CCXXVII. fejezet

Khándavadaha Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1-2. E szavakra a dicső, füstzászlós félistennek, Agninak eszébe jutott Varuna, a világ védelmezője, Aditi fia, aki a vizek ura, mivel a vizekben lakik. Ő is tudta, hogy rá gondoltak, és megjelent Agni előtt.

3. A füstzászlós félisten (Agni) tisztelettel üdvözölte a vizek urát, a legkiválóbb Lokapálát, az istenek örök istenét, majd így szólt hozzá,

4. „Add nekem késedelem nélkül az íjat, a tegezt és a majomzászlós kocsit, amelyeket Szóma királytól kaptál.

5. Pártha ma egy nagy tettet hajt végre a Gándívával (a kérdéses íjjal), és Vászudeva a koronggal. Ezért kérlek, hogy add nekem ezeket ma.”

6-9. Varuna így szólt Agnihoz, „Odaadom.” Ezután átadta neki az íjjak gyöngyét – a Gándívát – amely végtelenül erős volt. Gyarapította a hírnevet és a sikert, semmi más fegyver nem árthatott neki; valamennyi fegyver ura volt ez, drágakő az összes között – ellenséges hadseregeket vert vissza, egymaga felért százezer íjjal. Királyságok gyarapítója, változatos, sokféle színű; szépen díszített íj, amelyre jó ránézni, gyengeség vagy sérülés nyoma nélkül. Mind a félistenek, mind a gandharvák állandóan imádták.

10-11. Adott neki egy mennyei fegyverekkel telerakott kocsit is, amelynek zászlaját egy nagy majom díszítette. A kocsi elé fogott paripák olyan fehérek voltak, mint az ezüst vagy mint a bárányfelhők – ezek a lovak a gandharvák országában születtek, és mindegyiken arany hám csillogott. Olyan sebesek voltak, mint a szél vagy az elme. A kocsi tele volt mindenféle hadi felszereléssel, sem a félistenek, sem az aszurák nem győzhették le.

12-13. Vakítóan ragyogott, kerekei szörnyű zajt csaptak; elbűvölte a szívét minden teremtménynek, aki csak ránézett. Pradzsápati alkotta meg (ezt a kocsit), miután szigorú, aszkétikus meditációt végzett. Olyan tündöklő volt, mint nap, úgy ragyogott, hogy rá sem lehetett pillantani. Ez volt az a kocsi, amelyről az Úr Szóma legyőzte a Dánavákat.

14-15. Ragyogó szépségű (kocsi volt ez), mint a napfényt visszatükröző esti felhő. Szépséges, aranyszínű, kiváló zászlórúdja volt. A rúdon pedig ott ült egy ádáz külsejű mennyei majom, aki oroszlánnak vagy tigrisnek látszott.

16. Úgy tűnt, hogy ez a fönt elhelyezett majom mindent el akar égetni, amit meglát. A többi zászlón más állatok voltak,

17. és az ellenség hadseregének katonái már a puszta üvöltésüktől elájultak. Ardzsuna körüljárta ezt a különféle zászlókkal díszített, kiváló kocsit, felajánlotta a tiszteletét a félisteneknek,

18. majd páncélingbe öltözötten, karddal felfegyverkezve, bőr ujjvédőkkel felszállt, ahogyan az erényes ember (a mennyei kocsira, amely az égbe viszi).

19. Ardzsuna rendkívül megörült, amikor magához vette a minden másnál kiválóbb, mennyei íjjat, amelyet hajdanán Brahmá teremtett, és amelyet Gándívának hívtak.

20. A nagyon hatalmas hős meghajolt Agni előtt, nagy erővel meghajlította az íjjat és felhúzta.

21. Beleremegett a szíve annak, aki meghallotta, milyen zajjal vonta fel az ííjat ez a hatalmas Pándava (Ardzsuna).

22. Kuntí fia nagyon örült, hogy megkapta a kocsit, az íjat és két kimeríthetetlen tegezt; most már úgy gondolta, képes arra, hogy segítsen Agninak ebben a feladatban.

23. Krsnának egy korongot adott (Agni), a korong közelére egy darab vasat erősítettek. Kívánatos, tüzes fegyver volt, és amint megkapta, ő is képes lett arra, hogy Agninak segítsen.

24. Ekkor Agni így szólt, „Ó Madhu megölője, Krsna, ennek a fegyvernek a segítségével biztosan le fogod tudni győzni az ellenségeidet, még akkor is, ha nem emberek.

25-27. Ó Mádhava, ezzel a fegyverrel biztosan jobb leszel, mint az emberek és a félistenek, a ráksaszák és a pisácsák, a Daitják és a Nágák. Biztos, hogy minden teremtményt megölhetsz ezzel a fegyverrel. Ha az ellenségedre hajítod a csatában, ellenállhatatlanul megöli az ellenséget, utána pedig visszatér a kezeidbe.”

28. Ezután az Úr Varuna adott neki (Krsnának) egy Kaumódakí nevű botot, amely minden Daitját meg tud ölni, és olyan lármát csap, mint a mennydörgés.

29-30. Ardzsuna és Acsjuta (Krsna) örömmel szóltak Agnihoz, „Ó dicső lény, most már hatalmas fegyvereink vannak, ismerjük a használatuk módját. Zászlórudas, zászlós kocsijaink vannak, most már harcolhatunk, még akkor is, ha a félistenek és az aszurák együttesen támadnak, nem is beszélve a mennykővel harcolóról (Indráról), aki a Nága Taksaka kedvéért kíván küzdeni.

Ardzsuna szólt

31-32. Ó Agni, amikor a nagyon hatalmas Hrsikesa Krsna a csatatéren harcol, ezzel a koronggal a kezében, nincs olyan a három világban, amit el ne pusztítana, ha elhajítja ezt a fegyvert. Most, hogy megkaptam a Gándíva íjat és ezt a két kimeríthetetlen tegezt, én is kész vagyok arra, hogy legyőzzem a három világot.

33. Ó uram, most már lobbanj fel, ahogy csak neked tetszik. Vedd körül ezt a nagy erdőt tűzzel. Képesek vagyunk arra, hogy segítsünk neked.

Vaisampájana szólt

34. Daszarha (Krsna) és Ardzsuna e szavaira a dicső Agni felvette a leghevesebb formáját, és felkészült arra, hogy eleméssze ezt az erdőt.

35. Minden oldalról körülvette hét lángjával. Olyan félelmetesnek tűnt, mint amikor egy juga végén megjelenik, és nekilátott, hogy felfalja a Khándavát.

36. Ó Bharata-nemzetség legjobbja, körülvette az erdőt, minden oldalról megtámadta, mennydörgött, mint a felhők, és az erdőben minden teremtmény reszketett (a félelemtől).

37. Ó Bharata leszármazottja, az égő erdő éppen olyan volt, mint a tündöklő Meru, a hegyek királya, felragyogott a nap ráeső sugaraiban.

Így végződik a kétszázhuszonhetedik fejezet, A Khándava égése, az Adi Parva Khándavadahájában.