CCXXVIII. fejezet

Khándavadaha Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. Ekkor ez a két kiváló szekérharcos (Krsna és Ardzsuna) kocsijaikkal az égő erdő egy-egy oldalára hajtottak, és mészárolni kezdték a teremtményeket.

2. Ha csak meglátták, hogy egy teremtmény, a Khándava lakója kimenekül a tűzből, ez a két nagy hős azonnal lelőtte.

3. Kocsijaik olyan gyorsan jártak az erdő körül, hogy az erdei teremtmények a legkisebb rést sem találták a két száguldó kocsi között (hogy ezen a módon elmeneküljenek). Ez a két kiváló kocsi egyetlennek látszott, és úgy tűnt, mintha egyetlen ember lett volna ez a két kiváló hős is.

4. Amikor a Khándava égett, a félelmetesen jajgató élőlények százával és ezrével futottak szét minden irányban.

5. Némelyiknek a végtagjai égtek el, másokat megperzselt a nagy hőség, kiégett a szemük vagy elszáradtak, megint mások elfutottak rémületükben.

6. Némelyik a gyermekeit, szüleit vagy testvéreit magához ölelve nyugodtan meghalt az erdőben; annyira szerették őket, hogy nem tudták ott hagyni azokat, akik nekik olyan kedvesek voltak.

7. Sokan az alsóajkukba harapva, magasra emelkedtek – de hamarosan ismét lezuhantak a lángoló tűzbe.

8. Némelyik a földön hempergett megperzselt és leégett szárnyakkal, szemekkel és lábakkal. Ezeket is nemsokára holtan találták.

9. A tűz felhevítette az erdei víztárolókat és tavakat, felforrt bennük a víz. A halak és a teknősök mind elpusztultak bennük.

10. A teremtmények nagy erdei mészárlásában a különféle állatok égő testei olyanoknak tűntek, mintha Agni öltött volna fel annyi alakot.

11. A madarak szárnyra kaptak, hogy elmeneküljenek a tűzből, de Ardzsuna nyilai hamarosan keresztüllőtték őket; darabokra vágva hullottak ismét alá az égő tűzbe.

12. Az Ardzsuna nyilaitól eltalált madarak nagyon gyorsan, hangos jajkiáltásokat hallatva zuhantak ismét vissza a Khándavába.

13. A nyilakkal eltalált erdőlakók feljajdultak, és éppen olyan félelmetes zajt csaptak, mint amilyet az óceán köpülésekor (lehetett hallani).

14. A lobogó tűz lángjai felcsaptak az égre, és nagy aggodalmat keltettek az ég lakóinak, a Deváknak a szívében.

15. A dicső félistenek együtt mentek a száz áldozatot elvégző, ezerszemű urukhoz, az aszurák sanyargatójához, Indrához.

A félistenek szóltak

16. Ó halhatatlanok ura, miért éget el odalent Agni minden teremtményt? Eljött a világpusztulás ideje?

Vaisampájana szólt

17. Amikor Vrtra megölője (Indra) ezt meghallotta, és maga is látta, hogy mit csinál Agni, elindult, hogy kimentse a teremtményeket a tűzből..

18. A félistenek ura, Vászava hamarosan beborította az eget a felhők tömegével; ontani kezdte az esőt.

19. Amint a félistenek kiálya megparancsolta, a sok száz meg ezer felhő azonnal záport árasztott a Khándava erdőre; és a cseppek olyan vastagok voltak, mint a harci kocsik zászlórúdjai.

20. De a zápor még az égen felszáradt a tűz hevétől; az eső nem jutott el a lenti tűzig.

21. Namucsi megölője (Indra) nagyon dühös lett Agnira, még több felhőt gyűjtött össze, és az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntenék.

22. A lángok harcolni kezdtek a nagy záporral és a fönti felhőtömegekkel. Még nézni is félelmetes volt a füsttel és villámokkal megtelt erdőt.

Így végződik a kétszázhuszonnyolcadik fejezet, Indra haragja, az Adi Parva Khándavadahájában.