CCXXX. fejezet

Khándavadaha Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1-2. A Khándava lakói, a Dánavák, a Ráksaszák, a Nágák, a farkasok és a medvék, a többi vadállat, a megrepedt homlokú elefántok, tigrisek, sörényes oroszlánok, száz meg száz őz és bivaly, madár és különféle más teremtmény mind megrémült a lehulló kövektől. Nagy rémületükben minden irányba menekültek.

3. Látták a tüzet, de a két Krsnát is, akik készen álltak fegyvereikkel. A félelmetes hangoktól annyira megrémültek, hogy meg sem tudtak moccanni.

4. Számtalan helyen égett a tűz, Krsna pedig ott állt fegyvereivel, hogy lelője őket. Valamennyien szörnyű jajveszékelésbe kezdtek.

5. Az egész mennybolt visszhangzott a morajtól, de a tűz pattogásától is – mint amikor a felhők morajlanak a nagy világpusztulás idején.

6. A hatalmas karú Krsna (fekete) Kesava feléjük hajította nagy, ádáz és ragyogó harci korongját, hogy elpusztítsa őket.

7. Ez a fegyver eltalálta az erdőlakókat, köztük a Dánavákat és a Ráksaszákat is. Több száz darabra szabdalva hullottak bele Agni (a tűz) szájába.

8. Krsna harci korongja megcsonkította a Daitjákat, zsír és vér lepte őket, olyanoknak tűntek, mint az esti felhők.

9. Ó Bharata leszármazottja, Krsna, a Vrsni-hős úgy mozgott, mint maga a halál; ezer meg ezer madarat, Pisácsát, Nágát és egyéb teremtményt ölt meg.

10. A Krsna, az ellenségek megölője kezéből kiröppent harci korong számtalan teremtményt megölt; majd visszatért a kezébe.

11. Még nézni is félelmetes volt Krsna, valamennyi teremtmény lelke arcát, amikor így pusztította a Pisácsákat, a Nágákat és a Ráksaszákat.

12. Most a harcolni vágyó félistenek is belátták, hogy Krsnát és Ardzsunát nem tudják legyőzni a csatában.

13. Vissza is vonultak, amikor úgy találták, hogy sem a tüzet nem tudják kioltani, sem az erdőt nem tudják megvédeni (Ardzsuna és Krsna) vitézségétől.

14. Ó király, amikor az ezeráldozatú istenség (Indra) látta, hogy a halhatatlanok levonulnak a csatatérről, nagyon megörült, hangosan magasztalta Kesavát (Krsnát) és Ardzsunát.

15. Amikor a félistenek visszavonultak, egy láthatatlan hang szólította meg az ezeráldozatú istenséget (Indrát). Hangosan, mély hangon jelentette be:

16. „A te barátodat, a kiváló Nágát, aksakát nem ölték meg. Kuruksetrára ment, még mielőtt kitört volna a tűz a Khándavában.

17. Ó Vászava, tudd meg abból, amit mondok, soha, senki sem győzheti le a csatában Vászudevát (Krsnát) és Ardzsunát.

18. Nem mások ők, mint Nara és Nárájana. Korábban a mennyben is hallhattatok erről a két Rsiről. Tudni fogjátok, milyen vitézek, mekkora a hatalmuk.

19. Legyőzhetetlenek a csatában; ezt a két kiváló, ősi Rsit soha, senki sem győzheti le az univerzumokban.

20. Kiérdemelték az összes félisten, Ászura, Jaksa, Ráksasza, Gandharva, ember és Nága imádatát.

21. Ezért, ó Vászava, távozz el erről a helyről a félistenekkel együtt. A Khándava (erdő) pusztulását a végzet rendelte el.”

22. A halhatatlanok ura, Indra belátta, hogy ezek igaz szavak, felhagyott haragjával és féltékenységével, és visszatért a mennybe.

23. Ó király, amikor a menny lakói látták, hogy ez a dicső félisten eltávozott, ők is követték a katonáikkal együtt.

24. Vászudeva és Ardzsuna is észrevették, hogy a félistenek feje meg a menny összes lakói visszavonulnak, és oroszlánüvöltést hallattak.

25. Ó király, Kesava és Ardzsuna rendkívül megörültek, amikor Indra elment. A két hős félelem nélkül segédkezett Agninak abban, hogy felfalja az erdőt.

26. Ardzsuna úgy szórta szét a félisteneket, mint a felhőket a szél. Számtalan teremtményt ölt meg nyilainak záporával, akik a Khándavában éltek.

27. Egyetlen egy sem menekülhetett el (az égő erdőből) a számtalan teremtmény közül, akit eltalált Savjasácsin (Ardzsuna) nyila.

28. A harcolni vágyó teremtmények közül még a legerősebb sem mert rápillantani a tévedhetetlen fegyvereket viselő Ardzsunára, nem is beszélve arról, hogy megküzdjenek vele.

29. Ardzsuna néha egyetlen nyíllal száz teremtményt talált el, néha pedig száz nyíllal egyetlen egyet. Mind belehullottak Agni szájába, mintha maga a halál sújtotta volna őket agyon.

30. A teremtmények nem találtak nyugalmat sem a folyóparton, sem a dombos síkságon, sem a szmasánákon (halottégető helyeken). Mindenütt kínozta őket a nagy hőség.

31. Számtalan teremtmény üvöltött fájdalmában. Az elefántok, őzek és farkasok mind sírtak és jajkiáltásokat hallattak.

32. Hangjuk nagyon megfélemlítette a Gangesz és a tenger vizeiben élő halakat, a Vidjádharák különféle csoportjait és az erdőlakókat.

33. Ó hatalmas karú hős, rá sem tudtak pillantani Ardzsunára és krsna (fekete) Dzsanárdanára, nem is beszélve arról, hogy megküzdjenek velük.

34. (Krsna) a harci korongjával megölte a seregestől kirohanó Ráksaszákat, Nágákat és Dánavákat.

35. A gyors harci korong levágta a fejüket és ormányukat, megfosztotta őket az életüktől, óriási testeik pedig belezuhantak az égő tűzbe.

36. Nagy mennyiségű hús, vér és zsír tette elégedetté a lángokat, amelyek nagyon magasra csaptak, göndör füstkoszorúval.

37-38. Az ádáz, vörös szemű, lángnyelvű, óriási szájú, tűzhajú Agni nektári zsírfolyamot ivott Krsna és Ardzsuna segítségével. Nagy öröm töltötte el, igen boldog lett, amikor jóllakott.

39. Ekkor Madhu megölője észrevette, hogy egy Maja nevű Aszura hirtelen kiszökik Taksaka hajlékából.

40. Agni, kinek kocsihajtója a szél volt, azonnal fején csapzott hajat viselő, felhőként morajló alakká változott, és üldözőbe vette az Aszurát, hogy felfalhassa.

41. Vászudeva is látta az Aszurát, és felemelte a fegyverét, készen arra, hogy levágja. Maja látta a felemelt harci korongot, azt is látta, hogy Agni üldözi és meg akarja égetni,

42. így szólt, „Ó Ardzsuna, azonnal gyere ide és védelmezz meg.” Rémült hangját hallva Dhanandzsaja (Ardzsuna) odakiáltotta neki, „Ne félj.”

43-44. Ó Bharata leszármazottja, Pártha válasza visszaadta az életet Majának. Mivel a jószívű Pártha azt mondta, hogy ne féljen, a Daszárha hős (Krsna) sem kívánta megölni Namucsi fivérét. Agni sem égette meg.

45. Krsna és Pártha megvédték a nagyon értelmes Agnit Paka fenyítőjének (Indrának) a támadásaitól, és ő tizenöt napon át égette az erdőt.

46. Az erdőégésben csak hat teremtmény életét kímélte meg – Asvaszena, Maja és a négy Szarangaka (valamilyen tollas teremtmény) életét.

Így végződik a kétszázharmincadik fejezet, Maja megmentése, az Adi parva Khándavadahájában.