CCXII. fejezet

Rádzsjalava Parva (folytatás)

Nárada szólt

1. Amint az ünnepségek véget értek, (Szanda és Upaszanda) arra vágytak, hogy birtokba vegyék a három világot. Tanácskoztak, és parancsot adtak, hogy sorakozzanak fel a katonáik.

2. Barátaik, rokonaik, az idősebbek, a Dánava-nemzetség és minisztereik jóváhagyásával, valamint az indulást megelőző szertartások elvégzése után elindultak egy olyan éjszakán, amikor a Magha csillagkép emelkedőben volt.

3. A Dánavák nagy hadserege ment velük, páncélba öltözötten, botokkal, fejszékkel, lándzsákkal és buzogányokkal felfegyverkezve.

4. A Csaranák már előre magasztalták a győzelmüket; ők maguk vidám szívvel indultak el.

5. A csatában bőszen harcoló és kedvük szerint bárhova eljutó Dánavák felemelkedtek az égre, és eljutottak a félistenek birodalmáig.

6. Amikor a félistenek hírt vettek a jövetelükről, meg arról, hogy milyen adományokat nyertek a Legfelsőbb úrtól, elhagyták a mennyet, és Brahmá világában kerestek menedéket.

7. A nagyon hatalmas (Dánava) fivérek leigázták Indra országát, különféle jaksa és ráksasza törzseket győztek le. Ezután visszatértek.

8. Ezután a két nagy szekérharcos leigázta az alsóbb világokban élő Nágákat, az óceán lakóit, majd az összes Mleccsha nemzetséget.

9. Ők azonban az egész földet akarták, ezért ez a két ellenállhatatlan hős összehívta a katonákat, és ezeket a kegyetlen szavakat mondták,

10. „A királyi bölcsek a bráhmanák segítségével állandóan a félistenek erejét gyarapítják, amikor ghít öntenek a tűzbe és más ételeket is felajánlanak a nagy áldozatokban.

11. Mivel ezzel foglalatoskodnak, ők az Aszurák ellenségei. Ezért az a kötelességünk, hogy összefogdossuk és kipusztítsuk őket.”

12. Ilyen kegyetlen döntést hoztak az Aszura fivérek, majd mindenkit odaparancsoltak a nagy óceán keleti partjára, és onnan indultak el minden irányban.

13. A két hős azonnal megölte azokat, akik áldozatokat végeztek, valamint a bráhmanákat, akik az áldozatoknál segédkeztek. Amikor már mindenkit megöltek, máshova mentek.

14. Katonáik betörtek az önfegyelmezett Rsik lakóhelyeire, és az áldozati tüzeket a vízbe dobálták.

15. Az emelkedett lelkű aszkéták átkokat szórtak rájuk nagy haragjukban, de Brahmá adományai miatt nem értek el velük semmit.

16. Amikor a bráhmanák látták, hogy átkaik éppolyan kevéssé hatnak rájuk, mint a kövekre kilőtt nyilak, felhagytak szertartásaikkal és fogadalmaikkal, és a szélrózsa minden irányába menekültek.

17. Még azok is elmenekültek félelmükben, akik aszkézisét siker koronázta ebben a világban, akik önfegyelmezettek voltak, és teljes figyelemmel meditáltak az Istenségen. Úgy menekültek, mint a kígyók, amikor közeledik Vinatá fia (Garuda).

18. Az összes szent remetetanyát letaposták és lerombolták; a berendezést szétszórták a földön. Az univerzum üres lett, mint amikor minden megsemmisül a nagy pusztulásban.

19. Ó király, amikor a Rsik mind eltűntek, a két nagy Aszura úgy döntött, mindenképpen pusztulniuk kell. Különféle alakokat öltöttek.

20. Őrjöngő elefántok alakját vették fel, akik halántéka kettéhasadt (a túl sok folyadéktól), és lemészárolták a hegyi barlangokban elrejtőzött Rsiket.

21. Néha oroszlánokká, néha tigrisekké váltak, máskor meg eltűntek. Ilyen formákat öltve gyilkolták a Rsiket, ha csak meglátták őket.

22. Megszűntek az áldozatok és a tanulmányozás; a királyok és a bráhmanák kihaltak. A földön nem voltak sem ünnepségek, sem áldozatok.

23. Az emberek jajgattak, „Ó jaj! Ó jaj!” Megszűnt minden eladás és vásárlás. A félistenek semmit sem tettek, nem volt több szent ceremónia és házasságkötés.

24. A földművelést elhanyagolták, a teheneket nem gondozták; a városok és a remetetanyák elnéptelenedtek. A csontokkal és csontvázakkal elborított föld félelmetesnek látszott.

25. Megszűntek a ceremóniák a Pitrik, a szent Vasata hang (a Védák) tiszteletére, nem volt többé áldáshozó szertartás. Az univerzum félelmetes látványt nyújtott.

26. A hold, a nap, a bolygók, a csillagok, a csillagképek és az ég lakói mind nagyon sajnálkoztak Szanda és Upaszanda tettei miatt.

27. A Dánavák kegyetlenül leigázták az összes égtájat. Kuruksetrán éltek, és nem volt egyetlen ellenfelük sem (az egész földön).

Így végződik a kétszáztizenkettedik fejezet, Szanda és Upaszanda története, az Adi Parva Rádzsjalavájában.