Jajáti szólt
1. Jajáti vagyok, Nahusa fia és Puru apja. Azért esek le a félistenek, a Sziddhák és a Rsik birodalmából, mert megfogyatkoztak az erényeim, egyetlen teremtményre sem voltam tekintettel a földön.
2. Azért nem üdvözöltelek előbb, mert idősebb vagyok nálad. A bráhmanok a korban idősebbet, tudásban vagy aszkézisben kiválóbbat tisztelik.
Astaka szólt
3. Ó király, azt mondod, az érdemli mások tiszteletét, aki éveinek száma szerint idősebb. De azt mondják, hogy igazából a tudásban és aszkézisben kiváló méltó a tiszteletre.
Jajáti szólt
4. Mondják, hogy a bűn minden erényes cselekedet érdemét megsemmisíti. A hiúság is benne van abban, ami a pokolba vezet. Az erényesek soha nem járnak a bűnösök útján.
5. Olyan módon cselekszenek, hogy gyarapítsák erényeiket. Nekem magamnak nagy vallási érdemeim voltak, de ennek már vége. Sohasem fogom azokat visszaszerezni, akármennyire is erőlködöm. Az, aki a sorsomból okul, bölcs és erényes lesz.
6. Az jut a mennybe, aki miután nagy gazdagságot szerzett, elvégezte az áldozatokat és mindenféle tudást elsajátított, de mégis alázatos marad. Miután tanulmányozta a Védákat, az aszkézisnek szenteli magár.
7. Senki se legyen büszke a nagy gazdagságára; senki se érezze magát nagyon nagynak, csak mert a Védákat tanulmányozta. Ebben a világban az embereknek különféle hajlamaik vannak, de valamennyiük fölött ott áll a végzet. Az erő és erőfeszítés hiábavaló és haszontalan. A bölcs se büszkeséget, se bánatot ne érezzen, tudván, hogy a végzet az úr mindenek felett.
8. A teremtményeknek tudniuk kell, hogy a boldogság és a szenvedés a végzettől függ, és nem a saját erejüktől vagy erőfeszítésüktől.
9. A bölcseknek mindig elégedetten kell élniük, ne bánkódjanak a szenvedés miatt, ne örvendjenek a boldogságnak. Ha a végzet a legnagyobb, a nagy bánat és a nagy öröm egyaformán haszontalan.
10. Ó Astaka, soha sem rémít meg a félelem, nem is búsulok, mert tudom, hogy pontosan az leszek a földön, amivé a nagy Elrendező tett engem.
11. A rovarok, a férgek, a tojásból születettek, növények, csúszómászók, halak, kövek, fő, fa – az összes teremtett lény – egyesül a prakrtival, amikor megszabadulnak a cselekedeteiktől.
12. A boldogság és a szenvedés múlandó. Ó Astaka, miért bánkódnék, ha ezt tudom? Soha sem tudjuk, hogyan cselekedjünk, hogy elkerüljük a szenvedést. Ezért fel kell hagyni a bánkódással.
Vaisampájana szólt
13. Astaka ismét megkérte Jajáti királyt, aki anyai nagyapja volt, mondja el neki, hogyan élt a mennyben.
Astaka szólt
14. Ó világ királya, mondd el nekem részletesen, milyen birodalmakba látogattál el, hol töltötted boldogan az idődet. (Azt is mondd el), milyen hosszú ideig éltél.
Jajáti szólt
15. A földön nagy király voltam, uralkodtam az egész világon. Sok magas birodalmat szereztem meg vallásos érdemeimmel. Ezer teljes évig éltem a földön, és azután felemelkedtem egy nagyon magas birodalomba,
16. Indra hajlékába. Ez nagyon szép; ezer kapuja van, és köröskörül száz jódzsanára terjed. Itt éltem újabb ezer évig, ezután még magasabb birodalomba emelkedtem,
18. az istenek istene (Visnu) hajlékába, ahol sok-sok évig éltem tökéletes boldogságban. Sok helyen éltem, a félistenek pedig imádtak engem, mert éppen olyan fényes és kiváló voltam, mint ők maguk.
19. Bármilyen alakot fel tudtam ölteni, amilyet akartam; sok millió éven át szórakoztam az Apszarákkal Nandana kertjeiben, számtalan szépséges, virágruhába öltözött és pompás illatot árasztó fa alatt.
20. Sok, sok éven át mennyei boldogságban éltem, amikor egy komor képű mennyei küldött hangosan, mély hangon, háromszor rámkiáltott: „Romlás, romlás, romlás.”
21. Ó kiváló királya, ez minden, amire emlékszem, amikor leestem Nandanából, és minden vallásos érdemem elveszett. Ó emberek királya, hallottam a félistenek hangját, akik elkeseredésükben felkiáltottak,
22. „Milyen szerencsétlenség! Az erényes és érdemdús Jajáti lezuhan! Minden vallásos érdeme megsemmisült!” Zuhanás közben megkérdeztem tőlük, „Hol vannak azok a bölcsek, akik közé le kell esnem?”
23. Erre a szent áldozóhelyre mutattak, amely a tiéd. Sietve jövök az áldozóteredre, mert láttam, hogy az áldozati tűzből füstgomoly száll fel, és elsötétíti az eget.Éreztem az áldozatí ghí szagát.
Így végződik a nyolcvankilencedik fejezet, Jajáti története, az Adi Parva Sambhavájában.
<< | Adi Parva | >>