CLIX. fejezet

Vaka-badha Parva

Dzsanamedzsaja szólt

1. Ó kétszer születettek legjobbja, mit csináltak a Pándavák, azok a nagy szekérharcosok, Kuntí fiai, amikor Ekacsakrába mentek?

Vaisampájana szólt

2. Ezek a nagy szekérharcosok, Pándu fiai Ekacsakrába mentek, és rövid ideig egy bráhmana házában éltek.

3-4. Ó király, mindenhová elmentek, hogy kenyeret kolduljanak, és közben sok gyönyörű erdőt, vidéket, folyót és tavat láttak. Számos érdemük miatt mindenki nagyon megkedvelte őket.

5. Minden este felajánlották az ételt Kuntinak (amit nappal kaptak), Kunti elosztotta, és mindenki külön megette a maga részét.

6. Ezek a hősök, az ellenségek fenyítői az anyjukkal együtt az összegyűjtött étel felét ették meg, a nagyon erős Bhíma egyedül ette meg a másik felét.

7. Ó Bharata-nemzetség legjobbja, így teltek a dicső (pándavák) napjai abban az országban.

8. Egy napon, amikor élelemért mentek, Bhíma (egyedül) maradt a házban Prthával (az anyjával).

9. Ó Bharata leszármazottja, Kuntí hangos és szívet tépő panaszokat hallott a bráhmana házában.

10. Ó király, részvétében és szíve jóságában nem tudta elviselni, hogy mennyit sírnak és milyen szánni valóan panaszkodnak.

11. A kedves Prthá megsajnálta őket, és ezeket a részvéttel teljes szavakat mondta Bhímának,

12. „Ó fiam, mióta ennek a bráhmanának a házában életünk, elszállt a bánatunk, és Dhrtarástra fia mit sem tud rólunk.

13. Ó fiam, mindig arra gondolok, mi válhatna a bráhmana javára, mi jót tehetnék érte. Mindenkinek erre kell törekednie, aki mások házában él.

14. Ó gyermekem, ő igazán olyan ember, aki visszafizeti a kapott jóságot. Az ilyen tett nem vész el soha. Az ember tegyen még több jót másokkal, mint amennyit ővele tesznek.

15. Ez a bráhmana biztosan nagyon nagy bajba került. Ha bármiben segíthetnénk neki, (valamennyire) megfizethetnénk a szolgálatait.

Bhíma szólt

16. Tudd, meg, milyen szerencsétlenség érte őket, és mi annak az oka. Ha tudom, megpróbálom elhárítani, ha még olyan nehéz is.

Vaisampájana szólt

17. Ó király, amikor ők ketten (kuntí és Bhíma) így beszélgettek, meghallották a bráhmana és felesége jajkiáltását.

18. Kuntí éppen olyan sebesen futott az emelkedett lelkű bráhmana belső szobáiba, ahogyan Kámadhenu (a minden kívánságot teljesítő tehén) rohan kikötözött borjához.

19. Látta, hogy a bráhmana, a felesége, a fia és a lánya ott ülnek, mélyen lehajtott fejjel.

A bráhmana szólt

20. Gyalázatos az élet ebben a világban, olyan üres (belül), mint a nád. Tele van nyomorúsággal; mások rabszolgája; még az alapja is nagy bánat.

21. Élni annyi, mint nagyon szenvedni; élni annyi, mint elszenvedni a betegségeket. Biztos, hogy az élet nem más, mint a szerencsétlenségek egész sora.

22. A lélek csak egy, de szolgálnia kell a dharmát, az arthát és a kámát is.Nagy bánat éri, ha egyszerre kergeti mind a hármat.

23. Egyesek azt mondják, hogy az üdvözülés a mi legmagasabb célunk, de azt soha sem lehet elérni. A vagyonszerzés pokol, szerencsétlenség kíséri.

24. Nagy gondban van az, aki gazdagságra vágyik, még nagyobb a gondja annak, aki (már) megszerezte. A megszerzett gazdagsághoz nagyon ragaszkodik; és amikor elveszti, még jobban szenved.

25. Nem látom, hogyan szabadulhatnék meg ettől a veszélytől, hogyan menekülhetnék el innen a fiammal és a feleségemmel?

26. Ó bráhmaní (feleség), emlékszel, el akartam költözni valami más helyre, ahol boldogok lehettünk volna, de te nem hallgattál a szavaimra.

27. Többször is kérleltelek, hogy menjünk el, te azonban, ó buta asszony, azt mondtad, „Itt születtem, itt öregedtem meg, ez az én őseim otthona.”

28. Apád halott, öreg anyád meghalt már régen. Barátaid és rokonaid is halottak – akkor miért kívánsz itt élni?

29. Annyira ragaszkodtál a rokonaidhoz és barátaidhoz, hogy nem hallgattál a szavaimra. Most aztán itt van a nagy bánat, egy rokon és barát elvesztése.

30. Ó, hogy is tudnám elviselni! Eljött az ideje annak, hogy meghaljak. Nem élhetek tovább kegyetlen nyomorultként, ha elhagytam a rokonaimat és barátaimat.

31. Mindig a segítőtársam voltál minden erényes tettben, olyan vagy nekem, mint az anyám. A félistenek barátomul adtak, te vagy a fő menedékem.

32-34. Szüleim társul adtak a családi életben; nemes születésű vagy; jólelkű; gyermekeim anyja; mindig odaadó voltál irántam; ártatlan vagy, mindig megtartottad a fogadalmaidat; engem választottál, a feleségem lettél az illő szertartásokkal – hogyan hagyhatnálak el azért, hogy megmentsem a saját életemet? Hogyan hagyhatnám el a saját fiamat?

35-36. Kicsiny gyermek még, szakáll sem serked (az állán). Hogyan áldozzam fel a lányomat, akit magam nemzettem, akit azért ajándékozott nekem a dicső teremtő, hogy férjhez adjam, és akin keresztül őseimmel együtt eljuthatok azokba a világokba, amelyeket csak azok érhetnek el, akik unokákat kaptak lányaiktól.

37. Egyesek azt gondolják, az apa a fiúhoz ragaszkodik jobban, mások azt, hogy a lányhoz, de én egyformán ragaszkodom (mindkettőhöz).

38. Hogyan hagyhatnám el ezt az ártatlan lányt, akitől örök boldogságom és nemzetségem örök boldogsága függ?

39. Ha magamat áldozom fel és elmegyek a túlvilágra, éppen így bánkódom; hogyan élhetnének meg azok, akiket elhagytam?

40. Kegyetlen és gonosz tett, ha elhagyom őket (a feleségemet, a fiamat vagy a lányomat). Ha magamat áldozom fel, ők is meghalnak nélkülem.

41. Nagyon nagy szerencsétlenségbe kerültem, nem tudom, hogyan meneküljek ki belőle. Ó jaj! Mit kezdjek barátaimmal és rokonaimmal? Jobb, ha velük együtt halok; nem tudok tovább élni.

Így végződik a százötvenkilencedik fejezet, A bráhmana panaszkodása, az Adi Parva Vaka-badhájában.