CXCI. fejezet

Szvajamvara Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. Amikor a király közölte, hogy ehhez a bráhmanához adja a lányát, az összegyűlt királyok egymásra néztek, és eltöltötte őket a harag.

A királyok szóltak

2. Ez a Drupada megkerült bennünket, és csak annyiba vesz, mint a szalmát. Most egy bráhmanához akarja adni a lányát.

3. Elültette a fát, de kivágja, amikor már éppen gyümölcsöket teremne. Nem tisztel bennünket ez a gazember – öljük hát meg.

4. Nem érdemli meg a hódolatunkat, de még a korának kijáró tiszteletet sem. Bizony megöljük ezt a gazembert, aki megsérti a királyokat, a fiaikkal együtt.

5. Összehívta a királyokat, kiváló ételeket tálalt fel nekik, végül pedig megsérti őket.

6. Senkit sem talált a félistenekhez hasonló királyok gyülekezetében, aki egyenlő lenne vele?

7. A sruti azt mondja, hogy a szvajamvara a ksatrijáknak való; semmi keresnivalójuk ott a bráhmanáknak, ahol egy ksatrija hölgy férjet választ.

8. Ó királyok, ha ez a leány nem közülünk választ férjet, vessük tűzre, és térjünk vissza a királyságainkba.

9. Igaz, hogy ez a bráhmana csak túlbuzgóságból vagy kapzsiságból sértette a királyokat, de őt mégsem szabad megölni,

10. mert a királyságaink, az életünk, vagyonunk, fiaink, unokáink és amink csak van (ebben a világban), az mind a bráhmanákért van.

11. Valamit azonban mégis kell tennünk, hogy fenntartsuk azt, ami az élerendekhez illő, (és a bráhmanák szemtelen beavakozása miatt) más szvajamvarák ne így végződjenek.

12. E szavakkal a királyok felkapták vasszögekkel kivert buzogányaikat, egyéb fegyvereiket, és rárontottak Drupadára, hogy megöljék.

13. Amikor Drupada látta, hogy a királyok haragjukban mind rátámadnak íjaikkal és nyilaikkal, félelmében a bráhmanáknál keresett védelmet.

14. De ezek a nagy íjászok, Pándu e két fia (Bhíma és Ardzsuna), az ellenség fenyítői azonnal megállították a kiskrályokat, akik úgy rontottak rá Drupadára, mint az őrült elefántok.

15. Erre a bőr-vérteket viselő királyok nagy haragjukban, felemelt fegyvereikkel a Kuru hercegek, Bhíma és Ardzsuna felé rohantak.

16. A rendkívül erős Bhíma kitépett egy fát, amely akkora volt, mint egy elefánt, és leszaggatta a leveleit.

17. Ezzel a fával állt Pártha (Ardzsuna) mellé a hatalmas karú Bhíma, Prthá fia, valamennyi ellenség fenyítője, mint Jama a maga félelmetes botjával.

18. A nagyon intelligens Dzsisnu (Ardzsuna) maga is képes volt mindenféle rendkívüli tettre, de most nagyon elcsodálkozott. Képességekben Indrával egyenlő lévén félretette minden félelmét, és íjjával készenlétben állott, hogy fogadja a támadókat.

19. Dzsisnu és fivére tettei láttán az emberfeletti értelmű és felfoghatatlan módon cselekvő Damodara (Krsna) így szólt félelmetes energiájú bátyjához, Halájuddhához (Balarámához):

20. „Ó Szankarsana, kétségkívül Ardzsuna ez a hős, akinek olyan a járása, mint egy nagy oroszláné, és ezt a hatalmas, négy láb hosszú íjat tartja a kezében. Ez éppen annyira nem kétséges, mint ahogyan én Vaszudeva fia vagyok.

21. Kétségkívül Vrikodara (Bhíma) az a hős, aki hirtelen kiszakította a fát, és egy pillanat alatt felkészült arra, hogy elkergesse az uralkodókat. Manapság senki más nem lett volna képes ilyesmire a csatamezőn.

22. Ó Acsjuta, kétségkívül Dharma fia (Judhisthíra) az a másik ifjú, akinek olyanok a szemei, mint a lótusz levelei, négy láb magas, járása olyan, mint egy hatalmas oroszláné, alázatos, világos arcszínű, jól formált, ragyogó orrú, és csak az imént távozott el az arénából.

23. Biztos vagyok benne, hogy a másik két ifjú az Asvini-ikrek fiai. Éppen olyan szépek, mint Kártikeja. Hallottam, hogy Pándu és Prthá fiai megmenekültek az égő lakkházból.”

24. Ekkor Halájuddha, kinek színe olyan, mint az esővel terhes felhők, nagy örömmel szólt öccséhez, „Boldogan hallom, hogy apánk testvére, Prthá e kiváló Kuru hercegekkel (a Pándavákkal) együtt megmenekült (a lakkházból).”

Így végződik a százkilencvenegyedik fejezet, Krsna szavai, az Adi Parva Szvajamvarájában.