Rádhárání lótuszvirág lábaihoz.
Rádhárání dicsfénye
A Krsna-tudat kezdetén szükségünk van valamennyi sraddhára, hitre. Ez a hit a hládiny sakty lényege. A hit Srímatí Rádhárání dicsfénye. Egyedül a hit tárhatja fel Krsna helyzetét. A hit nagyobb, mint a tudás, nagyobb az anyagi számításnál.
Meghódolás
A hit vezet el bennünket, hogy meghódoljunk Krsna előtt. A meghódolás vagy saranágati Krsna ragyogása. Amikor a hiten és meghódoláson keresztül közeledünk Krsnához, feltárja, milyen szolgai kapcsolatban vagyunk Vele. Legbizalmasabb szolgái, Srímatí Rádhárání táborát pedig akkor tárja fel, amikor a hitünk és a meghódolásunk a legintenzívebb.
Valódi érdekünk Srímatí Rádháráníhoz köt. Most jutunk el Rádháráníhoz. De van-e valami ezen túl? Van-e olyan hely, ahol csak egyetlen cseppel több figyelmet kaphatunk a kegy útján? Van-e valami, ami ennél is nagyobb áldás? Igen, van. És ezt a helyzetet Sríla Rúpa Goszvámi kegyéből érhetjük el.
Ki Sríla Rúpa Goszvámi?
Ki Rúpa? Rúpa Manydzsarí. Általában véve a lelki világban a hierarchia örök. Az újonnan jöttek a manydzsarí, segítő egy adott helyzetét foglalhatják el a mádhurja raszában. És a manydzsarík vezetője Srí Rúpa Manydzsarí. Mi olyan különleges a manydzsaríknál, ami nincs meg a szakhíknál, Krsna barátnőinél? Először ott van Rádhárání, aztán személyes segítőtársa a jobbszárnyon, Lalitá. Srí Rúpa Manydzsarí Lalitá alatt szolgál. Miért olyan egyedülálló Srí Rúpa követőinek a helyzete? Az, hogy az újonnan jöttek is elérhetik. A legnagyobb tisztelettel és figyelemmel kell végiggondolnunk a manydzsarí-osztály kiváltságait.
Amikor Rádhá és Govinda titokban visszavonulnak, a szakhík, akik nagyon is járatosak az efféle játékban, hiszen már felnőttebbek, nem szívesen mennek a közelükbe, hogy ne zavarják azt a meghitt kapcsolatot. Ha a felnőttebb szakhík odamennek, Rádhá és Govinda is zavarba jönnek. Jelenlétük zavart okozhat. De a fiatalabbak beléphetnek, és akkor Rádhá és Govinda habozás nélkül, szabadon viselkednek. Ezek a manydzsarík, a fiatalabb lányok vehetnek részt Rádhá-Govinda legmagasabb rendű kapcsolatában, szabad játékában. A felnőtt szakhík kimaradnak. Az újonnan érkezettek eljuthatnak a manydzsarík osztályába. És a mandzsaríknak megvan ez a különleges kiváltságuk Srí Rúpa Manydzsarí vezetése alatt. Mindent megkapnak, ami a legjobb; a manydzsarík előtt megnyílik a legszentebb, tiszta szolgálat, amely még a szakhík számára sem nyitott. Ezt találni Rádhárání táborában. És így a rúpánugák, Srí Rúpa követőinek helyzete a legelőnyösebb. Ezt tárta fel Srí Csaitanja Maháprabhu. Ezt mutatta meg, és ez a szerencsénk legfelső határa, amit Krsnával kapcsolatosan elérhetünk. Váratlan, leírhatatlan és túl van minden reményen, de minden lehetőségünk itt van Srí Rúpa Manydzsarí, Rúpa Goszvámi felséges táborában.
Ezt a tábort, Srí Csaitanja Maháprabhu szampradájáját rúpanuga szampradájaként ismerik. Itt van a rendeltetésünk, itt van a szerencsénk. És most olyan módon kell viselkednünk, hogy innen természetes kapcsolatba léphessünk ezzel a legmagasabb, legtisztább lelki felfogással. Nem szab ad megengednünk magunknak, hogy bármivel beérjük, ami kevesebb, mint ez a legmagasabb eszmény. Ez legyen az életünk legmagasabb célja. És a jelenlegi helyzetünkből kell kiigazítanunk a közeledésünket.”
Raghunátha dásza
A szannjásza asrana legfelsőbb jelentését közelíthetjük meg ezzel a felfogással. N em külső ez, hanem a legbelsőbb – elérni Srímatí Rádhárání isteni szolgálatát, a manydzsarík táborában. Ezt a helyzetet mutatta meg Raghunátha dásza Goszvámí is, ezt fogadták el Csaitanja Maháprabhu követői, mint a legmagasabb törekvést a Gaudíja Vaisnava Szampradájában.
Ezzel kapcsolatosan szokta elmondani Sríla Srídhar Mahárádzsa a következő történetet (Az elveszett szolga szeretetteljes keresése című könyvből):
Nem érdekel Krsna
Egyszer a bháratpuri Diván zarándoklatot tett a családjával a legszentebb helyre, Srí Rádhá-kundához, Srímatí Rádhárání szent tavához. Ő is, a családja is körüljárták a Rádhá-kundát. Leborultak a földre, kinyújtott karokkal fekve ajánlották fel a tiszteletüket. És valahányszor leborultak, megjelölték azt a helyet, ahol az ujjhegyük megérintette a földet. Ezután lassan felálltak, előrementek a megjelölt helyig, aztán megint leborultak, nagy tisztelettel és imádattal felajánlva a hódolatukat. Ezen a módon járták körül az egész Rádhá-kundát. Amikor Paramánanda Prabhu, a mi guru maharádzsánk, Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura bizalmas tanítványa látta ezt az intenzív imádatot, megjegyezte Prabhupádának, hogy a Divánés családja biztosan nagyon nagy tisztelettel van Rádhárání iránt, ha a Rádhá-kundát ilyen módon járják körül.
Ekkor azt mondta Prabhupáda: „Ők egészen másként látják a Rádhá-kundát és Rádháránít, mint mi. Elismerik és tisztelik Krsnát. És mert Rádhárání Krsna kedvence, van bennük valami tisztelet a Rádhá-kunda iránt is. De a mi látásmódunk ennek éppen a fordítottja. Minket Rádhárání érdekel. És csak azért akarunk bármilyen kapcsolatot Krsnával, mert Ő Krsnát akarja.”
És így a Gaudíja Vaisnavák csak Rádháránít ismerik. Csak Vele foglalkoznak, az Ő kötelességeivel, az Ő szükségleteivel. Készek arra, hogy minden tekintetben Őt szolgálják, Nélküle el sem tudják képzelni a szolgálatot. Ez a Gaudíja Vaisnavák legnagyobb vívmánya, ezért olyan különlegesek Maháprabhu követői, és erről beszélt Raghunátha dásza Goszvámi a Vilápa-kuszumandzsalíjában (102):
aszabharair-amrta-szindhu-majaih kathancsit
kalo majatigamitáh kila szampratám hí
tvam cset krpam maji vidhaszjaszi naiva kim le
pranair vradzse na csa varoru bakarinapí
Ez a vers egyenes ima Rádháráníhoz. Bizonyos fajta reményt fejez ki, amely olyan édes és megnyugtató, hogy össze lehet hasonlítani a határtalan nektáróceánnal. Azt mondja, „Van egy remény, amely fenntart engem, táplálja a létezésemet. Valahogy eltöltöm a napjaimat ezzel a reménnyel, végigvonszolom magam az élet unalmas napjain. A remény e nektári óceánja vonz engem, ez tart életben. De a türelmem már a végét járja. Nem tudom tovább elviselni, nem tudok tovább várni.
Ha nem vagy kegyes hozzám ebben a pillanatban, végem van. Mindent elvesztek örökre. Nem vágyom arra, hogy tovább éljek. Minden haszontalanná válik. Egyetlen pillanatot sem élhetek tovább a kegyed nélkül. Utálom még Vrndávanát is, pedig az kedvesebb nekem, mint a saját életem. Fájdalmas, egyre csak kínoz. Hogy másról ne is beszéljek, elegem van még Krsnából is. Szégyenletes kimondani ezeket a szavakat, de még Krsnát sem szerethetem, amíg nem viszel magaddal szolgálatod bizalmas táborába.” Így imádkozik Raghunátha dásza.
Amikor Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupáda magyarázni kezdte ezt a verset, az egész alakja megváltozott. Eltelt érzelemmel; az arca olyan lett, mint egy jelenésé.
Raghunátha dásza Goszvámi a legnagyobb kockázatot vállalja, amikor ezt mondja ebben a versben: „Ó Rádhá, ha nem kapom meg a kegyedet, nem akarok semmit. Téged akarlak, és egyedül csak Téged. Nem élhetek úgy, hogy független kapcsolatom legyen bárki mással, Téged pedig kihagyjalak. Te vagy az első, aztán jönnek a többiek. Nélküled soha sem gondolhatunk arra, hogy külön kapcsolatunk legyen Krsnával.
Raszarádzsa Mahábháva
Ennek az avatási programnakm az elején hallottuk, hogyan fogadta el Csaitanja Maháprabhu a szannjászát. Bolondult Krsnáért. De azt is hallottuk, hogy a bhakták Csaitanja Maháprabhuért bolondultak. Egy bhakta, Srinivásza Ácsárja apja énekelni kezdett, „Csaitanja! Csaitanja! Csaitanja!” Nem is tudott semmi mást. Maháprabhuért bolondult.
A Csaitanja Bhágavata azt mondja, srí krsna csaitanja rádhá krsna nahe anja. Vagyis Srí Krsna Csaitanja Maháprabhu nem más, mint Rádhá és Krsna együttesen. Maháprabhu maga Krsna, Raszarádzsa, és Ő Rádhá, Mahábháva. Raszarádzsa-Mahábháva nem más, mint Srí Krsna Csaitanja Maháprabhu, Krsna Srímatí Rádhárání hangulatában.
Maháprabhu azután fogadta el szannjásza mantráját Kesava Bharatitól, hogy megtudta a helyes Gaudíja Vaisnava felfogást, „Én az Övé vagyok, Krsnáé vagyok, és Krsna az enyém.” Ez a legalkalmasabb mantra Maháprabhu számára. Miért? Mert egy bhakta hangulatában van, Srímatí Rádhárání hangulatában van. Később, amikor a Gaudíja szampradája tovább fejlődött a hat vrndávani Goszvámi nyomán, nagyon sok ezoterikus szempont nyilvánult meg.
Önmagától megnyilvánult szannjászi
A hat Goszvámi kora óta most már más mantrát adnak a tridandi szannjásziknak, mint amilyet Maháprabhu kapott. A jelenleg adott mantrát először Szanátana Goszvámí adta. A Gaudíja Vaisnava vonal tridandi szannjászája azonban egészen Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura koráig nem volt látható. Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura 1918-ban, Sríla Gour Kisore dász Babadzsí Mahárádzsa egy fényképétől fogadta el a szannjászát. Ezért úgy ismerik, mint aki önmagát tette szannjászivá, önmagától nyilvánult meg.
Sríla Bhaktisziddhánta szervezte meg a Gaudíja Vaisnava szannjásza jelenlegi formáját. Tőle származik a ruha, a danda, minden. Ugyanazt a mantrát adta, mint a Bábádzsík, például Gour Kisore dász Babadzsi Mahárádzsa és Dzsagannátha dász Bábádzsí Mahárádzsa. Ma is ugyanezt a mantrát kapja meg minden szannjászi a Gaudíja Vaisnava hagyományban.
Rádhárání szolgája vagyok
Hogy mindenki, aki ma itt van, helyes képet alkothasson a mantráról, elmondom a következőket: Az itt elhangzó mantra nem ugyanaz, mint amit Maháprabhu kapott, tehát nem a tattvamaszi, azzal a felfogással vagy magyarázattal, hogy „Én az Övé vagyok”. Sőt ez egészen más mantra, ami azt jelenti, „Rádhárání szolgája vagyok”, vagyis rádhá dászjam. Nem „Krsnáé vagyok” „Krsnáé vagyok” azt jelenti, Krsna előtt hódolok meg, Ő az én Uram és mesterem. De a szannjásza mantra értelme, „Rádhárání szolgája vagyok”, rádhá dászjam. „Arra törekszem, hogy Srímatí Rádhárání lótuszvirág lábait szolgáljam.”
Maháprabhu mantrája más felfogású, mert ő maga Krsna Rádhárání hangulatában, és magamagát keresi. Ezzel kapcsolatosan azt mondják, hogy Gour Kisore dásza Babadzsi Mahárádzsa Maháprabhu lótuszlábai virága szárából vette ki, hogy milyen édes érzelmekkel volt Rádhárání Krsna iránt. Ezt a bhávát imádja, ennek hódol.
Maháprabhu legnagyobb bhaktái Rádhárání hangulatát látják Őbenne, nem Krsnáét. Nem a Raszarádzsát látják, hanem Mahábhávát vagy Rádháránít, aki Krsna szolgálatának legnagyobb extázisát tapasztalja. És Maháprabhu szannjászi követői erre koncentrálnak. Számukra elfogadhatatlan, hogy olyan mantrát énekeljenek, ami azt jelenti, „Krsnáé vagyok”. Ahogyan Maháprabhu sem élhetett olyan felfogással, hogy „Én az vagyok”. Egyáltalán nem. „Én az Övé vagyok.” Ugyanígy Csaitanja Maháprabhu követői, a hat Goszvámítól kezdve mostanáig mindannyian Srímatí Rádhárání szolgálatát fogadják el az élet legmagasabb céljának. Kizárólagos odaadás Srímati Rádhárání lótuszvirág lábainál – ez a szívük és a lelkük.
A Gaudíja szampradája kizárólag Srímatí Rádhárány lótuszvirág lábaira koncentrál. Ezt a felfogást találjuk őreinknél, lelki tanítómestereinknél, nagy tanítóinknál. Azon vagyunk, hogy ezt szolgáljuk.
Itt felvetődhet egy kérdés. Hogyan szolgáljuk Srímati Rádháránít ebben az anyagi világban?
A szankírtan lílá rasza lílát jelent
Srímatí Rádháránít nem szolgálhatjuk közvetlenül az anyagi létezés feltételekhez kötött állapotában. Azzal szolgáljuk, ha Srí Csaitanja Maháprabhu szolgálatát végezzük, Srí Rúpa Goszvámí irányítása alatt. Srímatí Rádháránít azzal szolgáljuk, ha szolgáljuk Maháprabhu lótuszvirág lábait. És mi Maháprabhu szolgálata? A szankírtan mozgalom, Krsna szent neveinek közös éneklése, a Krsna-tudat hirdetése az egész világon. Srímatí Rádhárání szolgálata azt jelenti, hirdesd a Krsna-tudatot az egész világon.
Annak idején Sríla Prabhupáda, A.C. Bhaktivédánta Szvámi Mahárádzsa mindig elmondta, amikor szannjászát adott a tanítványainak, „Most aztán az egész világon hirdetned kell a Krsna-tudatot”. Sríla Srídhar Deva Goszvámi Mahárádzsa is elmondta néha szannjász-avatáskor, „Most már vége Krsna szolgálatának, megkezdődik Srímatí Rádhárání szolgálata.” A Krsna-tudat hirdetése és Srímatí Rádhárání szolgálata egy és ugyanaz Srí Csaitanja Maháprabhu lótuszvirág lábainál.
Maháprabhu szankírtanra Rádhá-Govinda rasza-líláját jelenti. Ez az ő legbizalmasabb raszájuk! A legmagasabb beteljesülést, legmagasabb céljainkat találjuk meg Maháprabhu szankírtan mozgalmának szolgálatában, összekapcsolva azzal a meditációval, hogy mi Srímatí Rádhárání, az Úr Govinda legkedvesebb szolgája szolgái szolgáinak a szolgái vagyunk.
Rádhárání szolgálatának édessége
Krsna olyan sok édességet talál Srímatí Rádhárání szolgálatában, hogy amikor Srímatí Rádhárání kimentette magát a rasza táncból, amelyben több millió gópí vett részt, Krsna semmi madhut – mádhurját vagy édességet – nem talált a rasza lílában. A millió és millió más gópí által felajánlott szolgálat még annyit sem ért, mint annak az édes szolgálatnak és szeretetnek egyetlen cseppje, amely Srímatí Rádháránítól származik. Mi úgy látjuk, hogy egyedül Ő Krsna legkiválóbb szolgája. Minden szolgálatot Neki kell közvetítenie, hogy örömet szerezzen az Úrnak.
Srímatí Rádhárání képviselője
Ez érdekes kérdést vet fel a lelki tanítómesterrel kapcsolatban. Adhikárijától vagy helyzetétől függően a bhakta különféleképpen észlelheti a lelki tanítómestert, aszerint, hogy milyen lelki fejlődést ért el. Hasonlít ez ahhoz, ahogyan a Nap helyzetét is aszerint észleljük, hogy milyen helyzetet foglalunk el a földön. Ha kelet felé megyünk, és találkozunk valakivel Hong Kongban, azt fogja mondani, hogy déli 12 óra van. Még keletebbre, Hawaiin, ugyanabban a pillanatban azt látjuk, hogy a Nap lenyugszik. A helyzetünktől függően úgy láthatjuk, hogy a Nap az ég különböző helyein van. A bhakta is másként észleli a lelki tanítómestert, aszerint, hogy milyen adhikári.
A kezdő, a kanistha adhikári úgy látja a lelki tanítómestert, hogy nem különbözik Istentől. Ezért azt gondolhatja, ha a lelki tanítómester rosszul ejt ki egy szót, meg kell változtatni a szótárt. A mádhjama adhikára úgy látja a lelki tanítómestert, mint Isten meghatalmazott képviselőjét – saktjávesa avatárát, saktít – a Legfelsőbb Úr sajátos, meghatalmazott energiáját; mint amilyen az Úr Nitjánanda vagy Baladeva, az eredeti lelki tanítómester képviselője.
Az odaadás uttama szakaszában úgy látni a lelki tanítómestert, mint aki közvetlenül Srímatí Rádhárání táborát képviseli. Ez az uttama meglátás. Ezt tekintik a legelső osztálynak, a lelki tanítómesterről alkotott legmagasabb felfogásnak – a szolgák igen emelkedett csoportját képviseli Krsna isteni lílájában. És a Gaudíja Szampradája esetében az ácsárjákat száz százalékban úgy látjuk, mint Srímati Rádhárání táborának képviselőit. Ez a mi hagyományunk.
Ugyanígy a mi szampradájánkban a meditáció Srím atí Rádhárání lótuszvirág lábaira koncentrál, és ez Raghunátha dász imájában annyira kizárólagos, hogy ezt mondja, „Engem már Krsna sem érdekel.” Srímatí Rádhárání nélkül nincs reményem. Krsna is csak azért érdekel, mert Őt érdekli. Ugyanezt mondta Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura is.
Nem való a nyilvánosság elé
Ez nem olyan téma, amelyről a nyilvánosság előtt beszélünk. Amikor elmegyünk, hogy a szankírtan mozgalmat terjesszük, nem közvetlenül a Rádhá dászjamot hirdetjük, hanem a Krsna dászjamot, Krsna szolgálatát. Először Krsnának hódolj meg. A kezdők nem foghatják fel azt a magasrendű Rádhá dászjamot, amelyről itt beszélünk. Krsna ezt azoknak tárja fel, akik a legjobban meghódoltak, és nagyon szerencsések. Krsna különleges kegye ez a bhaktáihoz. Nem a nyilvánosság elé való, hanem az Úr legbizalmasabb bhaktái belső körének.
Mondják, hogy Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura olyan nagy híve volt Srímatí Rádháránínak, mégsem beszélt soha Róla nyilvánosan. Egy napon azonban egy nyilvános programon egy ember felállt, és lekicsinyelte Srímatí Rádhárání helyzetét. Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura ezt nem tűrhette. Aztán megint nem akart nyilvánosan beszélni Srímatí Rádháráíról. Mit lehet tenni? Valahogy ócsárolták Srímati Rádhárání nevét, erre Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvati Thákura rögtön beszélni kezdett Srímatí Rádhárání rendkívül kiváló helyzetéről, hogy megalapozza igazi dicsőségét.
Közben annyira elöntötték az érzelmek, annyira elmerült a megemlékezésben, a Srímatí Rádhárání iránti kizárólagos odaadásában, hogy elvesztette a kapcsolatot a külvilággal, és eszméletlenül összeesett. Ilyen mély odaadást érzett Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákura Srímatí Rádhárání iránt.
Sok csodálatos dolgot hallottunk Srímati Rádhárání megjelenése e kedvező napján, és most itt az ideje annak, elkezdjük a szannjásza avatási ceremóniát, átadjuk a tri-dandát, a szannjásza címet és nevet (Bhakti Gaurava Vaisnava Mahárádzsa) és a szannjásza mantrát.
Dzsajate! Srí Srí Guru Gouránga ki dzsáj!
Goura Premanandi Hari Hari Bol!
(A szannjásza mantra fordítással és magyarázattal együtt rendelkezésre áll, és a Gaudíja Vaisnava Szampradája fölavatott szannjászijai megnézhetik, ha Őszentsége Szvámi Sripada Naraszingha Mahárádzsánál kérelmezik. Címe: Rúpánuga Bhadzsan Asram, Nemzetközi Gaudíja Vaisnava Társaság, 177 Rangadzsí Nagla, Vrndávana, U.P. 281121, India.)
A szerzőről
Őszentsége Szvámi Naraszingha (amerikai, 46 éves) Ő Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivédánta Szvámi Prabhupáda vezető tanítványa, és hűséges csodálója azoknak az isteni utasításoknak, amelyeket Sríla Bhakti Raksaka Srídhara deva Goszvámí Mahárádzsa adott a Gaudíja Szampradája hagyományainak megfelelően, a hat Goszvámí tanítványi láncában, amelyet Srí Rúpa, Srí Csaitanja Maháprabhu fő tanítványa vezetett.
Őszentsége Szvámi Naraszingha 1988-ban alapította meg a Nemzetközi Gaudíja Vaisnava Társaságot, hogy terjessze a Gaudíja szampradája üzenetét. Központja Srí Vrndávana Dhámban, az Úr Srí Krsna hajlékában van.
Őszentsége Szvámi Naraszingha több könyvet, számtalan cikket és tanulmányt írt a Krsna-felfogás tudományáról.
Adatlap
Fordította:
Rohini Prijá d.d. (Szilágyi Márta), 2002. január
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
The Meaning of the Sannyasa Ashram by H.H. Tridandipada Bhakti Gaurava Narasingha Maharaja, President Acharya of the International Gaudiya Vaishnava Society
Edited by Swami Bhakti Bhavan Vishnu Mahaja
Rupanuga Bhajan Ashram Arita Vol. 1., 1991, India
Bhaktipédia felelős:
B.A. Késava szvámí
