CXCIV. fejezet

Szvajamvara Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. Amikor a két Kuru herceg (Bhíma és Ardzsuna) a fazekas háza felé tartott, Dhrstadjumna, a Panycsála herceg követte őket.

2. Minden kísérőjét elküldte, maga pedig a Pándavák tudtán kívül elrejtőzött valahol, a fazekas háza közelében.

3. Az ellenségek kínzói, Bhíma, Dzsisnu (Ardzsuna) és az emelkedett lelkű ikrek este tértek vissza kolduló körútjukról; és mindent vidáman felajánlottak Judhisthírának.

4. Ekkor a jószívű Kuntí így szólt a Panycsála király leányához, „Ó kedves lány, te végy elsőnek ebből az ételből, ajánld fel a félisteneknek, ajándékozd el a bráhmanáknak.

5-6. Etesd meg az éhezőket, adj azoknak is, akik, a vendégeink. A többit oszd két részre. Ó kedves lány, az egyik felét add Bhímának – ennek a szép arcú, erős ifjúnak, aki olyan erős, mint az elefántok királya – ez a hős mindig sokat eszik. A másik felét oszd hat egyenlő részre – négy rész ezeké az ifjaké (Judhisthíra, Ardzsuna, Nakula és Szahadeva), egy az enyém, egy pedig a tiéd.

Vaisampájana szólt

7. Anyósa e kiváló szavaira a szűzies hercegnő mindent úgy tett, ahogyan mondták neki. És valamennyien ettek az ételből.

8. Ekkor Mádrí fia, az aszkétikus Szahadeva kusafű-ágyat terített a földre; a hősök valamennyien leheveredtek őzbőreikre, hogy aludjanak.

9. A kiváló Kuru hercegek úgy feküdtek le, hogy a fejük dél felé legyen. Kuntí a fejük, Krsná (Draupadí) pedig a lábuk vonalában feküdt le.

10. Bár kusafüvön és a földön feküdt, ami Pándu fiainak is párnául szolgált, nem volt szomorú, és nem is érzett a szívében tiszteletlenséget a kiváló Kurukkal szemben.

11. A hősök mennyei fegyverekről, kocsikról, elefántokról, kardokról, nyilakról és csatabárdokról beszélgettek egymással. Társalgáuk nagyon változatos és rendkívül érdekes volt.

12. A Panycsála király fia (Dhrstadjumna) mindent hallott; mindannyian látták Krsnát (Draupadít) ebben a helyzetben.

13. (Amint eljött a reggel), Dhrstadjumna herceg nagy sietve indult vissza a palotába, hogy részletesen beszámoljon Drupada királynak arról, amit az éjszaka hallott, amiről a hősök egymás között beszélgettek.

14. A Panycsála király szomorú volt, mert nem tudta, hogy a Pándavák vitték magukkal a lányát. A dicső király megkérdezte Dhrstadjumnát, amikor visszaérkezett, „Hová ment Krsná? Kik vitték el?

15. Talán egy súdra, alacsony születésű ember, adófizető vaisja tette rá piszkos lábait a fejemre (azzal, hogy őt elvitte)? Halottégető helyre került-e a virágfüzér?

16. Ó fiam, előkelő születésű ksatrija vagy a legmagasabb rendbe tartozó bráhmana nyerte el a lányomat? Alantas születésű ember rakta-e ballábát a fejemre azzal, hogy elnyerte Krsnát?

17. Azt nem bánnám, sőt nagyon is örülnék, ha lányom a kiváló Párthával egyesülne. Ó dicső fiam, mondd el nekem őszintén, ki az, aki ma elvitte a lányomat?

18. Élnek-e a legkiválóbb Kuruk, Vicsitravírja fiának (Pándunak) a fiai? Pártha volt-e az, aki felemelte az íjat, és eltalálta a célt?”

Így végződik a százkilencvennegyedik fejezet, Dhrstadjumna visszatérése, az Adi Parva Szvajamvarájában.