CLXXIII. fejezet

Csaitraratha Parva (folytatás)

Ardzsuna szólt

1. Te Tapatí leszármazottjának szólítottál engem. Szeretném tudni, mi ennek a szónak a pontos jelentése.

2. Ó áldott, mi Kuntí fiai, vagyis Kaunteják vagyunk, de aki Tapatí fia, azt Tapatjának kellene szólítani. Erről szeretnék hallani.

Vaisampájana szólt

3. Kuntí fia, Dhanandzsaja szavaira a Gandharva elmondott egy történetet, amely mind a három világban híres.

A Gandharva szólt

4. Ó Pártha, valamennyi értelmes ember legjobbja, részletesen elmondom neked ezt az érdekes történetet.

5. Hallgasd meg figyelmesen, miért szólítottalak Tapatjának.

6. Annak, aki az egész égboltot bevilágítja fényével, volt egy leánya, Tapatí – éppen olyan (ragyogó), mint ő maga.

7. Vivaszváta leánya (Tapatí) Szávitrí húga volt, a három világban híres, és aszkézist gyakorolt.

8. Senki sem volt olyan szép, mint ő, sem a Devák, sem az Aszurák, Jaksák, Raksák, Apszarák és Gandharva hölgyek között.

9. Teste tökéletesen arányos volt, arcvonásai hibátlanok; nagy, fekete szemei voltak, gyönyörű ruhákat viselt; szűzies volt és rendkívül jó viseletű.

10. Ó Bharata leszármazottja, Vivaszváta azt gondolta, senki sem elég szép, érdemdús, jó viseletű vagy művelt ahhoz, hogy a férje lehessen.

11. Mikor látta, hogy a leánya felserdült és méltó arra, hogy férjhez menjen, nem volt egy perc nyugta sem, mert mindig csak arra gondolt, hogy kihez adja.

12. Ó Kuntí fia, a Kuruk legjobbja, Riksa fia, Szamvarana, a hatalmas király Szúrját imádta

13. a megfelelő arghja felajánlással, virágfüzérekkel és illatszerekkel, mindig tisztán és szenten, különféle fogadalmakkal, böjtökkel és aszkézissel.

14. Puru leszármazottja (Szamvarana) odaadással, alázattal és jámboran imádta a dicsőségében ragyogó istenséget.

15. Amikor Szúrja látta, hogy Szamvarana nagyon jó külsejű, jól ismeri a vallásos elveket, azt gondolta, ő lesz a legalkalmasabb férj Tapatí számára.

16. Ó Kuru leszármazottja, Szúrja arra vágyott, hogy ehhez a három világban híres és kiváló királyhoz adhassa a lányát.

17. Ahogyan Szúrja az egész mennyboltot eltölti ragyogásával, Szamvarana éppen úgy töltötte meg a föld minden birodalmát kiváló érdemei pompájával.

18. Ó Pártha, ahogyan a Védákban jártas emberek a teljes dicsőségében megnyilvánult napot imádják, ugyanígy imádták az emberek is Szamvaranát, a bráhmanák kivételével.

19. Ez a nagy szerencsével áldott király (Szamvarana) a holdnál is jobban enyhítette barátai szívének gondjait, Szúrja pedig az ellenségek szívét perzselte fel.

20. Ó Kuru leszármazottja, Tapana elhatározta, hogy ennek az erényes és érdemdús királynak adja Tapatít.

21. Ó Pártha, egyszer ez a jó szerencsével áldott és nagyon vitéz király vadászni ment a hegyi erdőkbe.

22. Vadászat közben a Kuru-nemzetség királyának lovát nagy éhség és szomjúság fogta el, és ki is szenvedett ott, a hegyek között.

23. Ó Pártha, a király ott hagyta a kimúlt lovat, gyalog ment tovább, és egyszer csak megpillantott egy nagy szemű és páratlan szépségű leányt.

24. Az ellenségek fenyítője, a királyok legjobbja egyedül volt, és egyedül volt a leány is. A leány mozdulatlanul állt, a király pedig állhatatosan bámulta.

25. Szépségéről Laksmí istennőnek vélte. Szépségét a napból kiáradó sugarak megtestesülésének tartotta.

26. Teste pompájában a tűz lángjához, jóindulatában és bájosságában pedig a hold folttalan korongjára hasonlított.

27. A hegyi lejtőn álló feketeszemű leány olyannak tűnt, mint egy ragyogó aranyszobor.

28. A leány olyan szép és ragyogó volt, hogy a kúszó- és mindenféle egyéb növényekkel benőtt hegy is mintha arannyá változott volna.

29. A leány láttán a királyban megvetés ébredt a világ összes asszonyai iránt, akiket valaha látott. Áldottnak vélte a szemeit, mert őt látják.

30. Úgy érezte, semmi sem ér fel ennek a lánynak a szépségével azok közül, amiket születése napjától fogva látott.

31. (Azt gondolta: „A teremtő azután alkotta meg ezt a szépszemű leányt, hogy a Devák, Aszurák és emberek egész világát kiköpülték.” A leány foglyul ejtette a király szívét és szemeit, mintha kötelekkel kötözte volna meg; lábai földbe gyökereztek, nem tudta használni az érzékeit.

32. Szamvarana király azt gondolta, szépsége gazdagságában páratlan ez a leány a három világban.

33. Amikor a nemes születésű király meglátta ezt az áldott szépséget, azonnal eltalálta őt nyilaival a szerelem félistene.

34. Káma (a vágy) perzselő tüzében égve a királyt így szólt az elbűvölő, ifjúsága teljességében még ártatlan leányhoz.

Szamvarana szólt

35. Ó karcsú combú hölgy – ki vagy és kié vagy? Miért vagy itt? Ó édes mosolyú hölgy, miért járkálsz egyedül a magányos erdőségben?

36. Tökéletesen hibátlan vagy minden vonásodban; a díszek egészen elborítanak, de úgy tűnik, maguknak a díszeknek is sóváran áhított dísze vagy.

37. Nem látszol sem Devínek, sem Aszurínak, sem Yaksinínek, sem Ráksaszínak, nem vagy sem Náginí, sem Gandharví, sem Manusí.

38. Ó kiváló hölgy, még a legszebb hölgy sem ér fel veled szépségben, akit valaha láttam, akiről valaha hallottam.

39. Ó szépvonású hölgy, holdnál bájosabb arcod, lótuszlevelekhez hasonló szemeid láttán leigázott a szerelem félistene.

A Gandharva szólt

40. Így szólt hozzá a vágyakozó király az erdő magányában, de ő egyetlen szóval sem válaszolt.

41. Sőt amikor ismét megkérdezte, ez a nagy szemű leány hirtelen eltűnt a király szemeláttára, mint a villám felvillanása.

42. A király eszeveszetten bejárta az egész erdőt, és a lótusz-szemű leányt kereste,

43. de nem találta meg, így aztán panaszos szavakra indult, és bánatában jó ideig mozdulatlan maradt.

Így végződik a százhetvenharmadik fejezet, Tapatí története, az Adi Parva Csaitrarathájában.