CLXXXIX. fejezet

Szvajamvara Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. Ezek a fiatal, fülbevalókkal díszített hercegek egymás között dicsekedtek; mindegyik magát tartotta a legjobb fegyveresnek és a legnagyobb vitéznek. Felálltak, és meglóbálták a fegyvereiket.

2-3. A szépség, vitézség, származás, tudás, gazdagság és fiatalság büszkeségétől mámorosan olyanok voltak, mint a Himálaja elefántjai a párzás időszakában. Féltékenyen figyelték egymást, és a vágy félistenének befolyására hirtelen felpattantak királyi ülőhelyeikről, ezzel a kiáltással: „Krisná az enyém lesz.”

4. Az arénában összegyűlt ksatriják mind el akarták nyerni Drupada lányát. Olyanoknak látszottak, mint az Umá, a hegykirály leánya körül álló félistenek.

5. A szerelem félistenének nyilaitól sújtott testtel, teljes szívükből Krsná (Draupadí) után vágyakozva jöttek le az arénába; még a barátaikra is féltékenyek lettek Drupada lánya miatt.

6. Eljöttek a félistenek is kocsijaikon (az égen): Jama, a Rudrák, az Áditják, a Vaszuk, az Asvini-ikrek, a Szádhják, a Maruták, a gazdagság ura (Kuvera),

7. a Daitják, a Szuparnák, a nagy Nágák, a mennyei Rsik, a Guhjakák, a Csaranák, Visvavaszu, Nárada, Parvatja és a fő Gandharvák az Apszarákkal együtt,

8. Halájuddha (Balaráma), Dzsanárdana (Krsna), aki a mindig engedelmes Vrsni, Andhaka és Jádava törzsek feje – ők is végignézték a jelenetet.

9. A Jaduk ura, Krsna gondolkodóba esett, amikor megpillantotta a Pándavákat – akik olyanok voltak, mint az őrjöngő elefántok, fajuk legkiválóbbjai, amikor egy lótuszokkal benőtt tó felé közelednek, vagy mint a hamuval eltakart tűz.

10. Igy szólt Rámához (Balarámához), „Az ott Judhisthíra, az Bhíma Dzsisnuval (Ardzsunával), ők meg a hős ikrek (Nakula és Szahadeva). (Bala)ráma is megnézte őket magának, majd örömteli pillantást vetett Dzsanárdanára (Krsnára).

11. A többi hős és király haragosan az ajkába harapott, szemüket, szívüket és gondolataikat egyedül Krsnára (Draupadíra) fügesztették, tágranyílt szemeikkel csak őt látták, és észre sem vették a Pándavákat.

12. Prthá hatalmas karú fiai, a hős és dicső ikrek is csak Draupadít nézték, őket is eltalálta nyilaival a szerelem félistene.

13-14. Az aréna tele volt mennylakókkal, Rsikkel, Gandharvákkal, Szuparnákkal, Nágákkal, Aszurákkal és Szádhjákkal, mennyei illatszerrekel, szaszét szórt mennyei virágokkal. Visszhangzottak az üstdobok, a végtelen sok vendég beszéde, a fuvola, a vína és a többi hangszer lágyabb zenéje. A félistenek alig tudtak utat törni maguknak a mennybolton át.

15-16. Aztán ezek a királyok – Karna, Durjodhana, Sálva, Sálja, Asvatthámá, Kratha, Szunitha, Vakra, Kalinga uralkodója, Banga, Paudja, Paundra, Videha uralkodója, a Javanák feje, sok más király fia és unokája, akik szemei olyanok voltak, mint a lótusz levelei – egyik a másik után bemutatták vitézségüket, hogy elnyerjék ezt a páratlan szépségű leányt.

17. Ezek a koronákkal, virágfüzérekkel, karkötőkkel, mindenféle díszekkel ékes, hatalmas karú, vitéz, heves királyok, erejük és energiájuk teljében

18-20. még gondolatban sem tudták felvonni azt a rendkívül merev íjat. Ajkuk megduzzadt az erőlködéstől, annyira igyekeztek – mindegyik a maga erejének, neveltetésének és ügyességének megfelelően – hogy az íjat felvonják. Végül mind a földre zuhantak, és egy ideig ott feküdtek mozdulatlanul. Kimerültek, koronáik és virágfüzéreik leestek a testükről, zihálva kapkodták a lélegzetet. Hamar lehűlt minden ambíciójuk, hogy ezt a lányt elnyerhetik. Nem bírtak a merev íjjal, virágfüzéreik, karkötőik és többi ékszereik meglazultak, és panaszosan feljajdultak. Minden reményük elszállt, hogy elnyerhetik Krsnát. A királyok egész gyülekezete szomorúnak és gyászosnak tűnt.

21. A királyok kétségbeejtő helyzete láttán előlépett Karna, a legkiválóbb íjász, és odament az íjhoz. Gyorsan felkapta, felhúzta, és a helyére illesztette a nyilat.

22. Amikor a Pándavák megpillantották, Szúrja fiát – a szúta származású Karnát, aki olyan ragyogó volt, mint a hold vagy a nap – úgy vették, hogy már el is találta a célt.

23. Draupadí azonban hangosan felkiáltott, „Nem választok a férjemül egy szútát”. Karna bosszúsan felnevetett, egy pillantást vetett a nap felé, majd félrehajította a már felvont íjjat.

24-25. Csédi hősies királya, Sisupála, aki olyan erős volt, mint Jama, szintén próbát tett az íjjal, amikor a többiek már mind lemondtak róla. De ő maga is térdre esett a földön.

26. Most a nagyon erős és hatalmas király, Dzsarászandha lépett oda az íjhoz, és egy darabig olyan mozdulatlanul állt előtte, mint egy hegy.

27. Az íj azonban visszapattant, és térdre zuhant ő is. Majd felállt, és azonnal visszament a maga királyságába.

28. Madra nagyon hatalmas királya, Sálja is próbálkozott az íjjal, de ugyanúgy térdre zuhant a földön.

29. Végül, amikor már mindenki megvetően beszélt a nemes születésű királyokról, a legkiválóbb hősnek, Dzsisnunak (Ardzsuna), Kuntí fiának is kedve támadt arra, hogy felhúzza az íjjat, és a nyilakat kilőjje.

Így végződik a száznyolcvankilencedik fejezet, A királyok kudarca, az Adi Parva Szvajamvarájában.