CXCII. fejezet

Szvajamvara Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. A (jelen levő), kiváló bráhmanák megrázták őrbőreiket és kókuszdióhéj-ivóedényeiket, majd felkiáltottak, „Ne félj; harcolni fogunk az ellenségekkel.”

2. Ardzsuna mosolyogva válaszolt nekik, „Álljatok félre, mint nézők.

3. Elbánok én ezekkel a királyokkal, mint a mantrák a kígyókkal. Éles hegyű nyilak záporát zúdítom rájuk.”

4. E szavakkal a hatalmas Ardzsuna felemelte a hozományként kapott íjat, és fivére, Bhíma kíséretében éppen olyan mozdulatlanul állt, mint egy hegy.

5. A két hős fivér rárontott a mindig ádázul harcoló ksatrijákra, akiket Karna vezetett. Mintha két elefánt száguldott volna szembe az ellenséges elefántok seregével.

6. A királyok már nagyon oda voltak a harcért, és vadul felkiáltottak, „Meg szabad ölni a csatában azt a bráhmanát, aki maga is harcolni kíván.”

7. E szavakkal az uralkodók azonnal rátámadtak a bráhmanákra, a nagyon erős Karna pedig Dzsisnuval (Ardzsunával) akart megvívni.

8. Madra hatalmas királya, Sálja úgy támadt rá Bhímára, mint a nőstényért harcoló hímelefánt.

9. Durjodhana és a többiek a bráhmanákkal harcoltak – de csak könnyedén, hanyagul tűztek velük össze.

10. Amikor a dicső Karna látta, hogy Vikartana fia, Karna feléje ront, felvonta kemény íjját, és éles nyilakat lőtt ki.

11. Rádhá fiát (Karnát) nagyon bosszantották ezek a gyors, erős és tündöklő nyilak, ezért még nagyon igyekezettel támadt Ardzsunára.

12. Karna és Ardzsuna mindketten igazán kiváló harcosok voltak, és őrültek módjára vívtak – le akarták győzni a másikat. Olyan könnyű volt a kezük, hogy szinte láthatatlanokká váltak (a szüntelenül záporozó nyilak között).

13. „Nézd a karjaim erejét!” „Figyeld csak, hogyan verlek vissza!” – de ezeket a szavakat csak maguk a hősök értették meg.

14. Szúrja fia, Karna dühbe gurult, amikor látta, hogy Ardzsuna milyen páratlanul erős és heves, így aztán egyre nagyobb tűzzel harcolt.

15. Kivédte Ardzsuna összes gyors és erős nyilát, majd hangosan felkiáltott. Valamennyi harcos tapsolt neki.

Karna szólt

16. Ó bráhmanák legkiválóbbja, örömmel látom karjaid erejét, amelynek nem ismernek pihenést a csatában. Fegyvereid méltók arra, hogy kivívják a győzelmet.

17. Maga a fegyverforgatás tudománya vagy te, a legkiválóbb bráhmana (Parasu)ráma, maga Indra, Visnu vagy Acsjuta?

18. Csak azért vetted fel egy bráhmana formáját, hogy elrejtsd a személyiségedet, azért lettél úrrá a fegyvereken, hogy velem harcolj?

19. Senki sem képes arra, hogy harcoljon velem, amikor haragos vagyok, kivéve Sacsí jérjét (Indrát) vagy Kiritit (Ardzsunát), Pándu fiát.

Vaisampájana szólt

20. Phalguni (Ardzsuna) így felelt, „Ó Karna, nem vagyok én a fegyverek tudománya; a hatalmas Ráma sem vagyok.

21. Csak egy bráhmana vagyok, kiváló a fegyverforgatók között. Tanítómesterem kegyéből tanultam ki a Brahma és Pauraudra fegyverek minden csínját-bínját. Ma pedig azért vagyok itt, hogy legyőzzelek a csatában. Ó hős, várj csak egy kicsit.”

22. E szavakra Rádhá fia, Karna visszalépett a harctól, mert ez a nagy szekérharcos azt gondolta, hogy a brahminikus hatalom legyőzhetetlen.

23. A terület egy másik részén a két nagy hős, a nagyon erős, harcban és mindenféle tudásban jártas Sálja és Vrikódara (Bhíma)

24. mérték össze erejüket. Úgy harcoltak, mint az őrült elefántok, ököllel ütötték, térddel rugdosták egymást.

25. Néha eltaszították egymást, máskor meg közelebb rángatták, néha elgáncsolták egymást, hogy arcra vagy az oldalukra estek, máskor pedig ököllel verték egymást.

26. Ütéseik olyan keményen záporoztak, mint a kődarabok, és az egész aréna visszhangzott tőlük.

27-28. Így harcoltak pár percig, majd Bhíma, a Kuruk legkiválóbbja ölbe kapta Sálját, messzire elhajította, és ezzel mindenkinek nagy meglepetést okozott; mert igaz ugyan, hogy lelökte a földre, de nem nagyon sebezte meg.

29. Sálja a földön, Karna nagy félelemben, az összes többi király mély ámulatban – így vették körül Vrikodarát (Bhímát) minden oldalról.

30. Így szóltak, „Biztos, hogy ezek a bráhmanák kiváló harcosok. Állapítsuk meg, melyik nemzetségben születtek, hol élnek.

31. Ki más harcolhatna Rádhá fiával, Karnával, kivéve Rámát, Dronát vagy Kiritit, Pándu fiát (Ardzsunát)?

32. Ki győzhetné le Durjodhanát, ha csak nem Devakí fia, Krsna és Szaradvan fia, Kripa?

33-34. Ki taszythatná a földre Madra királyát, Sálját, ezt a nagy harcost, ha csak nem Baladeva, a hősies Vrikodara, Pándu fia és a hősies Durjodhana? Álljunk el a harctól, ne küzdjünk tovább a bráhmanákkal.

35. A bráhmanákat még akkor is meg kell védelmezni, ha sértőek. Először is állapítsuk meg, kik ezek (a hősök). Ha már megtudtuk, vidáman harcolhatunk velük.

Vaisampájana szólt

36. Bhíma tettét látva Krsna már tudta, hogy ők Kuntí fiai. Ezért kedvesen szólt az összegyűlt uralkodókhoz, „Ezt a leányt a bráhmanák nyerték el.” Ezzel rávette őket, hogy álljanak el a harctól.

37. Ők pedig vissza is tértek a királyságaikba – rendkívül meglepetten.

38. Azt mondták, ma a bráhmanák győztek; Panycsála hercegnője egy bráhmana menyasszonya lett.

39. Bhíma és Dhanandzsaja csak üggyel-bajjal jutottak előre a nagy tömegben, az őzek és más vadállatok bőreit viselő bráhmanák között.

40-41. Az ellenségeiktől zaklatott hősök, Draupadíval a nyomukban, lassan kivonultak a tömegből, és éppen olyanok voltak, mint a felhők közül kibukkanó hold vagy a nap. Közben az anyjuk (Kuntí a szálláson) már azon gondolkodott, mi baj érhette a fiait.

42. Aggodalom töltötte el, mert már régen vissza kellett volna érkezniük a koldulásból. Hol azt gondolta, hogy Dhrtarástra fiai felismerték és megölték őket,

43. hol meg attól félt, hogy valami kegyetlen és erős ráksasza végzett velük, aki mindenféle megtévesztésre képes. Megkérdezte magától, „Lehetséges-e, hogy a dicső Vjászát is félrevezette az értelem?”

44-45. Így töprengett Prthá, és nagyon féltette a gyermekeit. Ekkor, a késő délután csendességében, számos bráhmana kíséretében belépett a fazekas házába Dzsisnu (Ardzsuna), ahogyan a nap bukkan elő a felhők közül egy borús napon.

Így végződik a százkilencvenkettedik fejezet, A Pándavák visszatérése, az Adi Parva Szvajamvarájában.