CCII. fejezet

Viduragamana Parva

Vaisampájana szólt

1. Megbízható kémeiktől a királyok megtudták, hogy a szépséges Draupadí a Pándavákat kapta férjül,

2. az a dicső férfi, aki meghajlította az íjjat és eltalálta a célt, maga Ardzsuna volt, az összes diadalmas harcos legkiválóbbja, kiváló íjász és nyilazó,

3. az a nagyon erős férfi, aki messze hajította Sálját, Madra királyát, aki haragjában mindenkit megfélemlített a csatában egyetlen fával,

4. aki egyáltalán nem ismerte a félelmet, érintése maga a halál volt mindenki számára – ez a dicső hős nem volt más, mint Bhíma, az ellenséges hadrend roncsolója.

5. Az uralkodók döbbenten hallották, hogy Kuntí fiai, a Pándavák békés bráhmanáknak öltöztek.

6. Úgy tudták, hogy Kuntí és a fiai halálra égtek a lakk-házban; ezért most a királyok úgy tekintettek a Pándavákra, mint akik a halálból tértek vissza.

7. Eszükbe jutott Purocsana sok kegyetlensége, és így szóltak, „Szégyen Bhísmára! Szégyen a Kuru-nemzetségbeli Dhrtarástrára!”

8. Amikor a Szvajamvarának vége volt, és a királyok megtudták, hogy Draupadí a Pándavák hitvese lett, mind hazamentek a maguk királyságába.

9-10. Durjodhana nagyon elkedvetlenedett, amikor hallotta, hogy Draupadí a fehér lovas (Ardzsuna) felesége lett; fivérei, Asvatthámá, anyai nagybátyja (Sakuni), Karna és kripa kíséretében elindult a fővárosába. Ekkor Duhsászana, aki nagyon szégyenkezett, lassan így szólt hozzá,

11. „Ó király, ha Ardzsuna nem álcázta volna magát bráhmanának, soha nem sikerült volna elnyernie Draupadít. Ezért ne is nevezze őt senki Dhanandzsajának.

12. Azt hiszem, a sors uralkodik, az emberi erőfeszítés pedig haszontalan. Ó bátyám, szégyen minden törekvésünkre, ha a Pándavák még élnek!”

13. Így beszélgettek, kárhoztatták Purocsanát, majd szomorúan, nagy szenvedésben érkeztek meg Hasztinápurába.

14-15. Durjodhana elcsüggedt, meg is rémült, amikor látta, hogy Prthá nagyon hatalmas fiai megmenekültek a lakkházból, és szövetséget kötöttek Drupadával. Hát még amikor eszébe jutottak Dhrstadjumna, Sikhandin és Drupada többi fia, akik mind nagyon jártasak voltak mindenféle hadviselésben.

16-17. Vidura azonban nagyon megörült, amikor megtudta, hogy Draupadít a Pándavák nyerték el, Dhrtarástra fiai büszkesége csorbát szenvedett, és szégyenben tértek haza. Ó király, Khattva (Vidura) el is ment Dhrtarástrához, és így szólt hozzá, „Nagy szerencse érte a Kurukat.”

18. Ó Bharata leszármazottja, Vicsitravírja fia, Dhrtarástra király elcsodálkozott, és örömében megismételte, „Milyen nagy szerencse! Milyen nagy szerencse!”

19. Ez a király (általában) a tudás szemével látott, de most azt gondolta tudatlanságában, hogy Drupada leánya az ő legidősebb fiát, Durjodhanát választotta.

20. Már rendelkezett is, hogy különféle ékszereket készítsenek Draupadínak, Krsnát és Durjodhanát pedig (nagy pompával hozzák el).

21. Ekkor Vidura megmondta, hogy Draupadí a Pándavákat választotta férjül, akik mind jó egészségben és békében élnek. Drupada illően fogadta ezeket a hősöket,

22. a Pándavák szövetségre léptek Drupada számos rokonával és barátaival, akiknek mind nagy hadseregeik vannak; de összeszövetkeztek másokkal is, akik eljöttek a szvajamvarára.

Dhrtarástra szólt

23. Ezek a gyermekek kedvesebbek nekem, mint Pándunak voltak. Tudd meg, hogy még jobban kedvelem őket, mint azelőtt.

24. Ezek a hősök, Pándu fiai jó egészségben és békében élnek, és most már barátaik is vannak. A barátaik és a többiek (a szövetségeseik) mind nagyon hatalmasak.

25. Ó Khattva, ki ne akarná a királyok közül, hogy jóban-rosszban Drupada és rokonai legyenek a barátai?

Vaisampájana szólt

26. Amikor ezt mondta, Vidura válaszolt, „Ó király, maradjon ilyen a megértésed még száz évig.”

27. Ó király, ekkor Durjodhana és Rádhá fia (Karna) keresték fel Dhrtarástrát, és így szóltak hozzá,

28. „Nem beszélhetünk a gonosz terveinkről Vidura előtt. Most azonban egyedül találtunk, ezért mindent elmondunk, amit akarunk.

29. Ó apám, de a magadénak tekinted az ellenség jólétét? Ó emberek legjobbja, te Khattva előtt a Pándaváknak tapsoltál.

30. Ó bűntelen, nem úgy cselekszel, ahogyan kellene. Minden nap úgy kellene cselekedned, hogy meggyengítsd az erejüket (a Pándavákét).

31. Eljött az ideje, hogy tanácskozzunk; nehogy már a Pándavák elnyeljenek bennünket a fiainkkal, katonáinkkal, barátainkkal és rokonainkkal együtt.

Így végződik a kétszázkettedik fejezet, Durjodhana szavai, az Adi Parva Viduragamanájában.