CLV. fejezet

Hidimba-badha Parva (folytatás)

Vaisampájana szólt

1. A ráksaszák királya, Hidimba nem tudta kivárni, amíg a nővére visszatér, lemászott a fáról, és megkereste a Pándavákat.

2. Vörös szemű, erős karú, óriási szájú volt, a haja égnek meredt, színe mint a felhők, fogai élesek, megjelenése félelmetes.

3. Amikor Hidimbá észrevette, hogy ez az ijesztő teremtmény leereszkedik a fáról, megrémült, és így szólt Bhímaszenához,

4. „Ez a gonosz emberevő haragosan közeledik. Tedd azt a fivéreiddel, amire kérlek.

5. Ó hős, éppen olyan vitéz vagyok, mint a ráksaszák. Bárhova el tudok menni, ahova kedvem tartja. Szálljatok fel a csípőmre; át fogunk repülni az égen.

6. Ó ellenségek fenyítője, ébreszd fel békésen alvó anyádat és fivéreidet. Magammal viszem őket (is), átrepülök az égen.”

Bhíma szólt

7. Ó szépcsípőjű hölgy, ne félj semmitől. Biztos vagyok benne, hogy ameddig én itt vagyok, egyetlen ráksasza sem árthat nekik. Ó karcsú derekú hölgy, a szemed láttára ölöm meg ezt az emberevőt.

8. Ó félénk leány, akármilyen gonosz is ez a ráksasza, nekem nem méltó ellenfél – nincs az a ráksasza, aki ellenállhatna az én vitézségemnek a csatában.

9. Nézd a karjaimat, olyanok, mint az elefánt ormánya. Combjaim, mint két vasbuzogány. A mellkasom széles, kemény, mint a gyémánt.

10. Ó szép leány, még ma meglátod, hogy olyan vitéz vagyok, mint Indra. Ó szép csípőjű hölgy, ne gondold azt, hogy én csak ember vagyok, ne tarts gyengének.

Hidimbá szólt

11. Ó emberek legjobbja, olyan vagy, mint egy félisten. Nem tartalak gyengének. De már láttam, hogyan bánnak el a ráksaszák az emberekkel.

Vaisampájana szólt

12. Ó Bharata leszármazottja, a haragos emberevő, a ráksasza meghallotta, milyen szavakat mondott Bhíma.

13. Látta Hidimbát emberi alakban; fejét virágfüzérek ékesítették, arca olyan volt, mint a telihold;

14. szemöldökei, orra, szemei, hajfürtjei leírhatatlanul szépek voltak, bőre és körmei nagyon gyengéd színűek. Mindenféle ékszert és finom, átlátszó ruhát viselt.

15. Mikor az emberevő meglátta őt ebben az elbűvölő emberi alakban, rögtön azt gondolta, hogy el akarja csábítani (Bhímát), és nagyon dühös lett.

16. Ó Kuruk legjobbja, a ráksasza annyira megharagudott a nővérére, hogy nagy szemeit még tágabbra meresztette, és így szólt hozzá,

17. „Melyik ostoba teremtmény állít akadályokat az utamba, amikor éhes vagyok? Ó Hidimbá, annyira elvesztetted az eszedet, hogy nem félsz a haragomtól?

18. Ó ledér asszony, szégyelld magad! Kéjes vágyadban megsértesz engem! Kész vagy arra, hogy feláldozd az összes fő ráksasza, az őseid tisztességét!

19. Megöllek én téged is azokkal együtt, akik kedvéért el akarod követni ezt a nagy sértést velem szemben.”

20. A vörös szemű, fogait csikorgató Hidimba rárontott Hidimbára (??), és meg akarta ölni.

21. Alighogy meglátta ezt a fegyverforgatók legjobbja, Bhíma, szemrehányóan rákiáltott, „Állj meg, állj meg!”

22. Bhímaszena látta, hogy a ráksasza mennyire megharagudott a nővérére, megvetően mosolygott, és így szólt,

23. „Ó Hidimba, miért ébreszted fel ezeket a békésen alvó embereket? Ó gonosz (ráksasza), gyere ide hozzám, ne vesztegesd az időt.

24. Engem támadj meg először; nem szabad megölnöd egy nőt, különösen ha semmilyen bűnt nem követett el.

25. Ez a lány úgy megkívánt engem, hogy nem tud magán uralkodni. A szerelem félistene hajtja, aki minden élő formát áthat.

26-27. Ó gonosz teremtmény, még a magad fajtájában is a leggyalázatosabb, a nővéred a te parancsodra jött ide. Meglátott és megkívánt engem. Ez a félénk leány nem ártott neked semmit. A hibát a szerelem félistene követte el, ne a lányt sebezd meg.

28. Ó gonosz nyomorult, egyetlen nőt sem fogsz megölni, amíg én itt vagyok. Ó emberevő, gyere velem (egy kicsit odébb), és vívj meg velem.

29. Megvívok én veled, és el is küldelek még ma a halottak országába. Ó ráksasza, én olyan erős vagyok, hogy darabokra szaggatom a fejedet,

30-31. mintha egy hatalmas elefánt taposná össze. Megöllek ebben a csatában, és a testedet még ma vígan széttépik a sólymok, gémek és sakálok. Egy pillanat alatt megszabadítom ezt az erdőt az összes ráksaszától, akármilyen régóta szennyezed is emberevéssel.

32. Ó ráksasza, lehetsz olyan nagy, mint egy hegy, a nővéred még ma meg fogja látni, hogy éppen úgy vonszollak, ahogy az oroszlán az elefántot.

33. Ó ráksaszák legrosszabbja, ha már megöltelek, az ebben az erdőben járó emberek biztonságban és félelem nélkül fognak élni.

Hidimba szólt

34. Ó ember, mi szükség van a te kérkedésedre és dicsekvésedre? Cselekedj előbb, aztán dicsekedhetsz. Ne húzd tovább az időt.

35. Erősnek és vitéznek képzeled magad. Most, hogy összecsapunk, meg fogod tudni, mi a te (valódi) erőd.

36. Ezeket (a fivéreidet) nem ölöm meg addig. Aludjanak, ahogy nekik tetszik. Ó ostoba ember, téged öllek meg először, mert ilyen galád szavakat mondasz.

37. Miután megittam a véredet, megölöm ezeket (a fivéreidet), aztán ezt (a nővéremet), aki megsértett engem.

Vaisampájana szólt

38. Az emberevő széttárta a karjait, és nagy haraggal rontott az ellenségek fenyítőjére, Bhímaszenára.

39. A nagyon hatalmas Bhíma rögtön nagy erővel megragadta a széttárt karokat, mintha csak játszana.

40. Ezután vadul megragadta a küszködő ráksaszát és teljes harminckét lábnyira vonszolta onnan, ahogy az oroszlán az apró őzet.

41. Egyre messzebbre rángatta, hogy az üvöltés ne ébressze fel békésen alvó testvéreit.

43. Bhímaszena és Hidimna nagy erővel akaszkodtak egymásba, és mindketten nagy vitézségről tettek számot.

44. Úgy harcoltak, mint a dühtől megvadult elefántok, kidöntötték a fákat, és leszaggatták a rajtuk növő kúszónövényeket.

45. A nagy csatazajra a Pándavák is felébredtek anyjukkal együtt, és látták, hogy Hidimbá ott ül előttük.

Így végződik a százötvenötödik fejezet, Harc Hidimba és Bhíma között, az Adi Parva Hidimba-badhájában.